A vállalat frissítette a Play Áruház fejlesztőpartnereinek szóló irányelveket. A mostani módosítás több kategóriára is kiterjed, ennek a lépésnek köszönhetően tisztább és biztonságosabb lesz az alkalmazásokat felvonultató piactér minden felhasználó számára.

Az első és legfontosabb dolog, hogy az Apple után a Google is megtette azt a lépést, hogy kizárta az olyan alkalmazásokat a Play Áruház kínálatából, amelyek kriptovaluták termelésére használták fel az okostelefonokban rejlő számítási kapacitást. A keresőóriás nem tilt egységesen minden olyan applikációt, amik a kriptopénzekhez köthetőek, csupán azokat, amik kifejezetten a mobilokat fogják munkára bányászat céljával. Rengeteg ilyen program fordult már meg a Play Áruházban a bányászláz kitörése óta, de a Google csak most érezte úgy, hogy közbe kell lépnie. Fontos azt kiemelni, hogy az olyan programok továbbra is maradhatnak, amik arra szolgálnak, hogy a felhasználók menedzseljék a kriptovalutáikat, esetleg távolról felügyeljék a bányászaton dolgozó rendszereiket.

Galéria megnyitása

A Google az új irányelvekben azt is megtiltja a fejlesztőknek, hogy megtévesztő külsőbe csomagoljanak illetlen tartalmakat. A vállalat kifejezetten az olyan esetekre gondol, amikor az applikáció úgy tűnik, hogy gyerekeknek szól, miközben igazából felnőtteknek való tartalmat szállít. Ilyenekből is voltak már botrányos esetek több fronton, ezért a Google a gyökerektől szeretné megszüntetni a problémát. Ezen felül pedig a lőfegyverekkel kapcsolatos tartalmak esetében is meghúzza a nadrágszíjat a vállalat, ami szintén nem meglepő, egy ideje már érett ez a lépés. Nem lehet majd a fejlesztőknek olyan applikációkat publikálniuk a jövőben, amelyek fegyverekhez szolgálnak instrukciókkal, például olyan részletes leírásokat biztosítanak, ami alapján egyszerűen automatává alakítható egy hagyományos puska.

Azt is megtiltja az új „rendeletben” a Google, hogy a partnerek egymáshoz nagyon hasonló programokat tegyenek fel, amelyek nem kínálnak szinte semmi pluszt egy másik applikációhoz képest. Ezzel a vállalat azt is megakadályozhatja, hogy hasonló programokból hozzanak létre a fejlesztők széles alkalmazáskínálatot. Érthető módon nem szeretné azt látni a keresőóriás, hogy egyetlen dologra egy sor programvariánst biztosít egy fejlesztő – és adott esetben akár mindegyik app külön vásárolható meg.

Továbbá az olyan alkalmazásokat is kitiltja a Google a Play Áruházból, amelyek folyamatosan hirdetéseket dobnak fel az embereknek minden egyes érintést vagy húzást követően. Az ilyen programok esetében egyértelmű, hogy az az elsődleges cél, hogy a felhasználók akaratlanul is rákattintsanak egy-egy reklámra, nem pedig a hasznos tartalom biztosítása. És végül az olyan appoknak is megálljt parancsol a cég, amelyek mások személyazonosságával próbálnak visszaélni, esetleg szervezeteket másolnak a megtévesztés, félrevezetés jegyében, hogy minél több embert, szélesebb tábort érjenek el.

A Google mostani lépéseinek köszönhetően a Play Áruház kínálata tisztábbá válhat, és így a jövőben a felhasználók jobb, biztonságosabb élményben részesülhetnek majd az Android operációs rendszerű készülékek által.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2018. júl. 30. 13:16
#1

Lehet, hogy igy maga a Play Store tisztabb lesz, de ezzel csak azt ertek el, hogy az ilyen appokat ezentul sufnyi oldalakrol kell leszedni, ahol nincs semilyen ellenorzes es azt raknak bele amit akarnak.

Osszessegeben jobb lenne, ha ezek ellenorzott helyen lennenek.

KikiGames
KikiGames
2018. júl. 31. 7:03

Ó ne, csak a reklámokkal teli appokat ne!

Vissza az oldal tetejére