Shop menü

BEMUTATTA A META A KAMERAMENTES OKOSSZEMÜVEGÉT

Frissült a Meta kínálata a Connect alkalmával, és ezen a vonalon az aktuális sztár a kamerától megfosztott termék lett.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Bemutatta a Meta a kameramentes okosszemüvegét

A korábbi pletykáknak megfelelően a Meta Connect rendezvény keretében Mark Zuckerberg bejelentette, hogy elérhető lesz a vállalat okosszemüvege kamera nélkül is. Azok számára ez nagyon fontos, akik tartanak a kamerától; az új eszköz társadalmilag elfogadottabb köntösbe csomagolja a Meta AI-t.

Az okosszemüvegekkel a Meta egészen szép sikereket ér el, a vállalat pedig elég jó érzékkel alkotja az újabbnál újabb termékeket, melyek fokozatosan egyre több embert vonzanak be. Már 250 dollártól egészen 800 dollárig terjedt a cég kínálata, és valóban egyre többet kapnak azok, akik hajlandóak nagyobb összegeket a termékre fordítani. 

A Meta legújabb szemüvege, az Audio jelzővel illetett modell 350 dollárba kerül, a Ray-Ban márkanevet viseli, és a klasszikus Clubmaster, valamint a Burbank keretek formavilágát veszi kölcsön. 

A nettó 350 dollár nem kevés pénz, sajnos meg kell fizetni ebben az esetben a Ray-Ban felárát. Az egyszerű Ray-Ban Clubmaster keret 180 dollártól indul, a Burbank modellért pedig 210 dollárt kér Amerikában a gyártó. Akiknek nincs szüksége a kamerás funkciókra, azok egészen biztos, hogy örömmel fognak lecsapni az újdonságokra. Később pedig valószínűleg ebből is készülni fog “márkamentes” verzió, mint ahogy a Meta Glasses is ott van kedvezőbb árakkal, kamerával.

Galéria megnyitása

“Három évvel ezelőtt még nem volt egyértelmű, hogy az MI-szemüvegek elterjednek-e majd. Akkoriban szinte minden más cég kiszállt ebből a szegmensből” – mondta Alex Himel, a Meta hordható eszközökért felelős alelnöke. “Aztán két évvel ezelőtt rájöttünk, hogy a hang az első és legfontosabb felhasználási terület, az MI legnagyobb potenciálja, és hogy ez jól működhet egyszerű hangalapú szemüvegben is.”

Galéria megnyitása

A Ray-Ban Meta Audióban hat mikrofon figyel a felhasználók hangjára, és minden funkciót biztosít, amelyek elérhetők voltak a korábbi okosszemüvegekben, és nem kapcsolódtak a kamerához. Lehet beszélgetni ezen keresztül a mesterséges intelligenciával, rögzíthetők a termékkel hangjegyzetek a fontos dolgokról, és utasítható az MI különböző feladatok végrehajtására. A Meta egyre jobb modelleket biztosít a szemüvegek számára, a Connecten kiderült, hogy a szemüvegekre is érkezik már a Muse.

Galéria megnyitása

A Muse révén a szemüvegeken a mesterséges intelligencia asszisztens jobban megjegyzi a kontextust, és már komolyabb feladatokat is végrehajthat majd a felhasználók nevében. A Meta egy bemutató során megkérte a Muse ügynököt, hogy segítsen olyan rágcsálnivalót vásárolni, amely a kalóriákhoz viszonyítva a legtöbb fehérjét biztosítja, és ezt a folyamatot szinte teljesen önállóan lezongorázta a rendelésig. Most még vannak hibái, de egyelőre nincs kész a fejlesztés, csak jó úton halad.

Galéria megnyitása

A Ray-Ban Meta Audio esetében a vásárlók már akár 12 órás üzemidővel számolhatnak, ennyi ideig lehet a szemüveggel folyamatosan zenét hallgatni vagy podcasteket fogyasztani. Korábban csak 8 óra volt az okosszemüvegek üzemideje, a kamera felszámolása és a komponensek finomhangolása jót tett a rendelkezésre állási időnek. 

Galéria megnyitása

Ezt a terméket viselni is komfortosabb lesz hosszabb ideig, hiszen már csak 43 gramm a tömege. Mondhatni elérte azt a szintet, hogy valóban nincs olyan extra tömege, ami kényelmetlenné tenné az egész napos viselés közben, szimpla szemüvegkeretek is vannak ilyen tömeggel. Ráadásul mivel nem az elejében, hanem a szárakban van a súlypontja, így ez még kevésbé érződik. 

Galéria megnyitása

Összesen 23 különböző lencse és keret kombinációban lesz elérhető a Ray-Ban Meta Audio, később pedig a kínálat tovább bővülhet. A termék forgalmazása október 13-án indul, és remélhetőleg jön hozzánk is, mint ahogy a korábbi Meta okosszemüvegekhez már nálunk is hozzá lehet jutni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére