Kína kedden megkezdte saját műholdas tájékozódási rendszerének szolgáltatását. A program azzal a nem titkolt céllal indult, hogy az ország függetlenedhessen az Egyesült Államok által kiépített NAVSTAR GPS hálózatától.
A Beidou-rendszer, amely a Göncölszekérről kapta nevét, tíz kínai műhold adataival működik, 2012 végére ezekhez a tervek szerint további hat csatlakozik, 2020-ra pedig összesen 30 műhold lesz a rendszer része.
A saját műholdas tájékozódási rendszer kiépítése a gazdasági növekedés érdekében volt szükséges, mondta Ran Chengqui, a program szóvivője. Független műholdrendszerre volt szükség annak biztosítására, hogy a kínai gazdaság és társadalom biztonságban fejlődhessen, folytatta.
A Beidou ugyanakkor kompatibilis a többi üzemelő műholdas rendszerrel. Egyelőre csak Kínát és a környező országokat látja majd el navigációs adatokkal, de 2020-ra világszerte elérhető és használható lesz. A szolgáltatás díjmentes, és egyes korábban üzembe helyezett elemeit már 2000 óta sikeresen használják Kínában.
Kína arra bátorítja a hazai és külföldi cégeket, hogy mielőbb kezdjék meg a rendszerre támaszkodó navigációs műszerek gyártását, és ennek érdekében elérhetővé is tették a releváns technikai információkat a Beidou honlapján.
A rendszer jelenleg 25 méter pontosságú, ezt a következő év végére 10 méterre szeretnék csökkenteni. Állítólag valamiféle üzenetküldésre alkalmas funkcióval is rendelkezik, erről azonban egyelőre nincs részletesebb információ.
A GPS-t helyettesítő más rendszerek számos területen fejlesztés alatt állnak vagy már üzemelnek. Oroszországban már működik a GLONASS-hálózat, az EU pedig Galileo néven fejleszti saját műholdas helyzetmeghatározó rendszerét. Japánban szintén fejlesztés alatt áll egy hasonló rendszer.