BEHÚZTA A FÉKET A TESLA, DE A BEFEKTETŐK NYUGODTAK

A villanyautók eladásai a COVID-19 miatt maradtak el a várttól, és Elon Musk mindenkit előre figyelmeztetett, így a részvényeseket nem érte váratlanul a hír.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. júl. 8. 8:48
Behúzta a féket a Tesla, de a befektetők nyugodtak

A Tesla továbbra is a terveknek megfelelően halad előre, és folyamatosan növekedik, még ha az eladásokban most akadt is egy kisebb döccenő. A vállalat úgy számol, hogy az év második felére minden helyre fog állni, azonban a korábbi éves rekordról szóló terveket meglehet, hogy el kell felejteni.

A dinamikus növekedésben nincs megállás, attól függetlenül, hogy most az eladási számok nem mutatnak olyan jól, mint korábban, a Tesla viszi tovább a korábbi ütemtervét. Az idei évben már több kontinensen nyitott új gyárakat, gyáregységeket. Bár Elon Musk egy nehezebb pillanatában ezeket részben pénztemetőnek nevezte, mivel most már inkább a komponenshiány a szűk keresztmetsz, nem a gyártókapacitás a kevés. Jelenleg egészen biztos, hogy a terjeszkedésnek óriási ára van, de ha helyzet rendeződik, akkor ezek a befektetések bőven meg fognak térülni.

Galéria megnyitása

Az eladások pedig most eléggé rosszul festenek, ami a tavaszi kínai nagy koronavírus-járványnak köszönhető. Ezúttal 255 ezer új Teslát sikerült összesen leszállítania a vállalatnak, ami kevesebb az előző negyedéves számadatnál. Ez azt jelenti, hogy ezáltal megszakadt az a rekord is, hogy a Tesla negyedévről negyedévre folyamatosan képes növekedni és növekedni. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy éves szinten ez még mindig egy remek eredmény, mivel tavaly ilyenkor mér csak 201 ezer autót tudott leszállítani.

Galéria megnyitása

Érdekessége a mostani helyzetnek, hogy a drágább modellek iránti kereslet azonban növekedett, méghozzá elég szépen az arányokat tekintve. 14 724 Model S és Model X talált gazdára az első negyedévben, míg legutóbb ez a szám már 16 162 darab volt. Majdnem 10%-kal sikerült a forgalmat növelni, miközben a teljes eladási mennyiség 18 százalékkal csökkent negyedéves szinten.

Persze az igazi volument továbbra is a Model 3 és a Model Y típusok biztosítják a Teslánál, ezekből most is közel negyed milliót sikerült eladni globálisan. Bár a vállalatnak az infláció miatt általánosan kellett emelnie az árakat, ami valószínűleg nem hatott serkentőleg a keresletre.

Márciusban a Tesla kénytelen volt leállítani a Sanghajban üzemelő gyárát a pandémia fellángolása miatt, és bár a teljes szünet valójában csak néhány napig tartott, a termelést ez brutálisan megakasztotta. Majdnem 50 ezer példánnyal esett vissza negyedéves szinten a gyártási mennyiség, és teljesen egyértelmű, hogy emiatt lett nagyjából ugyanekkora mértékű kiesés a forgalomban. A teljes mérleget tekintve idén néhány száz autóval kevesebbet tudott legyártani a cég, mint amiennyit eladott. Rendeléseket pedig továbbra is szinte minden esetben várólistával vesz fel a cég.

Galéria megnyitása

Elon Musk már az előző negyedéves zárás során elmondta, hogy az akkori rekord bevételnek úgy kell örülni, hogy a következő negyedév ínséges lesz. Már akkor pontosan lehetett azt tudni, hogy a pandémia lyukat üt a gyártásban, aminek az eladott autók mennyiségében is meglesz a nyoma. A jelek szerint az az üzenet mindenkihez eljutott, mert a sorozatos növekedés megszakadásának hírét a részvények nem érezték meg. Valószínűleg arról van szó, hogy az elmúlt hónapokban már ezt nagyjából beárazták, ezért is eshetett a vállalat értéke annyit tavasszal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2022. júl. 9. 14:12
#2

Mindegy mit csinál, ha ez a  Musk csávó meghal, befuccsol az összes, de lehet még előtte.

BiroAndras
BiroAndras
2022. júl. 8. 15:18
#1

A címnek semmi köze a tartalomhoz.

Semmilyen fék nincs, pont hogy padlógáz van, hiszen most húztak fel két óriás gyárat, és még egy épül hamarosan. Külső körülmények miatt volt alacsonyabb a termelés, ahogy a cikk is írja. Ezek elmúltával visszaállnak az eredeti pályára. Júniusban máris rekordot döntöttek megint.

Resike
Resike
2022. júl. 16. 15:21

@BiroAndras Ja még mutogasd a hasonlóan balfasz számításaidat, hadd röhögjünk.

Vissza az oldal tetejére