Az Apple pihenés nélkül fejleszti az iOS operációs rendszert, ennek eredményeként máris itt van az iOS 15.3 béta 1, nem sokkal azt követően, hogy elérhetővé vált a közönség számára az iOS 15.2. A nagyobb frissítések mindig szoktak új funkciókat szállítani, valószínűleg itt sem lesz majd ez másként, de erről egyelőre semmit nem lehet tudni.
Úgy indította el az Apple az iOS 15.3 béta kiadását, hogy a változásokról nem számolt be. „Ehhez a béta szoftverfrissítéshez nincsenek új kiadási megjegyzések.” – olvasható a frissítés kapcsán a letöltés és telepítés előtt. De eléggé nagy csomagról van szó, több mint 6 GB lehet ennek a frissítésnek a mérete a készüléktől függően.
Az Apple több fejlesztéssel is „tartozik” még a felhasználóknak. Olyan dolgokra gondolunk itt, amiket már korábban bejelentett, de egyelőre még nem tett elérhetővé. Az egyik ilyen újítás az Universal Control, ami arra szolgál, hogy a macOS és az iOS rendszerű készülékek az eddiginél nagyobb összhangba kerülhessenek, és például egy egérrel lehessen használni egy Mac-et és egy iPadet. Továbbá a digitális személyazonosító okmányok támogatása is várat még magára a Tárca esetében.
Az iOS 15.3 biztosan hoz majd hibajavításokat is a fejlesztések mellett, sőt mi több, itt nagy valószínűséggel már a javítások kerülhetnek majd túlsúlyba a fejlesztések ellenében. Minden bizonnyal biztonsági réseket is foltozni fog az Apple, de ezekről sem esett szó egyelőre.
A vállalkozó szellemű felhasználók telepíthetik az újdonságot, de elsődleges használatban levő eszközön sosem ajánlott béta szoftvereknek a használata, szóval nem árt ezzel vigyázni. Nem kell túl messzire menni ahhoz, hogy adatvesztéssel járó hibákról szóló hírekbe fussunk. Az iOS 15.3 nagy valószínűséggel leghamarabb január végére, de valószínűleg inkább csak februárra készülhet el, és kerülhet a nagyközönség elé.






























