A Google ebben a hónapban sem mulasztja el biztonsági frissítések publikálását, és ahogy az utóbbi időben megszokhattuk, ezúttal is több különböző részre tagolódik ez. A frissítést minden eddig megjelent Pixel eszköz azonnal megkapta, és az Essential Phone sem késlekedett, már a PH-1-re is ki lett adva az április javításcsomag. A keresőóriás a Pixel okostelefonok néhány hibáját is kijavítja a mostani frissítések révén, de elsősorban nekünk az az érdekes, hogy az egyéb készülékeket is érintő biztonsági javítások tekintetében mi a helyzet.
A Google most is kettő részre osztotta a javításcsomagot, a 2019-04-01-es jelölésű kiadásban vannak az általános problémákat kiküszöbölő megoldások, a 2019-04-05 pedig azokat a dolgokat tartalmazza, amik valamelyik gyártó komponenséhez köthetőek. A teljes Androidot érintő biztonsági hiányosságokból ezúttal szerencsére nem volt sok, mindössze 11 ilyen akadt, és csak kettő volt kritikus besorolású. A 2019-04-05-ös kiadásnál viszont már nem ilyen jó a helyzet, az ugyanis több mint 70 javítást vonultat fel, melyek jobbára a Qualcomm lapkával és a hozzájuk tartozó egységekkel szerelt eszközöket érintik. Magas és kritikus besorolású sebezhetőségek egyaránt akadnak a felsoroltak között, de legalább a kritikusak vannak kisebbségben. A Google kiemelte, hogy ez talán rémisztő mennyiségű biztonsági résnek tűnik, de igazából egyetlen olyan esetről sem lehet tudni, amiben ezeket illetéktelenek felfedezték és kihasználták volna, szóval a felhasználók nem voltak közvetlen veszélynek kitéve.
A referencia készüléke kapcsán a Pixel és a Pixel 3 szériákkal kapcsolatos hibajavításokról számolhatunk be, a Pixel 2 és a Pixel 2 XL most egyáltalán nem érintett. Legjobban a Pixel 3 és Pixel 3 XL tulajdonosok örülhetnek, ugyanis a Google végre kiküszöbölte azt a problémát, ami az Ambient Display funkció használata mellett a képernyő villanását okozta a kijelző felnyitását megelőzően, és ez naponta több alkalommal már meglehetősen zavaró lehetett a tulajdonosok számára. Az Ambient Display egy remek funkció, ami az OLED kijelző részleges bekapcsolásával meg tud mutatni sok hasznos információt, de a villogás miatt néhányan valószínűleg inkább kikapcsolták, de most már ez rendesen fog működni. Emellett javítva lett még a Pixel 3 párosnál a beágyazott SIM és a Wi-Fi kapcsolat közös használatánál fellépő probléma bizonyos szolgáltatóknál, és jobban működik majd ezeknél a gépeknél a továbbiakban a hangalapú azonosítás is a Google Assistantban. A Pixelnél és a Pixel XL-nél pedig a Bluetooth modullal kapcsolatos hiba lett kijavítva.
A Google és az Essential Phone mellett hamarosan más gyártók is megkezdik majd az áprilisi biztonsági javítás terjesztését, ebben általában a HMD Global és a kulcsfontosságú mobiljainál a Samsung szokott az élen járni.




























