Befejeződött az OiNK BitTorrent-portál elleni vizsgálat

Még tavaly októberben kapcsolták le a népszerű OiNK BitTorrent trackert holland és brit nyomozók. A vizsgálat ma ért véget: az adminisztrátort, Alan Ellis-t összeesküvéssel és megtévesztéssel, két feltöltőt pedig szerzői jogok megsértésével vádolnak.

Még idén májusban tartóztattak le öt férfit és egy nőt, mert zenét osztottak meg az OiNK trackeren. A gyanúsítottakat bevitték kihallgatásra, valamint DNS-mintát és ujjlenyomatot vettek tőlük. Két hónappal később két embert kiengedtek, de a bent megmaradt négy feltöltőből kettőt már ma vád alá helyeztek. A vád: szerzői jogok megsértése egyetlen CD feltöltése miatt.

Az adminisztrátort érdekes módon nem szerzői jogok megsértésével, hanem "összeesküvéssel és megtévesztéssel" vádolták meg.

A TorrentFreak oldalnak sikerült egy gyors beszélgetésre elkapnia az egyik megvádolt feltöltőt. "Úgy gondolom egy nagykalapáccsal szeretnének összetörni egy diót." - mondta. Azt is beismerte, hogy példát szeretnének statuálni rajta a jogvédők. A bírósági per csak ezután fog kezdődni, aminek eredménye a jövőben várható.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward