Echolokációról akkor beszélünk, amikor egy faj tagjai úgy tájékozódnak környezetükben, hogy hangokat bocsátanak ki, majd ezek visszaverődésének érzékelése révén térképezik fel a körülöttük lévő dolgokat. A módszer legismertebb művelői a bálnák és a denevérek, de a vakok között is van, akik nyelvükkel csettintve hangokat bocsátanak ki, és ezek alapján tájékozódnak.
Lore Thaler, a Durham Egyetem kutatója társaival arra volt kíváncsi, hogy mi határozza meg, hogy ki képes megtanulni ezt a módszert. Egy 10 hetes tanfolyam keretében vizsgálták, hogy a látóképesség és a kor mennyiben befolyásolja a csettintésen alapuló echolokáció megtanulását, és hogy ez a fajta tájékozódás mennyiben segíti a vakokat mindennapjaikban.
A 21–79 év közötti vak és látó résztvevők 20 két-három órás alkalommal gyakorolták a módszert, miközben folyamatosan monitorozták előrehaladásukat. A vak résztvevők esetében a tanulási időszakot 3 hónap további megfigyelés is követte, annak felmérésére, hogy mennyire hasznos számukra az echolokáció a való életben.
A kutatás során az derült ki, hogy a vakok és a látók egyaránt gyorsan fejlődtek az echolokáció elsajátításában, és egyes esetekben a tanfolyam végére a szakértő echolokátorokhoz hasonló szintű tudásra tettek szert. A kutatók elmondása szerint az adatokból az látszik, hogy az echolokáció elsajátításának képessége nem függ különösebben az életkortól, vagy attól, hogy mennyire lát valaki. Ami azt sugallja, hogy a módszer bármilyen korban és bármilyen fokú, akár átmeneti látásvesztés esetén hasznos lehet, illetve akkor is megtanulható, ha az illető még lát ugyan, de várhatóan rövidesen elveszíti látását, például egy degeneratív betegség miatt.
Ami azért is fontos, mert tájékozódás ezen formája ugyanis a vakok utánkövetése alapján kifejezetten hasznosnak tűnik. Az összes vak résztvevő biztosabb mozgásról, és 83 százalék önállóbb, jobb minőségű életről számolt be az echolokáció megtanulása után. Thaler elmondása szerint még sosem hallott olyan vizsgálatról, amely után a vakok ennyire lelkesek lettek volna.
A csettintésen alapuló echolokációt jelenleg nem oktatják a vakok rehabilitációja során, illetve a szakértők szerint azzal is számolni kell, hogy egyesek haboznak majd használni ezt a módszert, mert nem akarnak megküzdeni azzal, hogy kinézik őket, amiért társas közegben a nyelvükkel csettintgetnek. Így a módszerrel kapcsolatos ismeretek terjesztése, és annak vakok és látók körében való elfogadtatása is fontos eleme lehet a következő évek munkájának.
