A közönséges barázdásbálnák (Balaenoptera physalus) 20–25 méterre megnövő óriások, amelyek alacsony frekvenciájú, hosszú hangos, részben infrahangba hajló éneke olykor 1000 kilométerről is detektálható. Ezt az éneket használták az Oregoni Egyetem kutatói arra, hogy feltérképezzék a tengerfenék szerkezetét, egészen 2,5 kilométeres mélységig hatolva.
A tengerfenék vizsgálatához egyébként is előszeretettel használnak hanghullámokat, például hatalmas légpuskákkal sorozzák meg a mélyt, majd a hangok visszaverődése nyomán vázolják fel a kéreg felszínét és annak belső struktúráit a fenékre telepített szenzorok révén. Az ilyen vizsgálatok azonban költségesek, és a zaj megzavarhatja a környező élővilág tagjait, különösen a hanggal kommunikáló tengeri emlősöket.
Az új módszerrel viszont nincs ilyen probléma, hiszen pontosan a bálnák hangját hasznosítja. A szakértők akkor figyeltek fel a hatalmas emlősökben rejlő potenciálra, amikor 2012–2013 folyamán az oregoni partoknál a Blanco nevű törésvonal mozgásait vizsgálták. Az adatokat elemezve felfigyeltek rá, hogy időnként furcsa zajt rögzítenek a tengerfenékre telepített szeizmikus szenzorok. A hangokról kiderült, hogy a barázdásbálnáktól származnak.
Ilyen jeleket persze gyakran rögzítenek a hasonló érzékelők, és ezek általában csak gondot okoznak, hiszen megnövelik a háttérzajt. Az oregoni szakértők viszont rájöttek, hogy egyes rögzített hangjelek nem a vízből (és közvetlenül a bálnáktól), hanem a kéregből származnak, vagyis ezek a fenék alatti struktúrákról visszaverődött bálnahangok.
Ahhoz, hogy a jeleket térképezésre lehessen használni, meg kellett határozni a hangforrást is, de ez sem okozott gondot, mert minden bálnahang két hullámsorozatként rögzül az érzékelőkön: az egyik közvetlenül érkezik oda, a másik pedig visszaverődik a tengerfenék és a felszín között. A két jel beérkezési idejéből pedig mindig meg lehetett határozni a bálnák tartózkodási helyét.
A barázdásbálnák hangos, 1 másodpercig tartó hangjelzések sorozatával kommunikálnak, ami ideális a kéregvizsgálatokhoz, és sokkal egyszerűbben elemezhető, mint a folytonos jelzések. Ezek a bálnák ráadásul világszerte nagyon elterjedtek, így potenciálisan egy sor érdekes régió feltérképezésére lehetnek használhatók.
A módszer nem tökéletes, hiszen az emlősök egy szűk frekvenciatartományban adják ki a hangokat, így a kéregben található struktúrákról nem születik olyan tiszta kép, mint a légpuskás mérések során. A bálnák egy szenzorral való pontos pozicionálásához ráadásul relatíve sík tengerfenékre van szükség, a változatosabb terepekre viszont több szenzor kell ehhez. De a módszer kétségkívül érdekes eszközt jelenthet a szeizmológusok kezében, akik az egészen hideg régióktól eltekintve mostantól gyakorlatilag bárhol bevethetik hangforrásként a bálnákat.
