Shop menü

BAJ VAN A SAMSUNG MOBILOK ONE UI 6 FRISSÍTÉSÉVEL, ÉRDEMES KIVÁRNI A TELEPÍTÉSSEL

Egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni, de nagyon úgy fest, hogy bizonyos készülékeknél beégést okozhat az új operációs rendszer, illetve egy funkció hiánya.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Baj van a Samsung mobilok One UI 6 frissítésével, érdemes kivárni a telepítéssel

A Samsung a legrégebbi motoros az AMOLED technológiás megjelenítőt használó mobilgyártók között, és messze a legnagyobb beszállítója is ezeknek a komponenseknek, miközben maga is rekord mennyiségben használja az AMOLED paneleket. Óriási tapasztalattal rendelkezik a cég ezen a fronton, viszont most mégis valami hiba csúszhatott a gépezetben.

Az AMOLED kijelzőknél alapvető probléma, hogy képesek beégni. Ezt a gyártók a különböző fejlesztésekkel mostanra jelentősen csökkenteni tudták, de a jelenség nem szűnt meg teljesen. Egyebek mellett szoftveres eljárások sorát is kifejlesztették mostanra, hogy kezeljék a beégést az AMOLED technológiás eszközöknél. Ott van például az átmosás, valamint a pixel eltolás is, ezeket ma már szinte minden olyan termék alkalmazza, amibe OLED panel kerül.

Kivéve akkor, ha valamilyen probléma folytán mégis kimarad például a pixel eltolás, ami most a jelek szerint megesett a One UI 6 frissítéssel. Egyre több okostelefonra kezd elérhetővé válni a One UI 6 frissítés és az Android 14 operációs rendszer, aminek a felhasználók tömegei örülhetnének. Azonban az elmúlt napokban több olyan visszajelzés is napvilágot látott, melyek szerint baj van a háttérben, ami a képernyő beégését eredményezheti.  

Galéria megnyitása

Elsőként a Redditen jelent meg egy felhasználói tapasztalat arról, hogy a készülék elkezdett szellemképes lenni. Az AMOLED esetében ez bizony megeshet, a beégés miatt a képpontok „megjegyezhetik” a korábbi tartalmukat, és hiába jelenik meg a képernyőn teljesen más dolog, az előzőleg hosszan egy helyben levő grafikus elemek tartós nyomot hagyhatnak a panelben. A One UI 5 esetén a Samsung még biztosan alkalmazta a pixel shift eljárást, és például az értesítési sávon megjelenő kis ikonok folyamatosan vándoroltak, de csak annyira, hogy abból a felhasználók valószínűleg semmit nem érzékeltek.

A One UI 6-nál azonban a Reddit felhasználó elmondása alapján nem üzemel a pixel eltolási funkció. Talán csak bizonyos körülmények között érinti a hiba az eszközöket, és az is lehet, hogy nem minden terméknél áll fenn a probléma. Egyelőre nagyon ködös a történet. Az viszont biztos, hogy van rá bizonyíték, hogy valami nem úgy működik a pixel shift algoritmusnál, mint ahogy korábban. A Reddit felhasználó le is írta, hogy lehet ezt ellenőrizni.

Készíteni kell egy képernyőmentést olyankor, mikor látszik az értesítési sáv. Ezt követően el kell forgatni a képernyőt néhány alkalommal, a leírás szerint legalább ötször. Ezt követően pedig meg kell nyitni a képernyőmentést teljesképen a galériásban. Itt azt kellene látni. hogy az értesítési sávon a pixelek már egy minimálisan, de másik helyre esnek.

Megcsinálta a felhasználó ezt egy One UI 5-öt futtató Galaxy Note20 Ultrával, valamint egy Galaxy S23 Ultrával is, amire a legújabb rendszert telepítette. Az eredmény pedig az, hogy a korábbi rendszert futtató okostelefonon a pixelek valóban el vannak tolva valamelyest, az újdonságnál azonban nem ez a helyzet, ott teljesen ugyanott van minden képpont. Tehát folyamatosan ugyanúgy, ugyanazok a pixelek jelzik az értesítési sávon a különböző ikonokat, így ezek ténylegesen beéghetnek.

Érdeles módon a képernyő alján a kezelőszerveknél a Galaxy S23 Ultra esetén is látni az eltolódást, noha kisebb mértékben, mint a Galaxy Note20 Ultra esetén. Ez alapján az is megeshet, hogy csak az értesítési sávot nem tolja arrébb a One UI valamilyen oknál fogva. Szóval nem teljesen tűnt el az AMOLED karbantartására szolgáló funkció, hanem részlegesen áll.

A Samsung nem kommentálta a visszajelzéseket egyelőre, de ez nagyon súlyos probléma. A beégés bizony olyan károkat okozhat a készülékek megjelenítőjében, ami maradandó. A beégett AMOLED képernyőkkel már nagyon nehéz bármit tenni érdemben utólag, ezért kiemelkedően fontos a megelőzés. Itt azonban úgy fest, hogy a megelőzéssel komoly gond adódott. Az biztos, hogy most érdemes lehet kivárni annak, aki frissíteni szeretne, hogy a Samsung mit lép.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére