Jack Dorsey életútja a Twitterrel igencsak kalandos volt eddig is, és a most „váratlanul” bekövetkezett szakítás is tovább bonyolítja a történetet. De már úgy fest, hogy végleg lezárul egy korszak, ez pedig a tények ismeretében jót tehet majd a mikroblognak.
2006-ban alapította meg a Twittert Jack Dorsey három társával, Noah Glass-szal, Biz Stone-nal és Evan Williams-szel. Kezdetben Dorsey volt a vezérigazgató, de folyamatosan nyomást gyakoroltak rá, ezért 2008-ban lemondott, és az igazgatótanács vezetője lett, a helyét pedig Williams vette át a mikroblog élén. 2015-ben azonban visszatért Jack Dorsey, és újra átvette a gyeplőt a Twitter vezetésében. Viszont befektetők rendre azt hangsúlyozták, hogy le kellene mondania, mert nem kizárólag a mikroblogra fókuszál.
A Twitternek pénzügyi támogatást biztosító szakemberek nem nézték jó szemmel, hogy Jack Dorsey más ügyekkel is foglalkozik, miközben a világ egyik legnagyobb közösségi szolgáltatását kellene vezetnie. Tudniillik a mikroblog társalapítója 2010-ben létrehozta a Square fintech vállalatot is Jim McKelvey-vel, ami különböző fizetési lehetőségekre lett kihegyezve. Így egy időben volt Dorsey a Twitter és a Square vezérigazgatója is.
Egyesek szerint ennek is betudható volt az, hogy a Twitter szekere nem úgy ment az elmúlt években, ahogy kellett volna, bár azt is meg kell jegyezni, hogy az utóbbi időben azért már eléggé jó irányba indult el a szolgáltatás. Folyamatosan emelkedik a bevételszerzés szempontjából hasznos felhasználók bázisa, és egymást érik az újítások több különböző szempontot figyelembe véve.
A Twitter igazgatótanácsának már 2015-ben sem tetszett, hogy visszatért Jack Dorsey a vállalat élére, de végül a szakembereket meggyőzte arról a társalapító, hogy képes betölteni ezt a posztot is a Square vezetése mellett. De 2020-ban felerősödtek a kritikus hangok, leginkább az Elliott Management befektetési társaság irányából. Ekkor létre is jött egy olyan megállapodás, ami vizsgálni fogja az esetleges vezérigazgató utódlást, de azóta semmit nem lehetett arról hallani. Most azonban kiderült, hogy nemcsak az dőlt el, hogy Jack Dorsey lemond, hanem az is, hogy ki veszi át a helyét. Parag Agrawal lesz az új vezető.
Parag Agrawal ezelőtt a technológiai igazgatója volt a Twitternek, és kitartó munkájával érhette el azt, hogy a felülhessen a „trónra”. 2011 óta dolgozott a mikroblog fejlesztésén Agrawal, és ugyanazokat a célokat vallja, amit az igazgatótanács is elképzelt korábban. 2023-re szeretnék elérni, hogy a vállalat bevételei a duplájára emelkedjenek, és a bevételt biztosító felhasználók számát feltornásznák 315 millió főre. A CTO posztot 2017 óta töltötte be a most 37 éves szakember, és ezalatt is folyamatosan bizonyította a rátermettségét és az elhivatottságát.
„Úgy döntöttem, hogy elhagyom a Twittert, mert úgy gondolom, hogy a vállalat készen áll arra, hogy továbblépjen az alapítóktól” – jelentette ki közleményében Dorsey. „Paragba, mint a Twitter vezérigazgatójába vetett bizalmam mély. Az elmúlt 10 évben végzett munkája átformáló hatású volt. Mélységesen hálás vagyok a képességeiért, a szívéért és a lelkületéért. Eljött az ideje, hogy ő vezessen.”
Jack Dorsey saját bevallása szerint nagyon nehezen hozta meg a döntést, amit el is tudunk képzelni, mivel néhány napja még olyan bejegyzést posztolt, hogy „I love twitter”. Ekkor már minden bizonnyal pontosan tudta azt a szakember, hogy mi fog következni.
Bár az történt, amit a befektetők szerettek volna elérni már korábban is, ennek ellenére a tőzsdén nem fogadták örömmel a hírt. Néhány százalékos mínuszban zárt a Twitter értékpapírjainak az árfolyama. Meglehetősen rosszul alakul a vállalat sora ebből a szempontból, ugyanis annak ellenére, hogy a legtöbb IT óriás kirobbanó sikereket ér el, a mikroblog hosszú hónapok óta folyamatos lejtmenetben van. Októrber második felétől kezdve pedig szinte szabadesésben zuhan, több mint 60 dollárról mostanra 45 dollár környékére esett vissza az árfolyama.



































