Az iOS 12.1 új bétája gyógyír a töltési gondokra

Az Apple hamar megtette a szükséges lépéseket, miután kiderült, hogy gond van a töltéssel az alvó módban.

Az iOS 12.1 új bétája gyógyír a töltési gondokra

Az Apple nem sokkal azt követően adta ki az iOS 12.1 első bétáját, hogy megjelent az iOS 12, most pedig itt a második béta verzió, ami elvileg megoldást jelent az iPhone-ok és iPadek napokban nagy port kavart problémájára. A frissítés után egyéb újdonságot is felfedezhetnek majd a felhasználók.

Múlthéten kezdett terjedni az a hír, hogy az új iPhone XS és iPhone XS Max okostelefonok sokszor nem kezdenek el tölteni, amikor alvó állapotban vannak, majd nem sokkal később kiderült, hogy valójában régebbi okostelefonok és táblagépek is érintettek az ügyben. Ettől kezdve már rögtön sejteni lehetett, hogy az iOS 12 lehet a ludas a töltési gondokban, most pedig lényegében már tényként kezelhetjük ezt. Befutott ugyanis az iOS 12.1 béta 2, aminek az egyik legfontosabb feladata, hogy orvosolja a töltési problémát, szóval ennek a telepítését követően elvileg már alvó módban is gond nélkül érzékelik a töltő csatlakoztatását a mobilok és tabletek.

A frissen rajthoz állított iOS 12.1 béta kiadás kapcsán kiemelendő még, hogy ebben már elérhető egy halom új hangulatjel is. Az emodzsik kollekciója több mint 70 új grafikával bővült az iOS 12.1 béta révén. Változatosabb hajszínekkel, új karakterekkel egyaránt számolni kell, bővült a sportos grafikák száma és az állatok kínálata is. Ennél sokkal fontosabb, hogy az Apple az iOS 12.1 esetében élesíti az eSIM támogatást, ami az iPhone XS és iPhone XS Max okostelefonokat érinti. A beágyazott SIM-nek köszönhetően nem kell fizikai hálózati kártyát tenni az okostelefonba ahhoz, hogy csatlakozni tudjon a szolgáltatóhoz az eszköz. Az eSIM ott van minden új iPhone-ban, és az iOS 12.1 megjelenését követően a szolgáltatók támogatni fogják ennek a kihasználását. (Ezt és a fizikai SIM fiókot kihasználva bármelyik iPhone kapcsolódhat két különböző szolgáltatóhoz egyidejűleg.)

Galéria megnyitása

Az iOS 12.1-et a legtöbb felhasználó egyébként minden bizonnyal azért várhatja (a töltési gondok kiküszöbölésétől eltekintve), mert ebben lesz benne a Csoportos FaceTime, amit eredetileg az Apple az iOS 12 részeként harangozott be, de végül eltolta a megjelenését. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy akár 32 ember folytasson videocsevegést egymással, szóval igazán nagy létszámú konferenciahívásokat is lebonyolíthatóak vele. Érdekessége még az iOS 12.1-nek, hogy valós időben lehet a fényképezés közben állítani a mélységélességet. Ez a funkció az iOS 12-ben jelent meg, de ott még csak a fotó elkészültét követően lehet ezt módosítani, a bétát telepítők viszont arra lehetnek figyelmesek, hogy már az exponálás előtt is „játszhatnak” a mesterségesen előállított bokeh effektussal.

Az iOS 12.1 béta 2 az iPhone XS esetében 387 MB-os méretet öltött, de ilyen tekintetben lehetnek eltérések a különböző készülékek között. Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy az iOS 12.1 mikor lesz a nagyközönség számára hozzáférhető, de valószínűleg még érkezik majd néhány béta kiadás, mielőtt erre sor kerülhet. A korábbi években az iOS 11.1, az iOS 10.1 és az iOS 9.1 is október végén jött, szóval nem lenne meglepő, ha még októberben köreinkben köszönhetnénk az iOS 12.1 végleges kiadását.

Neked ajánljuk

arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward