A Microsoft nagyon sokat tesz azért, hogy a szolgáltatásai általánosan jobban használhatóak legyenek, és több felhasználót érjenek el. Ezúttal például az Outlookot vette jobban kezelésbe a redmondi alakulat. hogy a mobilokon és a személyi számítógépeken is hatékonyabban lehessen alkalmazni, ezáltal komolyabb konkurenciát jelentsen például a Gmail számára.
Az első szempont a fejlesztés során az volt, hogy az emberek könnyebben vehessék használatba a teljes körű Outlook élményt, és éppen ezért a Microsoft megoldotta, hogy QR kóddal egyszerűen át lehessen vinni mobilra az alkalmazással együtt a felhasználói profilt is. A bejelentkezésnél csak be kell szkennelni a megfelelő QR kódot, és minden beállítást átemel a rendszer, semmivel nem kell szöszölnie az eszköz tulajdonosának.
A vállalat úgy véli, hogy ez a cégek esetében is nagyon jól fog jönni. A rendszergazdák számára a QR kódos bejelentkezési lehetőség lényegesen leegyszerűsítheti majd az Outlookra való átállást és az új eszközök konfigurálását.
Az Outlook képes lesz már értelmezni a bejövő leveleket és azoknak a tartalmát, majd ezt felhasználva olyan ajánlott válaszokat fog felkínálni az emberek számára, amik a kontextusukban oda passzolhatnak. Az intelligensen létrehozott válaszokat egyetlen érintéssel ki lehet majd választania az embereknek, így gyorsan üzenhetnek vissza a partnerük számára. Ez a szolgáltatás még a naptárra is rá fog látni, ami jól jöhet az időpontok egyeztetése során.
Az alkalmazás értesítései az Android esetében számos gyorsműveletet fel fognak kínálni, amik még testre szabási lehetőséget is kínálnak azok számára, akik esetleg valamilyen különlegesebb opciót is el szeretnének érni azonnal. Így az érdektelen leveleket például rögtön lehet törölni is akár.
Az üzenetekbe már lehet majd úgy betenni tartalmakat, hogy az ember megfogja azokat, és áthúzza az Outlookba. Az iOS esetében pedig már lesz majd az Outlook Naptárnak egy saját widgetje, ami az Android rendszerű eszközzel rendelkezőknek már tavaly elérhetővé vált. Ehhez az iPhone-ok, iPadek esetében a legújabb főverzió telepítésére lesz szükség, hiszen mostantól támogatottak a widgetek a kezdőképernyőn.
Hangvezérléssel is készült az Outlook számára a Microsoft, ami iOS és Android esetében is ugyanolyan jól kiaknázható majd. Lehet utasításokat adni találkozók ütemezésére, hívások indítására a beépített névjegyzékből, kereshetőek is fájlok, levelek hangparancsokkal. A vállalat fokozatosan egyre több műveletnek a végrehajtására fog kínálni utasításos lehetőséget.
Érdekes újítás, hogy lehetőséget nyújt majd a rendszer irodahasználati időpontok egyeztetésére, és már az időjárási információkat is el lehet majd érni az Outlook Naptárban, ami meg fogja könnyíteni a programok tervezését. Ezáltal az emberek az öltözetüket is a lehető legjobban választhatják majd meg reggelente, amikor dolgozni, kikapcsolódni indulnak.
Számítani lehet arra is, hogy az üzenetek gépelése során dinamikusan létre hoz majd ajánlott sorokat a rendszer, ezek felgyorsíthatják a kommunikációt. Az alapot valószínűleg ugyanaz a fejlesztés adja majd ennek is, ami a válaszüzeneteket generálja. A távlati tervek között pedig már a reakciók küldésének a terve is szerepel. Ez napjainkban nagyon divatos funkciója a csevegő alkalmazásoknak, ezért tervezi a megvalósítását a Microsoft is.
A vállalat a most beharangozott újításokat fokozatosan vezeti majd be az Outlookban. Ezeknek köszönhetően az alkalmazás mindenki számára kényelmesebb és hatékonyabb lesz majd a jövőben.








































