1986-ban a csernobili balesetet követő hónapokban a szovjetek egy ideiglenes struktúrát húztak fel a 4-es reaktor épülete köré annak érdekében, hogy amennyire lehet elzárják a környezettől a reaktorból kikerült radioaktív anyagtömeget és a létesítmény eddigre erősen sugárszennyezett külső anyagait.

Ezen a szarkofág körül 2016 novemberében egy új, modernebb védőburkot helyeztek el, hogy ezen belül folytassák a reaktor és romjai ártalmatlanítását. Ennek biztonságos végrehajtását azonban nagyon megnehezítheti, a belső szerkezet magától összeomlik, amire a telepet kezelő cég friss közleménye szerint egyre nagyobb az esély. A régi szarkofágot úgy rakták össze, hogy annak elemeit csak a gravitáció tartja helyükön, és minden egyes instabil belső elem eltávolításával nő az összeomlás kockázata, ami nagyon erős sugárzás felszabadításához vezethet az új védőstruktúrán belül, mondják a szakértők.

Az új, 275 méter széles, 108 méter magas, 36 ezer tonnás „dómot” három évvel ezelőtt emelték, a tartószerkezetet gyakorlatilag egyben, síneken tolva a régi szarkofág fölé, majd gyorsan hozzáadva a borítást. Az új létesítmény célja egyrészt, hogy legalább 100 évig védelmet nyújtson a reaktorból jövő sugárzástól, másrészt belül megkezdődött a romok ártalmatlanításának tervezett utolsó szakasza is, amelynek végső munkálatait idén júliusban kezdték el.

A munka nagyrészt távirányított darukkal folyik, amelyek bontják az instabil részeket, amelyeket aztán ártalmatlanítanak és biztonságos hulladéktárolókba szállítanak. A munka során vették észre, hogy a régi szarkofág egyre ingatagabb, és félő, hogy rövidesen a romokra omlik. Az új védőépületnek köszönhetően ez nem jelent nagy veszélyt a külvilágra, a belső munkát azonban sokkal nehezebbé teheti.

A csernobili atombaleset óta a becslések szerint mintegy 235 milliárd dollár ment el a kríziskezelésre és az ártalmatlanítási munkálatokra. Az új védőstruktúra létrehozása 2,3 milliárd dollárba került, a katasztrófa gazdasági hatásait ugyanakkor lehetetlen felmérni. Hogy hányan halhattak meg a baleset következtében, az komoly vita tárgyát képezi, de egy 2006-os kutatás szerint összesen mintegy 16 ezer áldozata lehetett a felszabaduló sugárzásnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

35 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
havoc28
havoc28
2019. aug. 13. 18:28
#6

Majak SzU. 1957.

Csernobilhoz hasonlóan INES 7.

karhu
karhu
2019. aug. 13. 16:27
#5

Szerintem RBMK-s reaktort nekünk már csak azért sem adnának, mert azzal másodlagosan atombombához használható Plútóniumot is lehet gyártani. A Japán erőművekkel részben csinálják, csak nem szerelik össze.

karhu
karhu
2019. aug. 12. 9:59
#4

Azt is tegyük hozzá, hogy az RBMK reaktorban az olyan fűtőelemeket is még lehet továbbhasznosítani amit már a VVER-ben kiégettnek minősül.

BiroAndras
BiroAndras
2019. aug. 11. 15:34
#3

Az ilyen cikkeknél azért mindíg érdemes hozzátenni, hogy a fosszilis tüzelőanyagok égetésének milyen káros hatásai vannak. Legalábbis addíg, amíg nem megújuló energiával váltjuk ki a bezárt atomerőműveket, hanem szénnel és földgázzal.

A becslések szerint globálisan évente kb. 3 millió embert öl meg az erőművek szennyezése, és a közvetlen költségeken felül plusz évi kb. 5 ezer milliárd dollárba kerülnek. És még erre jön rá a klímaváltozás, ami potenciálisan milliárdok életébe kerülhet, az anyagi kár pedig elképzelhetetlenül nagy lehet.

Azán azt is érdemes megemlíteni, hogy Csernobil egyedi eset, egyáltalán nem jellemző az atomiparra általában. A grafit moderátoros reaktorokat, mint amilyen a Csernobili RBMK reaktor is, a világon mindenhol gyorsan lecserélték nagyságrendekkel biztonságosabb könnyűvizes (LWR) reakrtorokra, mint például a Pakson is üzemelő VVER reaktor család. Egyedül a Szovjetunió tartott ki mellette, mert sokkal olcsóbb, mint a modernebb típusok. És még ennél a reaktornál is rengeteg tényező összejátszására volt szüksége a katasztrófához. Több tucat másik RBMK reaktor gond nélkül üzemelt évtizedekig, és pár még ma is megy. Természetesen a Csernobili robbanást közvetlenül okozó tervezési hibát azóta javították ezekben.

BiroAndras
BiroAndras
2019. aug. 16. 16:46

@WazheadBoci__

Most is tele van emberrel a környék. Korábban be is linkeltem egy rakás videót, ami bemutatja a zónát. Lakni valószínűleg nem megy oda senki, de nem a veszély miatt, hanem mert nincs oka rá. Az épületek és az infrastruktúra legnagyobbrészt romokban hever, és Ukrajna egyébként is ritkán lakott, nincs szükség a területre. Aztán meg már csak a történelmi jelentőssége miatt se fogják engedni, valószínűleg az egész terület múzeum lesz.

pdx006
pdx006
2019. aug. 11. 9:31
#2

30 évet még egy fabódé is kibír, nem tudom betonból hogy sikerült ennyire nem tartós dolgot összehozni.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. aug. 16. 17:26

@pdx006 Azért mert szovjet minőséggel készült, azaz azt loptak ki belőle, amit lehetett.

Gatee
Gatee
2019. aug. 10. 13:48
#1

Érdekes cikk volt. 3.6-ra értékelem a maximálisan adható 15 ezerből.

Vissza az oldal tetejére