AZ OPENAI LE AKARTA VÉDETNI A „GPT” MEGNEVEZÉST, DE NEM JÖTT NEKI ÖSSZE

Ezzel azonban nem tekinti lezártnak az ügyet, a cég hisz abban, hogy ezt a teljesen általános rövidítést a saját nevéhez kötheti.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. febr. 20. 7:51
Az OpenAI le akarta védetni a „GPT” megnevezést, de nem jött neki össze

Jelenleg mondhatni az OpenAI a piacvezető a mesterséges intelligencia technológiák terén, és igyekszik a cég folyamatosan magára vonni a figyelmet. Néhány napja jelentette be a cég a Sora nevű újítását, amivel külön foglalkoztunk. Most pedig már tegy teljesen más jellegű hírrel került a híroldalak hasábjaira a vállalat.

Arról számolhatunk be, hogy az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatalnál (PTO) azt próbálta kijárni az Open AI, hogy a GPT rövidítést más ne is használhassa.

A ChatGPT révén ivódott be a köztudatba a „GPT”, efelől semmi kétségünk nincs, eltagadhatatlan érdeme van ebben az OpenAI-nak. Ugyanakkor ez igazából nem holmi egyedi találmány vagy végtelenül kreatív mozaikszó, egyszerűen csak a „Generative Pre-trained Transformer” rövidítéséről van szó. Lényegében minden előre tanított generatív MI rendszer egy GPT-nek tekinthető. Ez egy teljesen általános fogalom erre az újonnan elterjedő technológiára.

Az USA-ban nagyon sok érdekes dolog van szabadalmi oltalom alatt, de azért már nem ítélnek meg bármit a kérvényeket benyújtóknak. A Szabadalmi és Védjegyhivatal szerint nem lehet a GPT-t levédetni, mert ez azt eredményezné, hogy adott esetben más fejlesztők nem tudnák korrekten leírni a saját termékeiket, mint GPT-k, még ha pontosan annak is számítanak.

Galéria megnyitása

Ugyanakkor az OpenAI szerint az emberek igazából nincsenek tisztában ennek a jelentésével. Akik pedig átveszik, azok véleményük szerint csak az OpenAI és a ChatGPT sikerét szeretnék meglovagolni, és nem azért használják például a szolgáltatásaik nevében a GPT-t, hogy a technológiát hangsúlyozzák. A cég egyébként magát a nagy nyelvi modelljét is csak GPT-nek nevezi, ebből a szempontból nem meglepő, hogy örülne a névhasználati jognak, de a jelek szerint inkább egy kicsit kreatívnak kellett volna lennie annak idején, mikor a fejlesztéseit elkeresztelte.

A PTO elmondta, hogy lényegtelen az ügy szempontjából, hogy pillanatnyilag milyen tájékozottak a felhasználók, ez nem szolgálhat egy szabadalom megítélésekor szempontként. Ráadásul, akik ilyen szoftvereket alkalmaznak, azok egyébként is tudni fogják, hogy miről van szó a GPT-knél. És már eleve annyi helyen jelent meg a GPT mostanra, meg olyan sok szolgáltatás nevébe épült be, hogy egy ilyen szabadalom utólagos megítélése már most komoly visszaélésre adna lehetőséget az OpenAI számára.

Lényegében egy szemernyi esélye sincs a ChatGPT fejlesztőjének a „GPT” kisajátítására, de ennek ellenére valószínűleg nem adja fel. Eleve nem is a mostani volt az első próbálkozása. Már tavaly májusban is elutasították a kérelmét, de még most is van lehetősége a fellebbezésre, amivel nagy valószínűség szerint élni is fog. De aligha kell attól tartani, hogy ezen a téren sikert érhet el. Ha mégis így alakulna, akkor hirtelen minden korábban megjelent MI szolgáltatás nevéből pillanatok alatt tűnne el a GPT rövidítés.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2024. febr. 20. 18:39
#2

Semmi értelme formásabb két-hárombetűs rövidítéseknél még a levédetés gondolata sem, mert biztos hogy használja már valaki más jóval régebb óta. Ha az ember beír random 3 betűt a keresőbe, jó eséllyel talál rá valami márkát, elnevezést vagy céget.

feherneoh
feherneoh
2024. febr. 20. 14:53
#1

Nem tudom, nálam a GPT az egy elég rég óta szabványosított partíciós tábla típust jelent, nem az AI szemetüket. Lehet névválasztás előtt meg kellett volna nézniük hogy az adott rövidítés szabad e, de hát mit várunk azoktól, akiknél intelligensebb a termékük?

Vissza az oldal tetejére