Bevezette az Apple az iOS 14 operációs rendszernél, hogy néhány alkalmazásnál már át lehessen állítani az alapértelmezetten használatban levő applikációt. A felhasználók maguknak választhatnak levelezőklienst és böngészőt is, azonban van egy kis bökkenő ezzel.
Az Apple nem igazán hirdette annak a lehetőségét, hogy át lehet állítani például a Safarit bármilyen egyéb, harmadik fél által fejlesztett böngészőre, és az Apple Mail helyére is kiválasztható egyszerűen akár a Gmail egyebek mellett. Viszont jól is tette ezt, mert jelenleg meglehetősen érdekesen üzemel ez a fejlesztés.
Néhány nap használatot követően egyre többen lettek figyelmesek arra a jelenségre, hogy az okostelefonjuk ki- és bekapcsolását követően az iOS 14 megint az eredetileg forszírozott applikációkat használja alapértelmezetten. Egész egyszerűen a jelek szerint nem jegyzi meg az operációs rendszer a felhasználó módosításait.
Elvileg csak egy hibáról van szó, de pontos részleteket az Apple nem árult el a jelenséggel kapcsolatosan. Remélhetőleg a vállalat tényleg csak véletlenül futott bele egy problémába, de meglehetősen furcsa, hogy ezt feltűnő dolgot a több hónapos tesztelés során nem szúrták ki. Bízunk benne, hogy nem kell ehhez hozzászoknia az embereknek, és minél előbb kiküszöböli majd a dolgot az Apple.
Az iOS 14.2 első bétája mostanra elkészült, de a hibajavításokról nem kaptunk részletes jegyzéket, így nem tudni, hogy esetleg ezzel foglalkoztak-e a fejlesztők. És egyelőre a felhasználói beszámolók is csak az újításokra koncentrálna, arról nem esett szó, hogy ezt a hibát kiküszöbölték-e. Ha esetleg itt még nincs javítás, akkor is reméljük, hogy mire elkészül az iOS 14.2, akkorra már ezt a különös gondot korrigálja majd a cég.
































