Shop menü

AZ INTEL MÁR AZOKAT A CHIPEKET IS ÉRTÉKESÍTI, AMIKET KORÁBBAN SELEJTNEK NYILVÁNÍTOTTAK VOLNA, AKKORA A CHIPHIÁNY

A napokban kiderült, hogy a vállalat minden releváns gyártástechnológiájánál sikeresen növelte a kihozatali arányt, amiben annak is nagy szerepe van, hogy a „gyengébb" chipeket is értékesítik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az Intel már azokat a chipeket is értékesíti, amiket korábban selejtnek nyilvánítottak volna, akkora a chiphiány

Az Intel legutóbbi pénzügyi jelentése, ami azt részletezte, hogyan teljesített a vállalat a 2026-os pénzügyi esztendő első pénzügyi negyedévében, alaposan meglepte az elemzőket, ugyanis az eredmények felülmúlták az elemzői várakozásokat, illetve az Intel saját előrejelzésében közölt számokat is. A vállalat örömmel újságolta el, hogy sikeresen növelték a kihozatali arányt az összes fontos csíkszélesség esetében, legyen szó az Intel 4, az Intel 3, vagy éppen a 18A gyártástechnológiáról, akkoriban viszont úgy tűnt, hogy a pozitív eredményeket különböző gyártástechnológiai optimalizációkkal érték el. Azóta tisztult a kép, fény derült egy érdekes részletre, ami egyben azt is megmagyarázza, miért emelkedett a bruttó árrés 650 bázisponttal ahhoz képest, amire az Intel csapta számított.

A friss információk az egyik techipari elemzőtől származnak, aki rávilágított azokra a részletekre, amelyek a befektetőknek tartott előadáson még nem voltak teljesen világosak. Ben Bajarin az Intel befektetői kapcsolatokért felelős részlegének szakembereitől szerezte be a friss és fontos információkat, amelyekből kiderült, hogy az Intel az elmúlt időszakban már azokat a chipeket is értékesíteni kezdte, amelyekre korábban selejtként, vagy alacsony teljesítményre képes termékként tekintettek, ez pedig jelentős árbevétel-növekedést hozott, valamint a bruttó árrés feljebb tornázásában is sokat segített.

Remekül mutatja, mennyire sokat számít az új gyakorlat, hogy míg a várakozások szerint 12,36 milliárd dollár körüli teljes árbevételt kellett volna elérnie a vállalatnak a 2026-os pénzügyi év első negyedévében, addig a végleges eredmény 13,6 milliárd dollár lett, amihez Non-GAAP alapon nézve 45%-os bruttó árrés társult. Utóbbi 650 bázisponttal múlta felül az Intel saját előrejelzését, az ugyanis „csak” 34,5%-os bruttó árréssel számolt. Ennél is érdekesebb volt, hogy a részvényenkénti nyereség mintegy 3000%-kal szárnyalta túl a várakozásokat, amire a piaci elemzők eleinte nem találtak magyarázatot. Most, hogy kiderült, a vállalat a korábban nem értékesített processzorokat is pénzzé teszi, összeállt a kép.

Egy-egy szilícium-ostya rendszerint több tucatnyi vagy akár több száz chipet is tartalmazhat, attól függően, mekkora lapkákról van szó, ám ezek a lapkák nem teljesen egyformák sem teljesítmény, sem elektronikai paraméterek (például szivárgási áram), sem pedig lapkaminőség terén, valamint hibátlanul működő részegységeik száma sem teljesen azonos. Ezért egy-egy szilícium-ostyán többféle osztályba tartozó chip is helyet foglalhat, amelyek közül nem mind veheti célba a felsőkategóriát, így rangsorolják őket és ennek megfelelően készülhetnek belőlük különböző teljesítményszintű termékek.

A minimális követelményeket nem teljesítő lapkák lényegében selejtként végzik, így ezeket konkrét termékként nem dobják piacra – most ez utóbbi területen történt némi változás, ugyanis annyira nagy a chiphiány, hogy már ezekre a chipekre is szükségük van a megrendelőknek. A szóban forgó chipek alacsonyabb teljesítménnyel rendelkeznek és alacsonyabb áron kerülhetnek forgalomba, de mindenki jól járhat velük: az Intelnél a selejtarány csökkenése miatt növekedhet a kihozatali arány; a partnerek pedig megfelelő teljesítményű chipekhez juthatnak, amelyek az adott igényszintet teljesíthetik. Ezek a processzorok persze más jelöléssel kerülhetnek forgalomba, egyértelműen elkülönítve a korábbi kínálat tagjaitól.

Galéria megnyitása

Az AI-láz miatt nemcsak az AI-gyorsítók, hanem a processzorok iránt is hatalmas a kereslet, ezért is működhet az Intel új stratégiája, ami a jelek szerint igen-igen jövedelmezőnek bizonyult, plusz a befektetői bizalmat is növeli, hiszen azt mutatja, a vállalat „mindenből” megpróbál pénzt csinálni, amiből csak lehet, ezzel növelve a bruttó árrés, az árbevétel, illetve a profit mértékét.

A processzorok iránti kereslet várhatóan a jövőben sem csökken, olyan hatalmas tempóban épülnek az AI adatközpontok, márpedig azoknak mindenképpen szükségük van processzorokra, az Intel pedig igyekszik kiszolgálni a felmerülő igényeket, akár kreatív módszerekkel is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére