Az Egyesült Királyságban máris újraindult az oxfordi vakcina tesztelése

Az Egyesült Királyságban máris újraindult az oxfordi vakcina tesztelése

Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca által közösen fejlesztett COVID-19 elleni vakcinajelölt a klinikai vizsgálatok végső fázisában van. A tesztelést azt követően állították le átmenetileg, hogy az egyik oltóanyagot kapott brit résztvevőnél súlyos egészségügyi problémák (a források szerint egyfajta, gyakran vírusfertőzésekhez köthető gerincvelógyulladás) jelentkeztek. A fejlesztők elővigyázatosságból önként szüneteltették az oltóanyag beadását, amíg elvégezték az annak kiderítéséhez szükséges vizsgálatokat, hogy az eset összefüggésbe hozható-e a vakcinajelölttel, vagy a probléma attól függetlenül alakult ki.

Az AstraZeneca szombati bejelentése szerint az illetékes hatóságokkal közösen végzett vizsgálat fényében biztonságosnak látják a folytatást, ezért az Egyesült Királyságban folytatják is a vakcinajelölt tesztelését, amelyet eddig világszerte nagyjából 18 alanynak adtak be. A klinikai tesztek várhatóan a többi helyszínen, az Egyesült Államokban, Brazíliában és Dél-Afrikában is rövidesen folytatódnak, hacsak nem találnak újabb hasonló eseteket. Hogy a brit vizsgálat mit állapított meg az érintett betegre vonatkozóan (aki a hírek szerint teljesen helyre fog jönni), azt a páciens jogaira hivatkozva nem hozták nyilvánosságra.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap