AZ ASTON MARTIN ALKALMAZZA MAJD ELŐSZÖR A CARPLAY ULTRA RENDSZERT

Előkerült az új generációs CarPlay, hosszú csend után most úgy fest, hogy ezt sikerül az Apple-nek bevezetnie, ebben pedig igencsak komoly partnerre talált.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. máj. 19. 19:02
Az Aston Martin alkalmazza majd először a CarPlay Ultra rendszert

Évekkel ezelőtt jelentette be az Apple, hogy készül egy olyan CarPlay verzióval, ami sokkal nagyobb élményt lesz képes nyújtani a modern autók komplex fedélzeti rendszerén. Erről azonban nagyon sokáig csak hallgatott a vállalat, de most életjelet adott magáról a fejlesztés, elvileg már sínen van a bevezetése.

2022-t írtunk, mikor az Apple bejelentette, hogy érkezik a CarPlay új generációja, ami a személyautók teljes fedélzeti rendszere felett képes lesz átvenni az irányítást. Minden képernyőt elérhet, kezelhet és rengeteg funkciót irányíthat majd az utazások alkalmával. Annak idején a WWDC után arról beszélt a cég, hogy 2024-ben jönnek majd az első kocsik a továbbfejlesztett CarPlay rendszerrel, ez viszont nem következett be. Sokáig ki is volt írva az Apple oldalán a 2024-es bevezetés, de ezt 2025 januárjában levették minden szó nélkül, nyitva hagyva a kérdés, hogy mi a helyzet ezzel az újítással.

Egészen eddig az Apple nem beszélt a fejlesztésről, most viszont előkerült a rendszer, és megtudtuk, hogy CarPlay Ultra néven kerül bevezetésre, és az Aston Martin autójában találkozhatnak majd ezzel először a vásárlók.

Galéria megnyitása

Az persze valószínűleg az nem sok embert érint, hogy az új Aston Martinban elérhető lesz a CarPlay Ultra, hiszen nem sokaknak adatik meg az a lehetőség, hogy ilyen járművel rója az utakat a hétköznapjain. De szerencsére itt nem ér véget az Apple bejelentése. A fejlesztők megoldották, hogy a CarPlay Ultra szoftverfrissítéssel terjeszthető legyen, és ennek köszönhetően meglévő autókon is munkába állhat majd a kiterjesztett mobiltelefonos grafikus felhasználói felület.

Galéria megnyitása

Első körben korábbi Aston Martinokra érkezik frissítéssel a CarPlay Ultra, de nem fog megragadni a luxusautók szintjén. A vállalat hivatalos közleménye szerint a következő hetekben hozzáférhetővé válik a rendszer teljesen hétköznapi autók esetén és. Olyan márkákat emelt ki az Apple, mint a Hyundai, a Kia és a Genesis, ami lényegében egy cégcsoport – a Genesis a Hyundai magasabbra pozícionált márkája, itthon nem különösebben ismert.

Most még csak az Egyesült Államokban és Kanadában lesz hivatalosan élesíthető a CarPlay Ultra, de bízunk abban, hogy az Apple azon lesz, hogy a regionális korlátokat is lerombolja. Nem tudjuk, hogy ehhez mi kell, de bizony elképzelhető, hogy egy ilyen fejlesztésnél a közlekedési, közlekedésbiztonsági szervezetekkel, hatóságokkal is egyeztetnie kell a technológiai cégnek és az érintett autógyártóknak. Ha így van, akkor elég rögös útnak nézhet elébe a CarPlay Ultra kiterjesztése.

Galéria megnyitása

Napjainkban a legtöbb autóban már nem egy, hanem több képernyő van, a gyártók az esetek többségében legalább kettő digitális kijelzőt integrálnak a műszerfalba. A nagy központi panel mellett a sofőr elé is kerül egy kisebb megjelenítő az utazással kapcsolatos legfontosabb adatokkal. Eddig a CarPlay csak a központi képernyőn jelenhetett meg, a CarPlay Ultra viszont már párhuzamosan több kijelzőn futhat, és tényleg szinte minden információt át tud venni az autótól.

Galéria megnyitása

A továbbfejlesztett CarPlay a mobiltelefonos tartalmakat már widgetekkel együtt képes megjeleníteni az autókba épített képernyőkön. Minden tökéletesen illeszkedik majd a rendelkezésre álló felületekhez, tud alkalmazkodni a CarPlay Ultra a különböző formájú panelekhez. Elérhető ezen keresztül a klíma és a rádió vezérlése, a felhasználó előtti képernyőn pedig mutatja a sebességet, fordulatszámot és persze a különböző állapotjelzéseket is. A műszaki hibákról szóló infót is átadja.

Galéria megnyitása

Kezelhető a felület érintésekkel, a fizikai gombokkal és a Siri révén is hangutasításokkal. A grafikus felület nagyon változatos lehet, komoly testreszabhatóságot fog biztosítani. Pillanatok alatt át is alakítható minden, így akár naponta lehet cserélni a műszerfalon megjelenését. A mobiltelefonok részéről az iOS 18.5 operációs rendszerre van szükség, ami éppen a napokban jelent meg. Az iPhone 12-től minden újabb szériával kihasználható lesz a CarPlay Ultra.

Érdekes módon az Apple eredetileg egy másik luxus sportautógyártóval, a Porschéval jelentette be annak idején a kiterjesztett CarPlay-t, de most arról nem esett szó, hogy Porsche modellek mikor kaphatják meg a CarPlay Ultra támogatást nyújtó frissítést. Már ha megkapják egyáltalán, hiszen erre sincs semmi garancia. Azért az egészen biztos, hogy a gyártók részéről nagyon sok energiát igényelhet ennek a megoldása, és az sem garantált, hogy minden környezetben megvalósítható a támogatás az Apple elképzelése szerint.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2025. máj. 19. 23:13
#1

Volt olyan autóm, ahol a belső keringetéshez 3-at kellett tapizni egy érintőképernyőn. Ahol a klíma be- és kikapcsolásához kettőt kellett. A hőmérséklet állításához elméletileg csak "seperni" kellett volna a képernyő alatt, de valahogy azt se sikerült pontosan eltalálni. Sebaj, odanéz az ember még fél másodpercre, mi baj történhet.

Tízszeresét igényelte időben egy kevésbé sikerült tekerős klímának is. Pedig a mostani is egy kalap szar, a tekerő egy erős napsütésben szinte láthatatlan infotainment képernyőn mutatja (halványan, kicsiben!), hogy milyen hőmérsékletet sikerült beállítani.

Biztos kiválóan meg fogja oldani ezeket a funkciókat az az apple, amelyik közelről nem látott még autót.

Az enyém is csak egy kis réteg sírása, a legtöbb ember annyira igénytelen, hogy az se baj neki, ha a 18 fokos levegőt fújatja magára egy szál pólóban. Az meg, hogy mellette az utas mit hisztizik, sokszor csak egy újabb kérdőjel lesz a nemek vitája között, mert az átlagjóska nem fogja tudni úgy beállítani asszonykának, hogy jó legyen. De mivel nem tudják, hogy lehetne máshogy is, nem tűnik fel.

Pedig van olyan autó, ahol ezek a funckciók jól működnek, 30 éve kitalálták már, és azóta is van, ahol figyelnek erre. Tud akár úgy jól működni, hogy hozzá sem kell nyúlni. Csak nem ezekről a dolgokról szólnak a tesztek, hanem a felesleges, ezerszer elcsépelt fasságokról. Milyen szépen húzzák a lökhárító vonalát, olyan ívet ad az autónak, ami teljesen újszerű. Persze, mert én nem látom, hogy néz ki, meg nem ezredjére nyomják ezt a bullshit dumát. Te meg majd rájössz, ha használod.

És ez a fenti még csak a klíma. Hogy a többi funkciónál mikor jutunk el odáig, hogy ne vonja el a figyelmet az útról, az teljességgel megbecsülhetetlen. Lehet az önvezetés előbb kész lesz.

Frusztráció mára off.

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 23. 23:11

@thestock
A logikád alapján ma is lóval kellene járnunk, hiszen sok ezer évig bevált.
De modern példa is van rengeteg. Például egyetlen sikeres Apple termék se követte a hagyományokat.
Ez részben kényszer is. Egy érett piacon az új belépőnek muszály valami radikálisat lépnie, különben a nagyok legyőzik erőből.
Sőt, ez igaz fordítva is, ha te magad nem újítassz, akkor valaki más fogja megtenni, és elveszi a piacodat. Erről egy híres könyvet is írtak. The Innovator's Dilemma
Az autóiparban most például a Kínaiak jönnek nagyon, és rommá verik a nyugati márkákat. Egyetlen egy tudott eddig ellenállni: a Tesla. Két fő fegyverük van ebben a harcban, a csúcstechnológia és az olcsó gyártás. Ha nem tudnának árban is versenyezni a Kínaiakkal, akkor hiába lennének jobbak.

És igen, volt már, hogy eltört egy tekerő gomb az egyik autónkban (Renault Twingo). És ráadásul külön nem is lehetett cserélni, csak az egész táblát. Egy másikban (Ford Mondeo) a hangerő szabályzó romlott el. Nálunk nem fordult elő, de hallottam olyat, hogy eltört az index kar is. Rákerestem, és ezt találtam : link link link Még Teslás esetet is találtam : link

Balfasz.

Vissza az oldal tetejére