Pár héttel ezelőtt, leginkább az Apple üzletpolitikája miatti Fortnite perek miatt, a Microsoft elkötelezte magát a szabad és fair internetes áruháza mellett. Habár ez az új szabályzat leginkább csak a Microsoft Store-ra vonatkozik, de ez nem jelenti azt, hogy az Xbox Store-ból kizárnák bárkinek az alkalmazását.
Az Apple és a Microsoft ezért bejelentette, hogy érkezik Xbox konzolokra az Apple TV alkalmazás, amivel új filmek és sorozatok válnak elérhetővé a platformon.
A szolgáltatás november 10-én fog indulni az új konzolokkal egyidőben. A meglévő előfizetők gond nélkül folytathatják a fogyasztói szokásukat az Xbox gépeken, míg az újakat 7 napos ingyen próbalehetőség fogja várni. Ha valaki ez után szeretne előfizetni, annak havi 1890 Ft-ot kell majd fizetnie.
Az Xbox konzolok segítségével, megfelelő kép és hangeszköz mellett a Dolby Vision és a Dolby Atmos szolgáltatást is igénybe lehet majd venni és természetesen az Apple TV+ műsorok sem fognak hiányozni. További információk a hivatalos Xbox oldalon.






























