Az Intel jelenlegi vezetője nemrégiben a Fehér Házba látogatott annak érdekében, hogy az Amerikai Egyesült Államok vezetőjével tárgyalhasson, méghozzá többféle témakört érintve, egyebek mellett azt a kérdést is, ami miatt Donald Trump korábban arra utasította a szakembert távozzon az Intel éléről, mert kínai befektetései miatt biztonsági kockázatnak tekinthető. A témakörök nagy részét valószínűleg sikerült kellő alapossággal megbeszélni, ennek folyamán sor kerülhetett arra is, hogy egyeztessenek az amerikai kormányzat szándékáról, amelynek értelmében tulajdonrészt vásárolhatnak az Intelben. Erről korábban már több informátor is beszélt, konkrétumokra azonban akkoriban még nem derült fény, annyira korai stádiumban voltak még az egyeztetések.
A Bloomberg azóta újabb információkhoz jutott azoktól a forrásaitól, amelyek képben vannak a tárgyaláson elhangzottakkal kapcsolatban. Az információkat egyelőre érdemes távolságtartóan fogadni, hiszen pletykaszintű értesülésekről van szó, amelyek hivatalos forrásból még nem nyertek megerősítést, ugyanis folyamatban lévő egyeztetésekkel kapcsolatban nem szokás előzetes adatokat megosztani. Amennyiben hihetünk az információknak, akkor a végleges megállapodás arról szól majd, hogy az amerikai kormányzat 10%-os részesedést szerez az Intelben, amiért cserébe 10,5 milliárd dollár körüli összeget fizethetnek. A történetben viszont van egy frappáns csavar is: az említett összeget nem külön fizetik ki, hanem a CHIPS Act keretén belül megállapított támogatási összeg egy részét vagy akár teljes egészét is erre fordítják majd. A számítás igazából ki is jön: az Intel jelenleg 100 milliárd dollár körüli piaci kapitalizációval bír, annak 10%-a 10 milliárd dollár körüli összeg – attól függően, a megállapodás idején hogyan alakul majd a részvényárfolyam.
A CHIPS Act keretén belül egyelőre még csak 2,2 milliárd dollárnyi támogatást tudott lehívni az Intel, ugyanis a megállapított támogatási keret kiutalását konkrét vállalások teljesítéséhez kötik, csak ezt követően kapja meg a vállalat az aktuális vállaláshoz tartozó keretet. Az nem világos, hogy a 10%-os tulajdonrész kifizetésébe beleszámít-e majd az említett 2,2 milliárd dolláros támogatás, vagy azon felül kap 10 milliárd dollár körüli összeget a vállalat, ugyanis ezzel kapcsolatban még nem áll rendelkezésre konkrét információ.
A Fehér Ház természetesen nem kívánta kommentálni a Bloomberg értesüléseit, illetve az Intel szóvivője sem reagált a megkeresésekre, ami érthető, hiszen valószínűleg még mindig folynak az egyeztetések, konkrét publikus döntés nem született, így egyelőre nincs miről tájékoztatni a publikumot. Az viszont biztos, hogy az efféle tulajdonrész-vásárlás nem egy példa nélküli lépés az amerikai kormányzat esetében: korábban az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma 400 millió dollárnyi befektetést eszközölt egy ritka földfémek kitermelésével foglalkozó cégbe, ezzel a Pentagon a legnagyobb részvényessé vált. Ha az amerikai kormányzat végül nyélbe üti az üzletet és megszerzi az Intel 10%-os tulajdonrészét, akkor abban a vállalatban is a legnagyobb részvényessé válik, ami egy fontos és gyümölcsöző lépés lehet hosszabb távon.
Az Intel még mindig elég mély gödörben van, nehéz pénzügyi körülmények között kell boldogulnia a vezetésnek, amin szerkezeti átalakításokkal, a vállalat magjához szervesen nem tartozó és nagyobb növekedési potenciállal nem kecsegtető részlegek kiszervezésével vagy eladásával, illetve több ezer munkavállaló elbocsátásával próbálnak javítani. Ez hatékonyabban működő vállalati struktúrát eredményezhet, csökkenhetnek általa a működési költségek, valamint jobban koncentrálhatnak az egyes divíziók a nagy növekedési potenciállal kecsegtető piaci szegmensekre, ahova ütőképesebb és versenyképesebb termékeket vihetnek.
A fény persze már dereng az alagút végén: az Nvidia és az Apple csapata egyaránt érdeklődik az Intel 14A gyártástechnológiája iránt, valamint az ARM japán többségi tulajdonosa, a SoftBank is éppen most döntött arról, 2 milliárd dollár értékben Intel részvényeket vásárol, ami segíthet az Intel pénzügyi helyzetének javításában, és a SoftBank számára is előnyöket tartogathat.