AZ AMD VIDEOKÁRTYÁI REMEKELNEK AZ ÚJ VRMARK TESZTBEN

A Cyan Room tesztben a Radeon RX Vega videokártyák jobban teljesítenek, mint közvetlen riválisaik, legalábbis az AMD belsős mérései alapján ezt láthatjuk.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. nov. 24. 13:01
Az AMD videokártyái remekelnek az új VRMark tesztben

A Futuremark az elmúlt napok során jelentette be VRMArk tesztprogramjának legújabb modulját, a Cyan Room névre keresztelt tesztet.

Az AMD Radeon Gaming tesztlaborjában néhány belsős teszt keretén belül ki is próbálták, milyen teljesítményt tudnak felmutatni a különböző videokártyák, ha az új benchmark futtatására kerül sor. A tesztkörnyezet alapját egy AMD Ryzen 7 1800X processzor, 16 GB-nyi DDR4-2933 MHz-es rendszermemória és 64-bites Windows 10-es operációs rendszer adta, videokártyából pedig a legfontosabb modern termékeket eresztették egymásnak, ahogy az a lenti tesztekből is látszik.

Galéria megnyitása

A fentiek alapján nem meglepő, hogy az AMD büszkén tette közzé a saját belsős mérések eredményeit, hiszen a Radeon RX Vega sorozat tagjai magabiztosan utasították maguk mögé a rivális termékeket, azaz a GeForce GTX 1080-ast és a GeForce GTX 1070 Ti-t. A tesztben a Radeon RX 580 is szerepelt, ami a 6 GB-os GeForce GTX 1060 ellen nyert meg egy fontos csatát. Pici hiányérzetet okoz, hogy a tesztben sem a GeForce GTX 1070, sem pedig a GeForce GTX 1080 Ti nem szerepel, de a Radeon RX 570 is megérdemelt volna egy esélyt.

Galéria megnyitása

Külön érdekesség egyébként, hogy FPS teljesítmény terén minden tesztelt AMD videokártya képes volt megugrani a 90 FPS-es szintet – ez az a minimálisan elvárt stabil teljesítmény, amire szükség van, ha zökkenőmentesen szeretnénk élvezni a VR tartalmakat.

Ezek persze csak egyetlen tesztprogram eredményei, amelyek érdekesek ugyan, de általánosítani még nem mernénk belőle.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

48 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
csabi02
csabi02
2017. nov. 26. 17:14
#18

Van értelme ennek a win10/DX12-es benchmark mizériának?

Idáig képminőségben nem láttam,hogy jobb lenne,de win7/DX11-hez képest minden játék szarabbul fut,kb 10-15fps-el.

A benchmarkok meg vagy 70-80-al.

s_otto
s_otto
2017. nov. 26. 11:58
#17

Én ráérek... bár már írtam, csak erre nem reagáltál, szokás szerint.

ASUS DUAL-GTX1070-O8G GeForce GTX 1070 8GB GDDR5 OC PCIE 142 490 Ft

https://ipon.hu/webshop/product/asus_dual_gtx1070_o8g_geforce_gtx_1070_8gb_gddr5_oc_pcie/1478025

PALIT NE51070015P2-1041J GeForce GTX 1070 8GB GDDR5 JetStream PCIE 158 190 Ft

https://ipon.hu/webshop/product/palit_ne51070015p2_1041j_geforce_gtx_1070_8gb_gddr5_jetstream_pcie/1446617

Az hogy mit hisznek az emberek márkákról, és mi a valóság két különböző dolog. Látod ketten is nem jó véleménnyel voltak az asus-ról, közben sem neked, sem nekem nincs bajom vele. Ennyi.

B_Real
B_Real
2017. dec. 4. 12:17

Tehát hozol egy USA Amazonos összehasonlítást, ami más esetben egyébként téged nem érdekel. :D Nyilván Palitból alig van, azért drágább jóval az ASUS-nál. Ennyi sütnivalód lehetne, ha egyszer minden más oldalon (legyen Amazon vagy nem Amazon) az ASUS Strix jóval drágább, mint egy Palit. Német vagy angol Amazon, OCUK, itthoni árak.

csabi02
csabi02
2017. nov. 26. 8:42
#16

B_Real az Asus Strix vgakat túl sokra tartod,bár nekem is olyan,de a defektes vga-k amik gazdát cserélnek ill. javításra szorulnak,sajnos több asus van,mint akármelyik más márka.

csabi02
csabi02
2017. nov. 27. 15:39

...vagy mert sokkal gyengébb a minőségük mint 10éve,maradjunk objektívek.

B_Real
B_Real
2017. nov. 25. 15:04
#15

Másik hír: Egy ideig az összes Vegához adják a Wolfenstein II-t és a Prey-t.

s_otto
s_otto
2017. nov. 26. 15:31

Ok, de a pixelesedés megszűnik, h hagyod betölteni, nem a leggyorsabb képhost oldal...

Zoli191
Zoli191
2017. nov. 25. 13:03
#14

Saját eredmény: 1080Ti, 6800k: [LINK]

koloplaci
koloplaci
2017. nov. 25. 14:17

Alap vagy OC eredmény?

Ha alap, tudnál csinálni egyet OC-val is?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. nov. 25. 11:38
#13

Na! Vajon mit kapcsoltak be a driverben, hogy igy relative meglódult? Valamit "trükköztek volna?! Már ideje, mert a a gpu "fele" megy a másik fele meg alig alig. Jó ez tulzás igy, de mindenesetre jó lenne már egy 100% driver nekik.

tiburka
tiburka
2017. nov. 25. 0:16
#12

Vajon hanyadik Vegával sikerült lefuttatni a tesztet, ami nem füstölt el az überbrutál OC-től, hogy sikeres legyen a teszt?

  • Igen! Mockos zöldet legyőzni! Vega64 Smoke edition erőszebb, mint 1080Ti!

  • Főnök! Az cak szima 1080. Referencia 1080.

  • Jaa. :'(

/Troll off/

koloplaci
koloplaci
2017. nov. 25. 8:09

Ne is támadásnak vedd amit írtam. Én is azért teszteltem mert bennem is ott volt a kíváncsiság hogy mi lehet a valódi helyzet. Én is csak az overclock3d.net-en találtam erről egy tesztet.

tiburka
tiburka
2017. nov. 25. 0:16
#11

Vajon hanyadik Vegával sikerült lefuttatni a tesztet, ami nem füstölt el az überbrutál OC-től, hogy sikeres legyen a teszt?

  • Igen! Mockos zöldet legyőzni! Vega64 Smoke edition erőszebb, mint 1080Ti!

  • Főnök! Az cak szima 1080. Referencia 1080.

  • Jaa. :'(

/Troll off/

Derivel
Derivel
2017. nov. 24. 21:47
#10

Azután, hogy az RX460 (akkoriban még Polaris 11) fogyasztásával úgy dicsekedett az AMD, hogy közben titokban letekerte az órajeleket, ezután már elég szkeptikus vagyok az AMD-s tesztekkel kapcsolatban.

De ha még ez így igaz is (legyünk optimisták), akkor sem ér sokat, ha a játékokban nem hozzák ezeket az erőviszonyokat.

csabi02
csabi02
2017. nov. 24. 20:15
#9

Ezek a benchmarkok valóban feleslegesek,sőt a labor körülmények között elvégzett játéktesztek is.

Az az igazi,mikor kuplerájban egy 10000ft-os házba, van voltMax i7 OC konfig és abban szépen cserélgetik a vga-t. :D

TheRealTsL
TheRealTsL
2017. nov. 24. 19:21
#8

[off]

Overclock3d.net[/off] tesztje alapján pár helyen kozmetikázottnak tűnik az amd belsős grafikon.. És egyértelmű, hogy az 1080Ti a 8567 pontjával miért nincs rajta.

Cathaya
Cathaya
2017. nov. 24. 19:04
#7

Jövőre beújítunk egy ilyen Vegát, nagyon szimpatikus hogy a rendszermemóriát is tudja használni a videokártya.

hardzsi
hardzsi
2017. nov. 24. 16:27
#6

Nem merték a GeForce GTX 1080 Ti eredményét feltüntetni, mert akkor már nem lett volna olyan szép számukra ez a grafikon...

Alapvetően drukkolok nekik, de ez így akkor is inkorrekt/részrehajló.

Ha pedig azt feltételezzük, hogy az nVidia új kártyái is megérkeznek jövőre és azokra még nem lesz az AMD-nek jó ideig válasza, akkor még kevésbé tűnik rózsásnak ez a kép.

janika77
janika77
2017. nov. 24. 15:46
#5

Aki tesztekkel játszik annak biztos lényegesek ezek az eredmények függetlenül a gyártótól.

Másra nem arra mindenképp jó,hogy megnyugtatja a pici lelkét....

UndeadBoy
UndeadBoy
2017. nov. 24. 15:44
#4

"Az AMD Radeon Gaming tesztlaborjában"

Szóval várjunk még ezzel, anno a Bulldozer is kijött hazai pályán győztesként és mi lett a vége" Mindenesetre nekem tetszenek a Vega újításai, karácsonyra szeretném is meglepni magam egy ref 64-el.

rini
rini
2017. nov. 24. 15:24
#3

Az egyre újabb és újabb tesztekben jobban is fognak szerepelni mert egy sokkal újabb fejlesztésű termék mint az NV1000-es sorozat. A problémát majd a következő NV sorozat fogja jelenteni, mivel az már az újabb fejlesztéseket fogja figyelembe venni. Így előre látható, hogy ezt a tesztet ők fogják majd vezetni megjelenésükkor. Aztán megint jön egy új AMD és megint lesz cserebere.

Zoli191
Zoli191
2017. nov. 24. 15:00
#2

De jó, van egy teszt amiben jó. Most egy átlag felhasználó ezzel mit kezd?

s_otto
s_otto
2017. nov. 26. 8:58

Eddig lehet szerencsém volt asus dolgokkal, bár inkább alaplapok, mert nem volt problém velük.

Vga volt giga, asus, palit, most zotac, és a következő megint giga lesz.

_DiEGO_
_DiEGO_
2017. nov. 24. 14:46
#1

sem pedig a GeForce GTX 1080 Ti nem szerepel

Azért nagyjából kilehet logikázni ...

Olyan 7185 pont magassága körül.

illetve 164 FPS .

azt lehet vitázni , csak minek . Tippelni azt ellenben lehet :D

Vissza az oldal tetejére