Az AMD az utóbbi időben szárnyal, folyamatosan felfelé ível a részvényárfolyama, és sorra produkálja a minimum elfogadható pénzügyi eredményeket. A negyedik negyedévben pedig kifejezetten szépen domborított több szempontból is, szóval a 2020-as évnek is magabiztosan vághat neki.

2,13 milliárd dolláros bevételre tett szert a vállalat 2019 utolsó három hónapjában, ami 50 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi számokhoz képest. Az AMD remeklését elsősorban a személyi számítógépekbe szánt processzorokkal és grafikus kártyákkal foglalkozó divízió hozta össze (1,66 milliárd dollár). Negyedéves viszonyításban 18%-os volt az előrelépés. A cég vállalati beágyazott megoldásokért és az egyedi dizájnokért felelős részlegei viszont továbbra is nagyon gyengélkednek.

A vállalat működési nyeresége 348 millió dollár lett, ami hihetetlenül jó az AMD esetében. Egy évvel ezelőtt csak 28 millió dollár volt ez a mutató, szóval százalékosan kár is az előrelépést számolgatni, és még az előző negyedévhez képest is majdnem, hogy duplázott, ugyanis akkor 186 millió dolláros eredménnyel zárt. A cég elmondása szerint egyebek mellett a 7 nanométeres gyártás felfutása is nagyon sokat segített abban, hogy a céghez befolyó bevétel emelkedjen. A nettó bevétel 170 millió dollár lett, ami szintén jelentős növekedésen ment keresztül, még az előző negyedévben is csak 120 millió dollárt ért el. A Non-GAAP nettó bevétel pedig 383 millió dollár lett.

Galéria megnyitása

Az AMD készpénzállománya 1,5 milliárd dollár körül alakul, szóval ez szépen növekedett az előző negyedévhez képest, amikor még csak 1,21 milliárd dollárról beszélhettünk. Ez elképesztően nagy szó azt figyelembe véve, hogy korábban a vállalat hosszú ideig csak veszteségekbe futott. Külön öröm az AMD számára, hogy a termékeiből egyre drágábbakat választanak a felhasználók, folyamatosan növekedik az átlagos eladási ára a Ryzeneknek és a Radeonoknak is.

2019 egészében az AMD 6,73 milliárd dolláros bevételt tudott összekalapozni, ami növekedés, de csak 4 százalékkal több az egy évvel korábbi adatnál. És ahogy arra számítani lehetett, 2019 egészében is a PC-s processzorok és a grafikus vezérlők húzták a céget, és a vállalati megoldások gyengélkedtek. A működési nyereség 631 millió dollár lett a korábbi 451 millió dollár után, a Non-GAAP eredmény pedig 840 millió dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 633 millió dollárról.

Galéria megnyitása

Az AMD nettó nyeresége 341 millió dollár lett, ami nem éppen masszívan, de növekedett az egy évvel korábbihoz képest, mikor 337 millió dollárról beszélhettünk. A Non-GAAP nettó bevétel viszont szépen ívelt felfelé, 514 millió dollárról 756 millióra emelkedett. A vállalat készpénzállománya egy éve még csak 1,16 milliárd dollár volt, ami mostanra ugye már 1,5 milliárd dollárra gyarapodott.

2019 egy igazán mozgalmas év volt az AMD számára. Elkezdett jelentősebben teret nyerni a noteszgépekben, és ehhez új mobil processzorokat is bejelentett. Elkészült a Ryzen 4000 széria első néhány tagja a laptopokba, és a világ legerősebb notebook alapját is összehozta a cég. Asztali fronton is remek megoldások bukkantak fel, amik soha nem látott teljesítményt szállítottak az otthoni PC-k számára (pl. Ryzen Threadripper 3990X), és ezekre már a játékosok is rákaptak, ami nagyon fontos. Ezeken felül a vállalati kínálat is bővült új EPYC termékekkel számtalan különböző terület számára, és fel is használták ezeket például egy új szuperszámítógép létrehozásához is.

Galéria megnyitása

A Radeon vonalon is akadtak újdonságok. Megjelent a vállalat kínálatában a Radeon RX 5600 széria, ami remek megoldás az 1080p-s játékra, még a notebookokba is eljutott ez az RX 5600M révén. Befutott továbbá a Radeon RX 5500 XT, ami már egy megfizethetőbb megoldás, de az AMD RDNA architektúrát alkalmazza, és 7 nanométeres gyártási eljárással készül. Az Apple MacBook Pro laptopba bekerültek a Radeon grafikus vezérlők, így ezek is hozzájárulnak a MacBook termékcsalád fényének növeléséhez. És a cég bemutatta 2019-ben a világ első 7 nm-es professzionális grafikus megoldását is a Radeon Pro W5700 személyében, ez is az RDNA architektúrán jött létre.

Galéria megnyitása

„2019 egy szignifikáns mérföldkőnek számít a mi több éves utazásunkban, sikeresen indítottuk el és futtattuk fel a portfóliónkat az 50 éves történelmünk során a legerősebbre.” – jelentette ki Dr. Lisa Su. „Jelentős haszonnövelést és profitképességet hoztunk létre, amikor piaci részesedést szereztünk a Ryzen és az EPYC processzorainkkal.”

Lisa Su elmondása alapján a vállalat a 2019-es teljesítményével lényegében megágyazott a 2020-as jó szereplésnek is. A mostani kilátásokból kiindulva 30 százalékos további növekedés is elképzelhető az idei évben az előzőhöz képest. És ami ennél is jobban hangzik, hogy az AMD várakozása szerint az egyszeri kiadásoktól mentes nettó bevétel 45%-kal is emelkedhet majd, szóval egyre jobban ívelhet felfelé a profit.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramon, a YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

123 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2020. jan. 30. 11:59
#10

Már nagyon kellett az egészséges verseny, nagyon örülök, hogy az AMD kicsit fellélegezhet és átveheti kicsit a stafétát az Inteltől. Reméljük ez az árakra is jó hatással lesz és végre beindul a valódi fejlesztés inteléknél is :)

pdx006
pdx006
2020. jan. 30. 0:19
#9

Helyes. Nem mintha érdekelne bármely cég pénzügyi helyzete, de legalább az Intel se fog kénye kedve szerint trógerkedni az árakkal.

Resike
Resike
2020. jan. 31. 15:45

Józsika, beiratkoztál nyelvtanfolyamra?

kvcsbay
kvcsbay
2020. jan. 29. 14:52
#8

Nem értem a kommentelők nagy részét.

Aki intel párti: MIért fáj az, hogy a konkurenciának jól megy?

Aki AMD párti: Miért fáj az, ha a konkurenciának jól megy?

A felhasználónak csak előnye van belőle. Van verseny, lejjebb mennek az árak. Ha jól megy egy cégnek még többet tud fektetni további fejlesztésbe, amiből még jobb termékek lesznek. 

Nekem előző két gépem Intel volt, a jelenlegi AMD. Eddig minden gépem bírta 6-8 évig, nem volt igényem cserére, remélem a mostanival is ez lesz a helyzet. 

A következő gépemet is aszerint fogom összerakni, hogy Ár/Teljesítmény a legjobbat hozzam ki. Sajnos a minőség/megbízhatóság csak utólag derül ki mindíg, mikor már használja az ember, de eddig, lekopogom nem fürödtem be semmivel.

firedawe
firedawe
2020. febr. 4. 10:09

@0rigami  "Ha valakivel ennyire nem értek egyet, akkor azzal nem akarok beszélgetni - ezért a dislike sokaknál."
Ez nemcsak nagyon gyerekes hozzaallas, de pontosan oda vezet ahova: buborekba, elszigetelt-szekertabor tarsadalmakba, lasd USA, UK, de Magyarorszag is itt tart egy ideje. Szomoru :(

AaReE
AaReE
2020. jan. 29. 14:24
#7

Dolgoznak szépen az AMD-nél... megérdemlik a sikert... csak így tovább...

patau
patau
2020. jan. 29. 12:57
#6

Szerintem egy pénzügyi beszámoló nem erről szól. Én 2017 máj-ban vettem 11 USD környékén AMD-t (11,12-11,20). Akkor már érezni lehetett, hogy most valami tényleg történt az AMD-vel, de még nem követte le a piac. Most 50 USD-t ér részvényenként. 354 %-os nyereséget mutat a KBC számlám erre a részvényre.
Szép összeget fektettem be, bár annyit sajnálok, hogy nem többet, lassan talán realizálom is. További jó vitát, de még ha xar is az AMD, az egyik legjobb befektetésem volt.

darmol
darmol
2020. febr. 5. 10:04

@patau Ne tévessze meg a látszat, nem értek hozzá, csak használok valamit amit az emberiség nagy része minden jel szerint képtelen. A hitet pedig meghagyom a "techno drukkerek"-nek. Ha értenék hozzá, akkor utánanéznék, hogy az Intel rekord bevétel tartalmazza e az üzletágak értékesítését, de gyanítom igen. A jelenlegi számokat továbbra is inkább a részvényesek nyugtatásának tulajdonítom. Az ilyesmi az olyan további hivatalos hírek mellett, mint a bejelentett AMD szerverparkok, OEM-ek, szuperszámítógépek, új generációs platformok, stb. Intel részről a kedvezőtlen bejelentések, mint évekig maradnak a roszabb gyártástechnológián, sőt beruháznak rá, nem képesek kiszolgálni a vevőket, stb. Az AMD CPU-k és APU-k üzleti sikeressége tovább fog nőni, miközben az Intelé csökken (persze nyilván nem megy tönkre). Lehet látni a fő csapsirányokat, de továbbra is fenntartom, hogy a tőzsde alapvetően szerencsejáték. Ha nem fordítottad el a fejed a lehetőségtől, csak azért mert kék a bögréd az csak azt jelzi, hogy képes voltál reálisan értékelni a helyzetet érzelem ellenében, és gratula.a pénzügyi sikerhez. :)

Galdech
Galdech
2020. jan. 29. 12:53
#5

Ez az év lesz az igazán kérdéses, hogy mennyire kapnak rá 2. genes Epyc-re a cégek. Konzolok miatt megint ugrani fog egyet a Semi-Custom üzletág. Kíváncsi vagyok, hogy HBM-mel mit fognak még kezdeni, esetleg lehozzák középkategóriába is.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. jan. 29. 22:32

@talgaby   Annyira, amennyire a lejárató inteles szerzetesek megengedik...  xD

Boostocska
Boostocska
2020. jan. 29. 12:20
#4

Mindenki oszoljon, nincs itt semmi latnivalo emberek, csak egy ujabb negyedevvel el lett halasztva az AMD temetese es csodjelentese... immar 120adszorra :D

Busterftw
Busterftw
2020. febr. 3. 0:15

@Boostocska Ja bocs, veled biztos nem forult elo, hogy reagaltal egy hsz-re, amit nem neked cimeztek. Nem tudtam hogy ez a publikus forum egy privat chat.

talgaby
talgaby
2020. jan. 29. 11:02
#3

Én valamit nem értek. Az inteles hírnél ott volt, hogy 8%-ot emelkedett a negyedéves bevétel és 2%-ot az éves, rekordok, meg minden, sokan itt örvendeztek, hogy na, tessék.

Az AMD most 50%-ot jelentett negyedévre, 4%-ot egész évre, az meg a jelek szerint igazából semmit sem jelent.

Most akkor hogy is van ez? Én kicsi buta elmém azt gondolta, hogy az 50/4% növekedés jobb hír mint a 8/2%.

Busterftw
Busterftw
2020. febr. 5. 14:21

@Whysper Ennek az eszmefuttatasnak akkor lenne ertelme, ha 8 magot vetnel ossze 8 maggal.
De meg ugy sem lenne valszeg igaz, 1 mag 4.4Ghzen nem tudna annyit, mint 1 mag 5.3Ghzen.

Az elmeletedbol kihagytal 8 magot. Szoval 16 mag 4.4 Ghzen tud annyit, mint 8 mag 5.xx Ghz-en.

hunspirit
hunspirit
2020. jan. 29. 9:52
#2

"Az AMD nettó nyeresége 341 milliárd dollár lett, ami nem éppen masszívan, de növekedett az egy évvel korábbihoz képest, mikor 337 millió dollárról beszélhettünk. "

Érdekes mondat. Elírás?

jedi
jedi
2020. jan. 29. 11:15

@DemonDani  Több helyen is van ilyen "kavarodás", szóval nézd át az egész szöveget. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. jan. 29. 9:31
#1

Hát végül is a csirke is tud repülni, szóval szárnyal, de ugye nem a sashoz képest... :D :D :D

Terror
Terror
2020. jan. 29. 19:25

@Imasundaj Tiszta szerencse, hogy szektorra lebontva benne van a jelentésben, hogy miből mennyi jött be, csak meg kell nézni. Intel csak desktop processzor: 10 milliárd. AMD desktop processzor + videokártyával együtt: 1,6 milliárd. Szervervonalon is világos a szitu: Intel szerver: 7,2 milliárd, AMD: 465 millió, és konzolokkal együtt. Egyedül az AMD vonja össze a dolgokat, és még úgy sincsenek a kanyarban sem.

Vissza az oldal tetejére