A Google rövid időn belül kettő újításánál is felhasználta teljesen ugyanazt a Duplex nevet, ami hamar félreértésekhez vezetett. Éppen ezért a vállalat most úgy döntött, hogy az egyik megoldás esetében még idejében lecseréli a nevet. A Google Duplex és a Chrome Duplex közül az utóbbi húzta a rövidebbet.

A Chrome Duplex a továbbiakban Chrome Duet névre hallgat majd. Ha valakinek ez nem volna ismerőt, a Google Chrome böngésző új grafikus felhasználói felületéről van szó, amit a keresőóriás az okostelefonok számára dolgozott ki. A Chrome Duplex Duet, a Chrome 69 részeként jelent meg, és a korábbinál kényelmesebb kihasználhatóságról próbál gondoskodni a mobilok esetében.

A Duplex név tehát a továbbiakban már kizárólag a Google Duplexet jelöli a keresőóriás portfóliójában. Ez az a szolgáltatás, ami a Google Assistantra támaszkodik, és telefonbeszélgetések bonyolítására képes. A Google Duplex a vállalat fejlesztői konferenciájának keretében mutatkozott be, és azonnal sokak elismerését vívta ki. A Google I/O keretében lebonyolított demonstráció során a felhasználó helyett szervezett foglalást telefonon keresztül úgy a rendszer, hogy gyakorlatilag a hívott félnek semmi alapján sem lehetett gyanús, hogy nem a készülék tulajdonosával beszélt. (A végleges változatnál elvileg már közölni fogja a rendszer, hogy egy gépi hivásról van szó.) A Duplex képes arra, hogy hangutasításra asztalt foglaljon, ételt rendeljen, esetleg a fodrászhoz kérjen időpontot egy meghatározott időintervallumon belül, és ha szükséges, akkor például rögzíti is a felhasználó naptárában a bejegyzést.

Galéria megnyitása

Egészen sok dolgot tud már önállóan megoldani a Google Duplex, és a későbbiekben csak még ügyesebb lesz. Ráadásul ettől kezdve már nem is lehet összekeverni a Chrome Duettel a nevük alapján.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére