ÁTALAKUL A MESSENGER FELÜLETE

A Facebook alaposan átrajzolja az üzenetküldőjét, és bizony lesznek olyanok, akik ennek nem fognak örülni, mert nem minden lehetőségnek jutott hely az új dizájn mellett.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2018. okt. 5. 9:00
Átalakul a Messenger felülete

A Facebook a felhasználók egy szűk csoportjánál már teszteli a Messenger alkalmazás átrajzolt grafikus felhasználói felületét. Az átalakulás jóformán az egész applikációra kiterjed, szóval jelentős változásra készülhetünk.

A Facebook csevegő alkalmazása sokkal letisztultabb, szellősebb lesz az új felülettel, és bár a beszélgetéseken belül alapértelmezetten továbbra is a kék szín a domináns – amit persze továbbra is lehet változtatni –, a többi helyen viszont néhány apró elemtől eltekintve fekete-fehér lett a Messenger. A lapok közötti váltási lehetőség alulra került, az első opció itt a beszélgetések, a második a partnerlista, a harmadik pedig a felfedezés. A partnerlistánál megtekinthetőek az elérhető ismerősök, az összes kapcsolat és akár új személy is felvehető, a felfedezés lapján pedig a vállalakozások és a játékok kaptak helyet – itt lehet az összes között böngészni és vannak kiemelt ajánlatok is. Az új üzenet küldése a jobb felső sarokban landolt, és mellé került a kamera is, ami eddig a képernyő alján volt. A Messengerben eddig külön helye volt a hívásoknak, ezt viszont felszámolja a Facebook az új grafikus felület érkezésével.

Galéria megnyitása

Az üzenetváltásokon belül is történek változások. Az alsó ikonokat átrajzolták a tervezők, és a beállításokat már a partner nevének a megérintésével lehet előcsalogatni. Ez a rész is kapott a dizájnváltásból, de a beállítási lehetőségek maradtak ugyanazok. A csevegések listanézetéhez visszakanyarodva érdekesség, hogy az egyes bejegyzéseket jobbra és balra is el lehet húzni, és ilyenkor különböző gyorsopciók jelennek meg, a hosszú érintést viszont kivezette a Facebook. Ha egy beszélgetés jobbra húz az ember, akkor onnan rögtön indítható a fotó megosztás vagy a telefon/videohívás, a balra irányuló gesztussal pedig a törlés, némítás és beállítások opciók érhetőek el.

A felhasználó profilképét is áthelyezte a Facebook, de a beállítások továbbra is ennek a megérintését követően érhetőek el. A menüpontok kifejezetten élénkszínű ikonokat kaptak, így akik sokszor nézik ezt a felületet, talán már rutinosabban bökdöshetnek majd az opciókra. Néhány felhasználó megjegyezte, hogy eltűnt a kilépési lehetőség, de ez talán csak átmeneti. Sokan abban reménykedtek, hogy az opciók között találnak majd egy olyan beállítási lehetőséget, amivel sötét módba lehet tenni a programot, de ilyen sajnos továbbra sincs a Messengerben.

Arról egyelőre nincs információnk, hogy a Facebook mikor fogja bevetni a Messenger új „ruháját”, de mivel már élesben teszteli a friss felületet, így nem lenne meglepő, ha a következő hetekben mindenki számára elérhetővé válna.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
bfbenjy
bfbenjy
2019. márc. 27. 8:37
#5

Üdvözletem.
Az andoidos messeger legutólsó frissítése óta eltűnt a partnereknél a hivatkozás létrehozása kezdőképernyőre menüpont. Vagy csak nem találom. Valaki tudná?

Tejes24
Tejes24
2018. okt. 5. 15:18
#4

Már jó ideje a "szerencsések" között vagyok, akiknek ilyen a Messenger. Semmi említésre méltó változást nem tapasztaltam a mindennapi használat során. Továbbra is olyan dolgokat nyom a képembe, amik nem, vagy csak mérsékelten érdekelnek (ki érhető el, kinek milyen a napja, nekem milyen a napom, reklám), miközben a lehető legkevesebb csevegést jeleníti meg mind a főoldalon, mind "chat-fej" módban, utóbbi megnyitása pedig továbbra is a lehető legmélyebben van eldugva egy beszélgetés opciói között.

wintercounter
wintercounter
2018. okt. 12. 14:15

Megoldas: Messenger Lite

axe
axe
2018. okt. 5. 14:13
#3

en megelegednek a kb legtegebbivel os az csak arra volt jo amire kitalaltak

axe
axe
2018. okt. 5. 14:14

legregebbivel is,*

Renhoek
Renhoek
2018. okt. 5. 13:25
#2

Fekete? Ez borzasztó :/

Busterftw
Busterftw
2018. okt. 5. 10:42
#1

Nekem bejon, letisztultabb.

shadow152
shadow152
2018. okt. 23. 23:21

mostmár fogsz non-stop.....

Vissza az oldal tetejére