A Google nemrégiben mutatta be a Pixel 4 okostelefonokat, és ezeknek a kamerája különösen nagy figyelmet kapott. A vállalat egyebek mellett itt már egy Astrophotography névre hallgató módot is bevezetett a szoftveresen oldalon, ami direkt csillagos képek készítésére lett hangolva. És a Google Camera alkalmazás frissítése most ezt régebbi Pixelekre is elhozta.
A Google Camera 7.2 – amit leginkább a Play Áruház kínálatából célszerű beszerezni, illetve frissíteni – jobb fotóssá fogja tenni a Pixeleket. Sajnos azért nem az összes eddig megjelent Pixel modellre lesz az Astrophotography opció elérhető, hanem csak a Pixel 3a, a Pixel 3a XL, valamint a Pixel 3 és a Pixel 3 XL részesülhet ebből. Egy nagyon számítási kapacitás igényes algoritmusról van itt szó, és talán emiatt nem kapja meg a funkciót minden eddig megjelent, még támogatott referencia okostelefon.
Már korábban többször elmondta a Google, hogy a mobilokon a szoftver fontosabb, mint a megapixelek száma, és az Astrophotography mód is ékes bizonyítéka ennek. Az eddigi tapasztalatok alapján nagyon szép, látványos éjszakai, csillagos fotókat lehet ezzel készíteni, és nagyrészt a szoftvernek köszönhetően képes erre most már a Pixel 3 és a Pixel 3a széria is a Pixel 4 mellett.
Az Astrophotography funkció a Night Sight éjszakai módnak a részét képezi, ezen belül kapott helyet. És ez is úgy működik, hogy az okostelefon adott idő alatt több képkockát is előállít változó záridővel, amiket utána összefésül, és a HDR módokhoz hasonlóan feldolgoz, csak ez már nem arra szolgál, hogy az árnyékos részek is jól láthatóak legyenek, hanem arra hogy a szemmel is nehezen látható csillagok is megjelenjenek a sötét égbolton. A rendszert automatikusan tudja majd, hogy mikor kell ezt a funkciót használni, így a készüléktulajdonosok egyszerűbben tudnak majd lenyűgöző esti képeket megörökíteni a szabad ég alatt. A Night Sight éjszakai mód még kézből is jól működik, az Astrophotography módhoz viszont már mozdulatlan helyre, állványra kell tenni a mobilt, hogy a végeredmény értékelhető legyen.
A Pixel 2 és a Pixel 2 XL is megkapta egyébként a Google Camera 7.2 alkalmazást, és a grafikus felhasználói felületet ért finomhangolások ott is tetten érhetőek lesznek, amiknek köszönhetően jobb élménnyé válhat a felvételek készítése. Módosításon esett át a betűméret kezelése, néhány elem elhelyezése, és valamelyes át lett rajzolva a fotózási mód választására szolgáló terület megjelenése.
Google Camera: Android