A Motorola is azon dolgozik jelenleg, a többi gyártó mellett, hogy az Android 11 operációs rendszert egy megfelelő grafikus felhasználói felülettel tudja kiadni. És itt most arra gondolunk, hogy kellő mennyiségű újdonságot csempésszen bele, amelyeknek köszönhetően a jövendőbeli vásárlók szemében a termékek még vonzóbbak lesznek.

Az utóbbi időben a Motorola egyre jobb hardveres képességekkel rendelkező okostelefonokat tett le az asztalra, most pedig arról számolhatunk be, hogy a vállalat minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít a grafikus felületre. A cél minden bizonnyal az, hogy egy jobb csomagot tudjon letenni az asztalra egészben a vállalat, amivel esetlegesen a további sikerekeinek is megalapozhat.

Hivatalos információk szerint a vállalat azon dolgozik, hogy egy Asztali módot biztosítson, ami akkor jöhet majd elő, ha külső monitort, egeret és billentyűzetet társítanak hozzá. Sőt mi több, a vállalat egy Televízió móddal is előállhat, ami pedig külön arra lesz kihegyezve, hogy a nagy képernyős tartalomfogyasztást segítse.

Galéria megnyitása

A Snapdragon 888 mobilplatformot munkára fogó, következő generációs Moto G okostelefonnal debütálhat majd a kettő teljesen új felület, és ezek mindenképpen izgalmasabbá tehetik majd a készüléket.

A Motorola az Asztali módban lehetőséget nyújt majd arra, hogy az emberek nagy területen, több ablakot megnyitva kezeljen, amiket szabadon méretezhetnek, rendezhetnek. Elvileg a monitornak, projektornak itt C-típusú USB-n kell majd csatlakozni az eszközhöz.

Galéria megnyitása

A tévés módnak pedig az lesz a specialitása, hogy a mobilt távirányítóvá vagy/és kontrolleré (ha nincs kéznél valódi játékvezérlő) alakítja, ilyenkor könnyen kezelhető, nagy gombok kerülnek majd az előtérbe, amikkel a méretes képernyőkön kényelmes a navigálás.

Lehet majd így gyorsan filmeket, sorozatokat nézni, vagy játszani, ha éppen arra van szükség. A különböző streaming szolgáltatások mindkét esetben kiemelten fontosak lesznek.

Galéria megnyitása

Érdekesség, hogy a Motorola egyébként ezen a téren már sok évvel ezelőtt gyűjtött tapasztalatokat, hiszen réges-régen nyújtott olyan terméket, ami egy „laptoppá alakítható” mobil volt. Az Atrix egyfajta úttörő termék volt, de annak idején a cég nem volt képes sikerre vinni a dolgot, mindössze 2011-et írtunk, amikor a Motorola már ezzel próbálkozott. A dokkolható eszközöknek egy ideje leáldozott, de a vállalat fejlesztői nagyjából tudhatják, hogy milyen megoldásokra lehet szükség egy jó asztali felülethez.

Ezeken felül pedig arról is lehet hallani, hogy a Motorolánál is lesz megoldás a Windows 10 rendszerű személyi számítógéppel való összehangolt működésre. A mobil irányítható lesz a gép előtt ülve USB kábeles vagy akár vezeték nélküli kapcsolat révén, ez utóbbi a Wi-Fi-t használja majd ki az adatátvitelre.

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére