Az aptX nevet már nagyon sokszor láthattuk és általában nem okozott csalódást, ebből több változatot is készített az elmúlt évek során a Qualcomm, de most egy óriási lépést tett a fejlődés tekintetében. Itt az aptX Lossless, ami értelemszerűen már a lossless zenehallgatás irányába indult el, ám azért továbbra is vannak korlátjai.

A Qualcomm még 2009-ben állt elő az aptX technológiával, ami a maga idején remek volt, de mostanra az igények jelentősen átalakultak. A 2010-es évek elején valószínűleg még nagyon kevesen gondolták, hogy meg vannak számlálva a 3,5 milliméteres csatlakozó napjai, és a Bluetooth nagyon gyorsan veszi majd át a helyét. Napjainkban viszont már egyértelműen a vezeték nélküli fül- és fejhallgatók fogynak nagy mennyiségben, amihez jelentősen hozzájárult, hogy a készülékek egy jelentős részéről lemaradt mostanra a Jack.

Galéria megnyitása

Az aptX HD és az aptX Adaptive a legtöbb esetben gond nélkül kiszolgálta a felhasználói igényeket, azonban a lossless zenehallgatás ezeknek már bőven feladta a leckét. Időközben viszont a streaming szolgáltatások elindultak a lossless minőség biztosítása felé, szóval erre is megnövekedett az igény. Erre reagálva alkotta meg a Qualcomm az aptX Lossless tömörítési eljárást, ami már fel tudja majd venni a versenyt a Sony régóta elérhető LDAC-jével és az LHDC-vel.

Kiemelte a vállalat, hogy a CD minőséget nyújtó 16 bites és 44,1 kHz-es hanganyagokat veszteségmentesen tudja majd átjátszani Bluetooth-on az újdonság. És a Snapdragon Sound technológiai csomagnak a részét képezi majd ez is. Az aptX Lossless az aptX Adaptive egy kiterjesztéseként fog működni, és a rendszer felismeri majd, amikor a magasabb hangminőségre van szükség. És igazából nemcsak akkor fog ez működésbe lépni, amikor kell, hanem akkor is, amikor a feltételek adottak hozzá.

Galéria megnyitása

A Qualcomm elmondása alapján itt már elérhető az 1 Mb/s-os átvitel, ami új csúcs, hiszen eddig 990 kbps jelentette a felső korlátot, amit az LDAC tett lehetővé Bluetooth összeköttetés mellett. És egyébként 140 kbps-tól működik az aptX Lossless. Természetesen a lossless tartalmak sokszor átlépik az említett felső sebességhatárt, sajnos ilyenkor itt is extra tömörítésre lesz szükség az átvitel során, de így is magasabb minőséget tud majd nyújtani, mint eddig bármi.

Galéria megnyitása

Mindig arra fog törekedni a technológia, hogy bitre azonos eredményt nyújtson. Sőt mi több, amikor lehetősége lesz rá, és minden feltétel adott a magasabb minőség eléréséhez, akkor pedig még felskálázás is képbe jöhet majd. Ezen a fronton pedig a Sony DSEE HX technológiája kaphat majd egy méltó riválist.

Az aptX Lossless előre láthatólag az év végén válik elérhetővé, de azt nem lehet még tudni, hogy pontosan milyen hardveres feltételei lesznek ennek. Valószínűleg új lapkákat vezet majd be ehhez a Qualcomm. És olyan cégek használhatják majd ezt, kezdetben, mint az Edifier, a Xiaomi vagy a Master & Dynamic, akik már hosszú ideje szoros partnerei a cégnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
vanRobert
vanRobert
2021. szept. 8. 15:35
#3

K..rva sok munkával, energiával és töméntelen pénzzel lassan sikerül elérni a vezetékes technológia nyújtotta minőséget. Azt már régen elengedtem, hogy a digitális minőség bármikor is képes legyen megközelíteni az analóg minőségét. Hiába no, a digitális technika csúcsa továbbra is az analóg technika.

witchlord
witchlord
2021. szept. 7. 10:28
#2

Nem muszáj ragaszkodni a BT-hez, lehet hangot átvinni wifin keresztül is veszteségmentesen. Pl.: Steelseries Arctis 1 Wireless. Kapsz hozzá egy usb C-s kis dongle-t, amit bedugsz alul a telóba, és sokkal jobb minőségben megkapod a zenét.. Egy bajom van csak azzal a fülessel.. A benne lévő driverek csak 20kHz-esek.. Pedig van jobb minőségű drivere a Steelseries-nek, nem értem ebbe miért nem rakták bele.. Vagyishogy igen. Majd a egy következő upgrade-ben benne lesz, csak vedd meg újból :D

njuhasz
njuhasz
2021. szept. 6. 18:06
#1

Király, elértük az 1982-ben debütált CD minőségét. Sitty-sutty el fog repülni az a 25-30 év mire elkészül a 192/24 HD hanganyagokat is vezeték nélkül továbbítani tudó szabvány. Utána meg már csak 5-10 évet kell várni, és lesz ezt támogató eszköz is. Tényleg semmi szükség a 3.5-ös jackre.

d.v.d
d.v.d
2021. szept. 7. 21:40

@Dragon3k eh... igaz... még picit nagyképű igazi lossless-nek nevezni

Vissza az oldal tetejére