Hivatalos közleményben tudatta az Apple az érdeklődőkkel, hogy a ZFS fájlrendszert végleg elfelejthetik, egyetlen jövőbeli Snow Leopard update-ben se számítsanak rá.

Mint mondták, a fejlesztést végleg leállították és az egész projektet is törölték. Rövidesen megszabadulnak a vonatkozó információkat kezelő adattáraiktól és a témát taglaló levelezőlistát is felszámolják.

Galéria megnyitása

A döntés mögött a jelek szerint - nem meglepő módon - jogi ügyletek állnak: az Apple "magánlicenszet" szeretett volna kapni a fájlrendszerre a Sun Microsystems-től, amit azonban az nem akart megadni. Miután semmiféle köztes-kompromisszumos megoldásban sem tudtak megállapodni, végül inkább egy az egyben törölték az egész tervezetet.

Az már csak hab a tortán, hogy a ZFS-t emellett folyamatosan érték támadások a legkülönbözőbb forrásokból az USA-ban már régi népi mulatságként gyakorolt szabadalmi pereskedések formájában. Láthatólag túl sokan vélték úgy, hogy nekik is van közük a rendszerhez, az Apple pedig megelégelte az egész zűrzavart.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
besk
besk
2009. okt. 28. 8:55
#4

mihaly.hermann neked annyi eszed van mint egy marék szárított molylepkének...

axe
axe
2009. okt. 27. 20:18
#3

Szerzetes segítek! :D majd kukázunk még 1-2 mac book pro-t

Szerzetes
Szerzetes
2009. okt. 26. 18:06
#2

"Rövidesen megszabadulnak a vonatkozó információkat kezelő adattáraiktól " hihi megyek túrni a kukák az Apple környékén, hátha találok érdekes infókat :D

holika
holika
2009. okt. 26. 16:20
#1

Nem lesz ZFS? Akkor nem kell a mac os x sem!...

Vissza az oldal tetejére