Apple: lezárult a Shazam felvásárlása

A zenei szolgáltatás mostantól az Apple kezébe tartozik, és ennek a felhasználók is örülhetnek, mert fontos lépésre készül a vállalat.

Apple: lezárult a Shazam felvásárlása

A cupertinóiak még tavaly decemberben jelentették be, hogy felvásárolják a világ egyik legnagyobb zenefelismerő szolgáltatását, a Shazamot, de ahogy az lenni szokott, az ilyen üzletek nem egyik napról a másikra zajlanak le. (Jelen esetben az Európai Bizottság vizsgálódott azzal kapcsolatban, hogy nem sérül-e a piaci verseny a lépés miatt.) Az Apple a felhasználók számára is szolgált jó hírrel az ügy kapcsán.

A Shazamot valószínűleg nagyon sok felhasználó ismeri, és talán már használta is. A program azoknak az alkalmazásoknak a viszonylag szűk körébe tartozik, amelyeket már több mint 1 milliárd alkalommal töltöttek le világszerte, ráadásul 20 millió alkalommal használjak naponta. És bizony az Apple nem szerény összeget fizetett ki érte, állítólag 400 millió dolláros vételárról beszélhetünk, ha igazak a korábbi hírek – hivatalosan ezt nem erősítette meg a cupertinói alakulat.

Galéria megnyitása

Az app mögött álló vállalatot egyébként jóval az okostelefonok térnyerése előtt, még 1999-ben alapították, és 2008. július 10-én jelent meg a szolgáltatás először az iPhone-ra az App Store-ban. Az Android esetében sem kellett rá sokáig várni, 2008 októberében a zöldrobotos platformot is elérte. A Shazam tehát nagyon hamar felismerte, hogy ebbe az irányba kell fejlesztenie, és 10 évvel később bátran jelenthetjük ki, hogy jó döntést hozott akkor. A népszerűség villámgyorsan jött a Shazamnak, és azóta is rengeteg ember támaszkodik erre, amikor egy számról szeretné kideríteni, hogy mi az. A londoni központú zenei szolgáltatással kapcsolatban egyelőre a hosszú távú terveiről nem beszélt az Apple, de egy nagyon fontos információt megtudhattunk.

A vállalat mindenki számára reklámmentessé fogja tenni a Shazam applikációt. Eddig csak azok vehették igénybe reklámok nélkül ezt, akik kifizették egy 3 dolláros összeget érte, ez viszont hamarosan meg fog változni. Arról nem szólt a fáma, hogy a reklámmentessé válás mikorra várható, remélhetőleg tényleg rövidesen sor kerülhet erre. A Shazam egyébként nemcsak felismerni képes a különböző zenéket, hanem plusz információval is tud szolgálni szükség esetén akár a számról, akár az albumról vagy magáról az előadóról is. A program több partnerrel is rendelkezik, és például át tudja irányítani a felhasználókat egy olyan felületre a zenék megkeresése után, ahol meg is vásárolhatják a muzsikákat. És egy ideje már a Sirivel is együttműködik egyébként, valamint használható az Apple Watch-ról is, szóval az Apple-nek azzal sem kell sokat vesződnie, hogy mélyebben integrálja a szolgáltatásaiba.

Galéria megnyitása

Szerencsére a jelek szerint attól sem kell tartani, hogy az Apple kizárólag az iOS esetében fejlesztené tovább a Shazamot, jelen állás szerint az Androidon is maradni fog az applikáció, és kapja majd az új funkciókat a jövőben érkező frissítések révén. És itt külön megemlítjük, hogy az androidos alkalmazás is reklámmentes lesz, szóval ezen a téren sem kíván különbséget tenni az Apple a saját és a rivális platform támogatásában.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap