Shop menü

ANTHROPIC: EGYLŐRE KEVÉS TERÜLETEN HASZNÁLJÁK AKTÍVAN MUNKÁRA AZ MI-T

A cég arra számít, hogy az MI teljesen átalakítja majd a gazdaságot, és árgus szemekkel figyeli a változásokat, hogy ezekre a legjobban tudjon reagálni,
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Anthropic: Egylőre kevés területen használják aktívan munkára az MI-t

A mesterséges intelligencia piac egyik legnagyobb szereplőjeként az Antropic létrehozta az Economic Indexet, ami segít majd a továbbiakban megérteni, hogy az MI milyen hatást gyakorol a gazdaságra, valamint ezzel párhuzamosan a munkaerőpiacra. A vállalat egyebek mellett véletlenszerűen kiválasztott, felhasználóhoz nem köthető Claude beszélgetések feldolgozására alapozza kutatását.

Az Egyesült Államokban a legtöbb ember irodai, adminisztráció munkát végez, és ezen a területen már egészen sokan nyúlnak az MI után. A 12,2%-os munkavállalói arányhoz képest az MI-t használók 7,9 százaléka is erről a területről került ki. A legnagyobb kontraszt a szállítmányozás terén figyelhető meg, ebben az iparban a dolgozók 9,1 százaléka teljesít szolgálatot, és csak 0,3% a mesterséges intelligenciát alkalmazók aránya.

Az Antropic kutatása nem meglepő módon arra jutott, hogy az informatika és matematika terén van a legnagyobb bázisa a generatív MI eszközöket használóknak. A teljes MI-t munkára alkalmazók táborának 37,2%-át teszik ki ezek a felhasználók, miközben az USA dolgozóinak csak 3,4%-a van ezen a területen.

A gazdasági elemzés alapján kiemelkedő terület még a művészetek, tervezési munkakörök, illetve ide sorolta a vállalat a szórakoztatóipart, a médiát és még a sportokat is. Ezen a területen 10,3% a mesterséges intelligenciát használók aránya jelenleg. Továbbá az oktatási területeken 9,3 százalék mérhető, miközben az amerikai munkavállalóknak csak 5,8%-át adja ez a réteg.

Rendkívül „alulhasznált” a mesterséges intelligencia több fontos területen is, ami az Anthropic szerint a jövőben változni fog. A cég azt gondolja, hogy az IT túlsúly fokozatosan el fog olvadni más területek javára, de az élen biztos, hogy sokáig ez a terület marad. Sok olyan szegmens van, ahol még, 0,5% alatti az MI használat. Ilyen a mező-, hal- és erdőgazdálkodás, a karbantartási feladatok, a már említett szállítmányozás és anyagmozgatást, az építőipar, de meglepő módon még az egészségügy bizonyos területei is.

Galéria megnyitása

Ezek egy része biztosan ki fog maradni az MI felfutásból, de az Anthropic szerint valójában a mesterséges intelligencia minden fronton érdemben hatékonyabbá tehetné az emberek munkáját. Csak meg kell találni a megfelelő alkalmazási módját.

Arra is kitért a cég, hogy a különböző területeken mik a legnépszerűbb felhasználási módjai a generatív MI-nek. Az IT szegmensben például toronymagasan vezet az alkalmazás és webes fejlesztési és fenntartási kör. Míg a másik népszerű területen, a művészeteknél és médiánál az technikai írás, produkciót leírások létrehozása a legtöbbször „kiszervezett” munka.

Galéria megnyitása

Általánosan vizsgálva a mesterséges intelligenciát munkában a legtöbben a kritikus gondolkodásra használják, a második legnépszerűbb funkciója a generatív MI-nek az írás, szerkesztés, a programozás pedig a harmadik helyen futott be az Antropic mély elemzése alapján. A legkevesebb eset, mikor a mesterséges intelligenciához fordulnak az emberek az időbeosztás hatékonyabbá tétele, illetve az építkezés, telepítés.

A kutatás megállapította, hogy most még csak a munkahelyek egy nagyon szűk körén használnak általánosan MI-t. Feladatok legalább 75 százalékánál csak a munkahelyek 4%-ánál bukkan fel a mesteréges intelligencia. Viszont a könnyed MI alkalmazás, ahol csak a feladatok 25 százalékánál veszik igénybe a szolgáltatást, már 36%-os szinten áll. Ezek a részarányok az Antropic jövőképe szerint rohamosan fognak növekedni a következő években. Szép lassan szinte mindenhol utat tör magának az MI, méghozzá egyre jelentősebb mértékben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére