Tegnap kezdődtek a problémák az Android ökoszisztémát érintően, nagyon sok esetben arra lehettek figyelmesek az emberek, hogy az alkalmazásaik egyszerűen folyton leállnak. Rossz esetben akár a használhatatlanság szélére sodródtak a mobilok, de már elkészült a megoldás.

A Google előállt a javítással, amit a készülékekre a Android System WebView szolgáltatásnak a frissítésével lehet eljuttatni, ez pedig a Play Áruházon keresztül oldható meg, mint bármilyen más alkalmazásnak a frissítése. Itt lehet azonnal elérni a szóban forgó szoftvert, és pillanatok alatt megoldható az új verzió letöltése, telepítése. A WebView-nak a 89.0.4389.105-ös verziója tartalmazza a javítást.

Galéria megnyitása

Mivel készüléktől függően ennek a mérete a 100 MB-ot is megközelítheti, így azzal számolni kell, hogy mobilinternetes kapcsolat esetében a rendelkezésre álló keret valamelyest meg fog rövidülni. És bár a visszajelzések szerint már ezt a frissítést követően megoldódik a hiba, a Google azt javasolja a tulajdonosoknak, hogy a Chrome legújabb kiadását is érdemes telepíteni.

A The Verge sikeresen elérte a Google-t, ahol megerősítették, hogy egy kellemetlen hiba történt, ami sokaknál okozhatta az alkalmazások hibáját. De mostanra sikerült orvosolni a problémát, így már rendben mehet a programoknak a működése. A keresőóriás elmondta, hogy a hiba teljes feltárása még folyamatban van, így arról legfeljebb csak később fog tájékoztatást adni, hogy pontosan mi is okozhatta azt a jelenséget.

A hiba nem érintette az összes okostelefont, de a tapasztalataink azt mutatják, hogy nagyon széles réteg szembesülhetett a dologgal. Xiaomi, Samsung, Huawei és minden más gyártó készüléke is volt az érintettek között, szóval az biztos, hogy a gyártóktól teljesen független hibáról beszélhetünk. Biztosak vagyunk abban, hogy nem túlzás százmilliós nagyságrendű érintettről beszélni. Ez borzasztóan kellemetlen a Google-nek, és rámutat arra, hogy egy apró hiba milyen komoly problémákat okozhat.

Android System Webview: Android

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
djbigyo
djbigyo
2021. márc. 24. 9:28
#5

Üdv én 3 nappal ez elött vettem észre hogy kezd beégni a telefonom kijelzője.ami elég érdekes mert egy Xiaomi mi8 lite om van(IPS LCD).eddig semmi problémám nem volt vele.de ma már 10-15perc használat után látom a háttérben a beégést.,ami 1,2 óra után eltűnik.Hogy ez az eset mennyire kapcsolódik ehez a témához...hát tudja a manó..

jadam92
jadam92
2021. márc. 23. 21:31
#4

Ez csak Android 10+ -t érint? S8-on Android 9 el semmit nem tapasztaltam ebből, pedig ma egész sokat használtam.

DemonDani
DemonDani
2021. márc. 24. 9:12

@jadam92 Én sem tapasztaltam Android 10 mellett. Nem tudni, mihez kapcsolódott a hiba.

chihuahua011
chihuahua011
2021. márc. 23. 18:41
#3

Annyira örültem, hogy ma reggel a szokásos appok sorra crasheltek amint megnyitottam őket. És updatelni se tudom mert... tudja a halál, hogy mért nem. Egész nap a pending feliratot figyeltem a telón. Milliárdos cég a seggem.

thedeveloper
thedeveloper
2021. márc. 24. 10:34

@chihuahua011  "Milliárdos cég a seggem". Örülj neki :)

pepeno1
pepeno1
2021. márc. 23. 18:12
#2

Samsung telónál (SGS10+) ma dobta fel a frissítést.

KikiGames
KikiGames
2021. márc. 23. 13:46
#1

Én tegnap előtt ha 40x nem raktam újra, egyszer sem de más okból. Akkor kezdődhet megint!

Vissza az oldal tetejére