ALKALMAZÁSKÖVETÉS ÁTLÁTHATÓSÁGA – BEIGAZOLÓDNI LÁTSZIK A HIRDETŐK LEGNAGYOBB FÉLELME

Döbbenetesen kicsi azoknak az aránya, akik továbbra is kiadják az adataikat, sokan élnek az új funkció adta lehetőséggel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. máj. 11. 16:02
Alkalmazáskövetés átláthatósága – Beigazolódni látszik a hirdetők legnagyobb félelme

Az Apple az iOS 14.5-nél meglépte azt, amitől egy teljes ágazat rettegett. Megadja a lehetőséget a vállalat arra, hogy az applikációktól elvegye a követési információk elérését. Ezzel az Apple az emberek privát terét próbálja védeni minden eddiginél agresszívabban, viszont a hirdetési ágazatban ennek beláthatatlan következményei lehetnek.

A Facebook és sok más cég is jó előre jelezte az aggályait az Alkalmazáskövetés átláthatósága funkciónak a bevezetésével kapcsolatosan, de az Apple megingathatatlannak bizonyult ebben a kérdésben. Ahogy azt tervezte, úgy be is vezette az újítást, ami elveszi az anonim adatokat a hirdetési platformoktól. Ennek következtében pedig nem tudnak a szoftverek olyan reklámokat mutatni, amelyek az adott készülék tulajdonosának az érdeklődéséhez igazodnak.

Galéria megnyitása

A célzott mobilos reklámokat valószínűleg senkinek nem kell már bemutatnunk, valószínűleg mindenkinek ismerős az a helyzet, hogy rákeres valamire a telefonja böngészőjében, és néhány perccel később már ahhoz passzoló reklámok jönnek szembe más programokban. És ez az, ami elvileg az iOS 14.5-től kezdve már nem történhet majd meg az Alkalmazáskövetés átláthatóságának használatával. Néhány kapcsoló átbillentésével megvonható a különböző programoktól az alkalmazás követési információ.

Még viszonylag friss az iOS 14.5, de már eléggé stabil adatok látszódnak annak kapcsán, hogy milyen arányban tiltják a programoknak a követését az emberek. A Flurry Analytics járt utána annak, hogy egészen pontosan mit mutatnak a számok, és az eredmény döbbenetes. Talán még a hirdetők legrosszabb várakozásain is túlmutatnak. A Verizon Média alatt üzemelő Flurry úgy látja a jelenlegi adatok alapján, hogy az Egyesül Államokban csak az emberek 4 százaléka engedte az adatainak az elérését.

Galéria megnyitása

Globálisan valamelyest jobb a helyzet, de azért arról szó nincs, hogy minden a régi lenne, sőt mi több, óriási hatása lehet még ennek a reklámpiacra. Világszerte az embereknek a 12 százaléka hagyta a programoknak, hogy azok elérjék a névtelenül kezelt adatokat a célzott hirdetésekért. Szóval 88% döntött úgy, hogy elveszi azt az opciót, és mivel az iOS 14.5 valószínűleg már több száz millió készüléken van jelen. Ez óriási csapást jelent, ami egészen biztos, hogy nem marad majd következmények nélkül.

Galéria megnyitása

Egyelőre még nem tudni, mit eredményez majd az Apple lépése, de a Facebook, akit talán a legjelentősebb mértékben érint ez az ügy, még azt is belengette, hogy talán fizetni kell majd a közösségi oldalért. Úgy fogalmazott a felszólításában a Facebook, hogy az alkalmazáskövetésre szükség van ahhoz, hogy a szolgáltatás megőrizhesse az ingyenes elérhetőségét. Ezt sokan azonnal burkolt fenyegetésként értelmezték, de nagyon úgy fest, hogy nem hatott meg a dolog a közönséget.

Galéria megnyitása

Az Alkalmazáskövetés átláthatósága kapcsán tudni kell azt, hogy az iOS eleve csak biztonságos módon osztott meg adatokat az applikációkkal a célzott hirdetésekhez, tehát elvileg a konkrét felhasználói profilozást egyébként sem tette lehetővé, ami tényleg veszélyeket rejtene magában. Ezentúl persze már tényleg semmit nem tud majd a program, szóval már nem fognak biciklis hirdetések megjelenni néhány kerékpáros webáruház megnyitását követően.

A Flurry Analytics annak is utánajárt, hogy mennyi felhasználó fordított időt arra, hogy átnézze tüzetesebben az Alkalmazáskövetés átláthatósága funkciót, és végiggondoltan szabályozza azt, hogy mely appoknak ad elérési lehetőséget, és melyeket tilt le. Sajnos megdöbbentően alacsony ezeknek az embereknek az arány, mindössze 5% globálisan, az Egyesült Államokban élők között pedig csak 3 százalék.

Galéria megnyitása

Kíváncsian várjuk, hogy milyen változásokat indít majd be az Apple fejlesztése a hirdetési ágazatban. Az egészen biztos, hogy nem marad minden úgy, ahogy eddig volt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

28 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
patrik.varga
patrik.varga
2021. máj. 12. 10:19
#8

Ide a rozsdás bökőt - ismerve az apple-t -, hogy valójában csak magának akarja ezeket az adatokat. :-D Szépen felhízlalja az adatbázisát, aztán jó pénzért ez is lehet árulni...

axe
axe
2021. máj. 13. 21:31

@patrik.varga  az apple volt a blackberry mellett a telefon hőskorában akik már titkosítást használtak a beszélgetéseknél meg üzeneteknél ha jól emlékszem

Balucsek
Balucsek
2021. máj. 12. 10:18
#7

Van egy olyan gyanúm hogy ezzel az adatgyűjtés a háttérből az előtérbe fog kerülni...
"Alkalmazásunk észlelte, hogy ön tiltja az adatgyűjtést. Az alkalmazás tovább használatához kérjük fizzessen elő reklám mentes verziónkra, vagy töltse ki napi 30 kérdésből álló kérdőívünket. Ez utóbbit elkerülheti az adatgyűjtés visszakapcsolásával."

A másik amit talán ki tudnak játszani:

The following use cases are not considered tracking, and do not require user permission through the AppTrackingTransparency framework:

-When user or device data from your app is linked to third-party data solely on the user’s device and is not sent off the device in a way that can identify the user or device.

Szóval ha az appok kapnak egy közös frameworköt ami a deviceon gyűjti és elemzi a telepített alkamazásokból szerzett adatokat és csak annyit küld ki utána, hogy ennek jöhet a kecskepornó reklám, az ezek szerint kivétel. Így IOS-en a webshop appok és külsős böngészők felértékelődhetnek, mint adatgyűjtésre alkalmas alkalmazások.

Stormrage
Stormrage
2021. máj. 12. 8:17
#6

Remélem az Android is követi az Apple példáját! :)

Stormrage
Stormrage
2021. máj. 12. 10:34

@Ace0098 igazából, ez csak, amolyan felsóhajtás, hogy jajde jó lenne... :)

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. máj. 11. 22:00
#5

Mivel az apple-rol van szo ok meg a szart is megdugjak akar fel centert is igy tuti valami sunyitas van a dologban.

Szerintem az a lenyeg, hogy csak ok ferhetnek majd hozza az adatokhoz es majd ok ertekestik.

arn
arn
2021. máj. 11. 19:27
#4

Ez alapvetoen jol hangzik... de

  1. a celzott reklamok tunnek csak el, a reklamok nem. Tehat olyan reklamokat bamulhatsz, amihez semmi kozod. Ez nem tudom miert jo a usernek.

  2. Reklamblokkolot hasznalsz (igy igazabol a kovetes tiltasanak sincs sok ertelme) tobb mediat loknek a fizetos iranyba, mert eddig nem foglalkoztak sok helyen a szuk reteggel, de igy ezek a userek is fizethetnek majd a legtobb hirujsagert, stb. 

A userek ugyan nem latjak, de a sok korlatozas, mint ez vagy pl a gdpr a globalis net koporsojaba verik a szogeket. Egy ido mulva azt a par oldalt bamulhatod, amire elofizettel, es lokalisan elerheto. Sok tartalom fog azert kiesni, mert a szemelyiseg jogok miatt nem eri meg nekik szeles korben terjeszkedni, es mert nem tudjak magukat eltartani abbol a szukebb retegbol. 

itt egy normalis balanszot kellene megtalalni, mert a vegen a reklamok is nyomatva lesznek, meg fizethetsz is erte...

fszkivan
fszkivan
2021. máj. 16. 9:55

@Geralt_of_Trivia  A Marvel cikk alatti izomtömegnövelős eszmefuttatásod alapján nem a Google a hülye, hanem te nem tudod, hogy pontosan mivel töltöd az időd online.

thestock
thestock
2021. máj. 11. 18:43
#3

Érdekes az emberek hozzáállása. Elutasítják a célzott marketinghez történő adatgyűjtést, mert hát a jogok, meg engem nefigyejjenek; közben a többség tudattalanul rákattint minden sz*rra, benyeli a csaló üzeneteket, és telepakolja a fészbúkot képekkel, gondolatokkal...

axe
axe
2021. máj. 11. 19:54

@thestock  én azt bírom, hogy sok ember gyerekének a képtől, hogy a hasában van kezdve napra pontosan dokumentálva van az élete :D

SipiJani
SipiJani
2021. máj. 11. 17:41
#2

Én a mai napig nem értem, hogy a reklámipar, hogy a fszba egy életképes ipar. Életemben nem kattintottam reklámra, soha nem vásárolnék reklám alapján. Van kimutatható számuk azoknak, akik egy reklám után azt mondják, hogy hú bzdmeg ez kell nekem, megyek és megveszem?

Stormrage
Stormrage
2021. máj. 11. 18:59

@Mosdatlan_falusi azzal spórolok a legtöbbet, ha nem veszem meg, amire nincs szükségem :)

axe
axe
2021. máj. 11. 17:06
#1

"hogy milyen arányban"  
szép lesz amikor a decathlonos hirdetés alatt egy analintruder5000, gyűrük ura original ring, meg wishes szirszarok lesznek egymás alatt

DemonDani
DemonDani
2021. máj. 11. 21:30

@axe köszi

Vissza az oldal tetejére