A víz meglehetősen fontos szerepet tölt be életünk minden területén onnantól kezdve, hogy szervezetünknek szüksége van folyadékra, egészen az ipari és vegyi folyamatok hatalmas vízigényéig. Az ehhez szükséges édesvízből ugyanakkor egyre kevesebb áll rendelkezésre. Holott a bolygón vízből aztán nincs hiány, hiszen a Föld 71 százalékát óceánok fedik.
A probléma azonban az, hogy a tengervíz sós, amit az emberi emésztőrendszer nem képes kezelni, és az ipari folyamatok többségére sem használható. A megoldás tehát kézenfekvőnek tűnik: valahogy ki kell vonni a sót az óceán vizéből, és máris megoldódik a vízválság.
Sótalanításra persze már jelenleg is rengeteg különböző technika létezik, de egyelőre sajnos ezek mindegyike túlságosan drága és bonyolult ahhoz, hogy nagy mennyiségben alkalmas legyen a víz ihatóvá tételére. Egy kínai kutatócsoport azonban egy lépéssel talán közelebb került egy használható megoldáshoz, méghozzá egy 66 éve íródott tanulmány ötletéből indulva ki.
Bár Alan Turing brit matematikus, a számítástechnika egyik atyja nevéhez mindössze egyetlen kémiai témájú tanulmány fűződik, az megírása óta máig számos terület művelőit foglalkoztatja. A morfogenezis kémiai alapjai című 1952-es munkában Turing a természetben található mintázatok, például a csíkok és a foltok kialakulásával kapcsolatban vázol fel egy elméletet. Gyakorlatilag mindenféle mintázat kialakulását két kémiai anyag, egy aktivátor és egy inhibitor versengésével magyarázza meg, egyúttal receptet nyújtva a mérnököknek arra, hogy bármilyen mintázatot viszonylag egyszerűen létrehozzanak.
A kínai szakértők is ezt tették, Turing receptje alapján speciális molekuláris mintázatú poliszulfon membránokat hoztak létre, amelyek a vizet átengedik, a sót viszont nem. És a kísérletek során kaptak is néhány olyan mintát, amely egészen lenyűgöző hatékonysággal működik. Ráadásul a jelek szerint ezekre nem jellemző rá a drága nanoszűrők „népbetegsége” sem, vagyis hogy vagy normális ütemben engedik át a vizet, de akkor nem szűrnek olyan jól, vagy rendkívül lassan működnek, és akkor viszont jól szűrnek.
A kínai membrán a kísérletek alapján egyszerre gyors és hatékony: összességében négyszer gyorsabban sótalanít, mint a költséges alternatívák. Mivel azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a nagy mennyiségű víz átnyomásához szükséges magas nyomást is bírni fogja-e a rendszer, illetve más területeken is van mit fejleszteni, még nem világos, hogy a találmány mikor lesz használható a gyakorlatban. Az új irány azonban kétségkívül biztatónak tűnik.
