Először rögzítettekrészletes képeket a szakértők egy másik égitest aktív vulkáni tevékenységéről. Az arizonai Large Binocular Telescope Observatory (LBTO) munkatársai a 8,4 méteres ikertükrökkel rendelkező távcső segítségével készítettek felvételeket a Jupiter egyik holdja, a Földtől 800 millió kilométerre található Ió egyik hatalmas lávataváról. Az Ió egy kicsit nagyobb a Holdnál, és a Naprendszer geológiailag legaktívabb égitestjének tartják a szakértők. A holdon eddig több mint 300 vulkanikus struktúrát azonosítottak, és a felszín nagy részét kén, illetve kén-dioxid borítja.
Ezek legnagyobbika a Loki Patera névre keresztelt vulkáni mélyedés, amelyet egy 200 kilométer átmérőjű lávató tölt ki. Elsőként a Voyager−1 űrszonda észlelte 1979-ben, hogy az Ió vulkanikusan aktív, mivel a hold mellett elrepülve egy 300 kilométer magas füst- és hamuoszlopot kapott lencsevégre, amelynek kiindulópontja, mint utólag megállapították, szintén a Loki nevű régió volt.
Az LBTO által rögzített, nagyfelbontású, infravörös felvételeken egy patkó alakú lávató rajzolódik ki, amelyen több fényesebb pont jelzi azokat a helyeket, ahonnan a hő előtör a tó kérges felszíne alól. Ezek a pontok az évek során változó helyeken tűnnek fel, a mostani felvétel legfényesebb részei például egészen a legutóbbi időkig nem mutattak aktivitást. A rendkívül részletgazdag felvétel annak az eredménye, hogy a távcső rendszere képes digitálisan összedolgozni a két, egymástól 6 méterre elhelyezett főtükör által rögzített képeket, így a gyakorlatban úgy működik, mintha egyetlen, 23 méter átmérőjű tükörrel dolgoznának a csillagászok.
Az Ió erősen elliptikus pályán kering a Jupiter körül, amelynek árapályerői komoly erőhatásoknak teszik ki az égitestet, időnként úgy megszorítva azt, mintha egy érett narancsot nyomnánk össze, magyarázza a kutatócsoport egyik tagja, Chick Woodward, a Minnesotai Egyetem csillagásza. Az erőhatások nyomán a felszín vékonyabb területein repedések keletkeznek, amelyeken keresztül kicsordul a folyékony magma. Rendkívül dinamikus vulkanizmusról van szó, amely folyamatosan átformálja a hold felszínét, és fontos információkkal szolgálhat annak belső szerkezetével kapcsolatban is, folytatja a szakértő.
