Shop menü

AKÁR SAJÁT KÉPSZENZORT IS FEJLESZTHET A HUAWEI

A vállalat a chipek mellett akár képszenzorokból is elkezdhet egyedi megoldásokat alkalmazni, miután megszakítja az egyik legfontosabb beszállítói kapcsolatát.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Akár saját képszenzort is fejleszthet a Huawei

Miközben nyugaton sokan azt próbálják megfejteni, hogyan lehetséges a Huawei Mate 60 szériával debütált Kirin 9000s létezése, addig a Huawei már teljesen új vizekre evezhet a chiptervezés terén. Friss pletykák szerint a vállalat akár már a kamerákhoz is készíthet képérzékelőket házon belül.

A Huawei az elsők között kezdett annak idején saját renszerchippel szerelt okostelefonokat forgalmazni, a vállalat nagyon fejlett chiptervező részleget épített ki, és számos egyedi megoldással rukkolt elő az évek alatt. A chip a saját lapkák fejlesztése mellett rendkívül magasra emelte a kameratervezést is házon belül, és a mai napig a legjobb kamerás mobilokat tudja szállítani, miközben az USA szankciói fojtogatják.

A legújabb spekulációk már arról szólnak, hogy a Huawei már akár teljesen egyedi szenzorokat is tervezhet az okostelefonjai számára. Már korábban felmerültek ilyen pletykák, de azoknak nem volt hiteles alapja. Most viszont a Fixed Focus Digital úgy értesült, hogy a Huawei nem hosszabbította meg a korábbi szerződését az egyik legnagyobb beszállítójával, a Sony-val. Márpedig a Sony szenzorok nélkül nehéz azt elképzelni, hogy a cég jó kamerás mobilt alkosson.

Galéria megnyitása

Raktárkészletek biztosan vannak Sony szenzorokból, de az is biztos, hogy az ilyen készletek végesek. A Huawei pedig látszólag semmi esetre sem akarja feladni az okostelefonok piacát, hiába tesz meg ezért mindent az Egyesült Államok. A Huawei hosszú ideje használt minden csúcsmodellben Sony szenzorokat a főkamerák alapjául, és a szakítás hírére mindenki abban kezdett gondolkodni, hogy ez az egyedi képszenzorok eljövetelét jelentheti.

Az elmúlt időszakban a Huawei szakított a Leicával, és létrehozta az XMAGE platformot, melynek keretében egyre több képalkotással kapcsolatos technológiát kezdett házon belül fejleszteni. Mondhatnánk, hogy innen már csak egy karnyújtásra van a saját képszenzor, de azért azt látni kell, hogy ez ennél lényegesen bonyolultabb. Ha a cég tényleg előhúzza a kalapból ilyen megoldást is, azzal akár teljesen egyedi fotós lehetőségeket is megvalósíthat, a saját elképzelései szerint. De az biztos, hogy ilyen egységeket alkotni több éves munkába telik, és sok kihívással jár.

A vállalat működésére most nem sok rálátásunk van, igyekeznek mindent a legnagyobb titokban tartani, márcsak azért is, mert az amerikai szankciók mellett minden bizonnyal kénytelenek olyan trükkökhöz nyúlni, amikbe semmi esetre sem akarnak betekintést engedni.

Galéria megnyitása

Azt is hozzá kell tenni, hogy a Huawei a Sony mellett egy másik nagy beszállítóval elvileg továbbra is kapcsolatban maradhat. Az OmniVision még ott van a partnereinek listáján, ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez a cég a sok jó fejlesztése ellenére, azért a csúcsmobilok főkamerái számára nem nagyon biztosítanak szenzorokat. Ha vannak is ilyen fejlesztéseik, a gyártók nem igazán szokták ezeket alkalmazni a felsőkategóriában, csak a társkameráknál.

A Huawei P70 szériával debütálhatnak legkorábban a vállalat legújabb kamerás fejlesztései, és meglehet, hogy tényleg hoz majd egy teljesen új képszenzort is. Ez azonban egyelőre a jövő zenéje, nem tudni azt sem, hogy mikor futhat be a P70. Legkorábban 2024 tavaszára érdemes ezt a szériát várni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére