A televíziózás élményét általában a nagyobb és jobb tévével és a kiváló hangrendszerrel lehet fokozni, ezen a fronton érdekes extra a sok évvel korábban megjelent Philips Ambilight, amit már a Hue világítással is össze lehet hangolni. A Hisense most egy hasonló megoldással próbálkozik, ehhez pedig a Yeelightot választotta partneréül.
A Hisense televíziók és a Yeelight modern fénytechnikai megoldások egyaránt annak köszönhetően népszerűek, hogy jó ár-érték arányt nyújtanak. Éppen ezért különösen örömteli, hogy ez a két vállalat talált egymásra. Ennek köszönhetően a cégek újítása nem lesz megfizethetetlenül drága.
Az IFA 2024 kiállításon jelentette be a Yeelight és a Hisense, hogy együtt létrehoztak egy olyan szoftveres és hardveres rendszert, melynek köszönhetően a televíziókat utólag bárki felruházhatja háttérvilágítással.
A tévére „akasztott” háttérfénynek köszönhetően a filmezés még látványosabb lehet, hiszen a televízió mögötti falat is befestheti a rendszer, kiterjesztve ezáltal a képernyőt, fokozva az élményt. Jobb hangulatot kelhet az extra fényekkel a tévé a Yeelight révén. Amikor pedig éppen nincsen erre szükség, egy pillanat alatt ki lehet majd kapcsolni, csak akkor fogja a fényáradatot a falra szabadítani az új eszköz, mikor éppen arra igényt tart a néző.
Sok részlet nem derült ki a fejlesztés hátterével kapcsolatosan, de a lényeget megtudhattuk. A Yeelight egy speciális alkalmazást hozott létra a Hisense mérnökeivel a VIDAA televíziós platformjára. Az applikáció mélyen integrálva lett az operációs rendszerbe, így képessé vált arra, hogy a megjelenítő tartalmát, valamint a hangot is felügyelni tudja. Pontos rálátása lesz a tévéképernyőn a színvilágra, és még a különböző jelenetek intenzitását is érzékelheti a hang elemzésével.
A kinyert információkat felhasználva a Yeelight képes lesz a tévéhez kapcsolódó LED-es RGB fényeket úgy vezérelni, hogy azok nagy pontossággal szinkronban legyenek a képernyő tartalmával. Nagyon fontos az, hogy semmilyen különleges hardveres elemet nem kell beiktatni, ami Yeelight LED sorhoz tartozó vezérlője képes lesz ezt megoldani a jelenlegi információk alapján.
Az IFA-ra magával vitt a Yeelight egy másik különlegességes is, egy LED-es függönyt. Az a fejlesztés egyfajta kijelzőt fog nyújtani, amin egyszerűbb grafikákat lehet megjeleníteni tetszés szerint, a kapcsolódó alkalmazást használva. Ezért a termékért 130 dollárt kell majd kifizetnie a vásárlóknak.
A LED-es függöny 1,5 méter széles sávban vonultat fel hosszan lenyúló LED csíkokat. 2 méter hosszúak a LED-es csíkok, tehát tényleg egy függöny méretével vetekszik az egész felület. Összesen 475 LED alkotja az „installációt”, és minden egyes LED önállan vezérelhető. A tervezők arról is gondoskodtak, hogy a LED-es függönyt lehessen használni szabadtéren. IP65 minősítéssel rendelkezik a különleges termék. Ennek megfelelően por egyáltalán nem juthat bele, és beázás sem fogja fenyegetni esőben, viharban.