Az Apple az iPhone 14 Pro okostelefonoknál egy lyukba pakolta a Face ID-t és az előlapi kamerát, és kitalálta, hogy a szoftveres oldalt kihasználva igyekszik ezt az elemet a lehető legjobban elrejteni. Megszületett a Dinamikus sziget, ami a kijelzőbe épített szenzorokból és azok környezetének az elsötétítéséből, extra funkciókkal megtöltéséből áll. Voltak már hasonló megoldások az Androidnál, de ennyire messzire senki nem ment, egészen eddig.

Galéria megnyitása

Azonban a másolás a jelek szerint nagyon gyorsan megy egyeseknek. Ugyanis a Xiaomi már előállt egy videóval, amiben megmutatja, hogyan nézhet ki a fejlesztés alatt álló Redmi K60 esetében a dinamikus felület. Csak éppenséggel ők nem Dinamikus szigetnek, hanem Okosszigetnek nevezték ezt el. Hogy melyik a borzalmasabb, arról kár is vitatkozni. A Xiaominál a cél csak az lehetett, hogy a hasonló funkcióra egy hasonló nevet is akasszon.

A Xiaomi kínai elnöke, Lu Weibing a közösségi médiában kérdezte arról az embereket, hogy valóban szeretnének-e ilyen megoldást kapni. Ezt követően jelent meg egy videó arról, hogy már működés közben hogy mutat a MIUI grafikus felhasználói felület részeként ez a funkció. Zenelejétszó és új üzenetek szövege nyitható meg lebegő ablakban úgy, hogy a kamera is belekerül a fekete mezőbe, de azért ez még egy kicsit máshogy fest, mint az Apple megoldása.

Ennyire gyorsan valószínűleg nem tudta volna lemásolni ezt a funkciót a Xiaomi, valószínűleg inkább arról lehet szó, hogy már eleve dolgozott ilyen újításon a MIUI 14 részeként, vagy hozzájuk már korábban eljutott a híre annak, hogy az Apple ilyen megoldásban gondolkodik, ezáltal volt képes ennyire gyorsan reagálni.

Az andoridos mobiloknál az elmúlt évben már sokféle módon próbálták bevonni a felhasználói felületbe a kis kamerás kivágásokat. Láttunk már hasonló megoldásokat a Dinamikus szigethez, de jóval visszafogottabb köntösben. Akkumulátor töltöttségi szint jelzést is illesztettek már a kivágások köré egyebek mellett. Azzal pedig, hogy az Apple ennyire merészen beleállt a dologba, jó eséllyel trendet teremt. A Xiaomihoz hasonlóan más gyártók is megvalósíthatnak majd hasonló megoldásokat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Grador
Grador
2022. szept. 21. 15:42
#1

Tessék, megint itt egy olyan feature, amit az "idióta Apple" kitalált (vagyis sokszor csak mecsinálta rendesen), az Android user-ek röhögtek rajta, aztán megjelenik szép lassan mindenhol :) Meg sem számolom, hányadik ilyen lépés az Apple után.

thedeveloper
thedeveloper
2022. szept. 22. 15:29

@addye0113  Én nem látok semmi fejlesztést, nem is értem :/

Vissza az oldal tetejére