Az elsők között jelentette be korábban a Xiaomi, hogy fontolgatják az előlapi kamera kijelző mögé rejtését, és ezek nemcsak üres szavak voltak. Saját bevallása szerint a cég már több mint egy éve dolgozik azon, hogy megoldást találjon a teljesen rejtett kamerára, és most arról számolt be, hogy már látja a fényt az alagút végén.

A Xiaomi már arról beszél, hogy a harmadik generációs kijelzőbe rejtett kamerát fejleszti, ami elsőre mindenképpen furcsán hangzik, mivel eddig semmilyen gyártó nem küldött kereskedelmi forgalomba olyan okostelefont, ami ilyet nyújtott. Ugyanakkor a vállalat elmondta, ahogy az eddig megoldások nem voltak piacérettek, de szép lassan eljut a fejlesztésük arra a szintre, hogy be lehessen vetni kereskedelmi forgalomba szánt eszköznél is.

Ahogy a képernyőbe rejtett ujjlenyomat-olvasókat, úgy a kijelző mögé épített kamerákat is AMOLED technológiás kijelzővel lehet megoldani legegyszerűbben, de a feladat így sem akadálymentes. Itt a kamerának át kell látnia a képernyőn, ami több problémát is felvet. A ZTE állítólag elsőként tud majd ilyen megoldást letenni az asztalra, de biztosak lehetünk abban, hogy a különböző konstrukciók eleinte még eltéréseket fognak mutatni. A Xiaomi azt állítja, hogy egy jól átgondolt és fejlett felépítést sikerült kitalálnia, így bízik abban, hogy az általa választott lesz a jó irány.

Az első generációs megoldás még kimerült abban, hogy néhány komponens áttetszőségét sikeresen oldott meg a Xiaomi. A második körben a cég már a felbontással variálva érte el azt, hogy jobb legyen az átláthatóság. A harmadik kivitelnél pedig a Xiaomi már saját magának kísérletezett ki egy speciális pixelelrendezést, amivel a felbontás teljes értékű marad, de a kameránál a képpontok között nagyobb lesz a rés, és ezáltal több fény fog a szenzorhoz jutni, valamint a részletek pontosabbak maradnak.

Galéria megnyitása

Lei Jun, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy a Xiaomi akármilyen innovációról van szó, a lehető legjobb minőségre törekedik, és nem fog kompromisszumokat kötni. Tehát ez alapján a cég nem szeretné elsietni a kijelző mögé rejtett kamera bevetését, amíg az nem tud megfelelő képet biztosítani. Ez pedig mindenképpen örömteli, mert bizony egy elsietett technológia újítás sokszor több kárt okoz, mint hasznot, mert előítéleteknek biztosít alapot.

A kijelző képernyőbe rejtése egyébként azóta izgatja a vállalatokat, amióta agresszívan elindult a fejlesztés abba az irányba, hogy a lehető legnagyobb hasznos felületet nyújtsák az okostelefonok. Már szinte mindent sikerült eltüntetni a mobilok frontjáról, de a kamera állandóan fejtörés tárgya. Van erre sok recept, de egyik sem az igazi. Úgy gondolom, nem túl merész feltételezés, hogy amikor meglesz a rejtett kamera ideális kialakítása, akkor minden cég abba az irányba indul majd el.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2020. szept. 4. 16:08
#5

EKÖZBEN AZ APPLE BEJELENTI, HOGY NÖVELIK A NOTCH MÉRETÉT!
titkos kamera, ezzel akarják a gyíkemberek megfigyelni a humaniodokat a földön!!4!!

axe
axe
2020. szept. 5. 17:52

@gabushi  nem! a szigetbe fog belelógni a kijelző!  "Think different."

MarkCraftWeb
MarkCraftWeb
2020. szept. 3. 20:28
#4

Nem vagyok hajlandó notchos meg lyukasztott telefont venni, ezek nélkül meg már alig van modernebb telefon, így nekem éppen még jól is jönne ez, de van egy még jobb ötletem: Adják ki a gyártók ugyanazt a modellt notchos / lyukas változatban meg előlapi kamera nélküli teljes kijelzős változatban, aztán kiderül, hogy hány embernek kell igazából a frontkamera, hogy fotózzák magukat WC-zés közben. 7 éve van okostelefonom és egyszer sem használtam az előlapi kamerát.

Merwenus
Merwenus
2020. szept. 4. 7:02

@MarkCraftWeb Ja, mert sokkal jobb, ha 1cm hiányzik a telefon teljes tetejéből, mintha csak egy 4mm-es lyuk a bal sarokban, ami mellé elférnek a notificationok. Amúgy meg vehettél volna Mi 9T pro-t, vagy Oneplus pro 7t-t.

gombabacsi
gombabacsi
2020. szept. 3. 17:47
#3

újabb teljesen értelmetlen tech fejlesztés...

Busterftw
Busterftw
2020. szept. 4. 9:36

@gombabacsi Annyibol jo irany, hogy aki nem akar kiugro kamerat, annak ez jobb megoldas.
Nalam 1 eve tokeletesen mukodik a Oneplus 7 Pro pop-up kameraja, szerintem jelenleg ez a legjobb megoldas.

szbalazs
szbalazs
2020. szept. 3. 12:57
#2

Valahogy nem csodálom, hogy ezt az okosságot a lakosság után állandóan kémkedő kínaiak találták ki. A főkamerán kívül még bedugnak valahova egy rejtett egységet ami csendben figyel állandóan miközben nem is tudsz róla...

Merwenus
Merwenus
2020. szept. 4. 7:04

@szbalazs A 10 éve kapható telefonok kameráján sokkal könnyebb észrevétlenül kémkedni, hisz nem látod, ha bekapcsol. Ennél a megoldásnál, ha elolvasnád a cikket vagy legalább megnéznéd a képeket látod, hogy az OLED kijelzőnek el kell sötétednie, azaz ha figyel a kínai kormány ahogy írtad, akkor látszódik a kamera a kijelzőben.... teljesen logikátlan amit írsz

Ch00ler
Ch00ler
2020. szept. 3. 11:35
#1

A kijelző a harmadik generációs, vagy a kamera? :)

DemonDani
DemonDani
2020. szept. 3. 13:35

@Ch00ler köszi

Vissza az oldal tetejére