Az elmúlt években a Pixel okostelefonok egyre népszerűbbek lettek, bár ezek nem feltétlenül nyújtottak minden téren kivételes hardveres adottságokat. A Tensor rendszerchip például kifejezetten a gyengéjének számított a Pixeleknek, a Tensor G6 azonban most kifejezetten érdekesnek ígérkezik.
Azt rögtön előrebocsátanám, hogy ami érdekes, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó is. Ezen a ponton azt még nem látjuk teljesen tisztán, hogy a Tensor G6 lapka milyen képességekkel rendelkezik majd. Az viszont mindenképpen érdekessé tette már korábban, hogy ez lesz az első Tensor lapka, amit nem a Samsung, hanem a TSMC visz gyártásba. Ezzel együtt az alapjait sem egy Exynos adja, hanem szinte teljesen egyedi chipdizájnt használ majd.
Egy friss jelentés szerint pedig a TSMC már a legfejlettebb gyártási eljárásával, 2 nm-es csíkszélességen állíthatja elő a Tensor G6 lapkát.
Eddig arról nem esett szó, hogy a TSMC már a Tensor G6-nál bevetné a 2 nm-t, sőt mi több, igazából a források java arról számolt be korábban, hogy kezdetben ezt kizárólag az Apple fogja alkalmazni. Az a hír járta, hogy a teljes kapacitást lefoglalhatta a cupertinói alakulat. Persze azt azért látni kell, hogy a Google a Tensorral nem foglal le érdemi kapacitást, az Apple sok nagyságrenddel nagyobb mennyiségre tarthat igényt, szóval a Google miatt nem szenvedne el érezhető hátrányt.
Amennyiben tényleg 2 nm-es eljárással készül már a Tensor G6, abban az esetben olyan rendszerchipeket előzhet meg, mint az Apple A20 Pro, a Qualcomm Snapdragon 8 Elite Gen 6 vagy a MediaTek Dimensity 9600. Persze a gyártásból az nem következik, hogy majd a tempót tekintve is az éllovasok között lesz. Jelen állás szerint azért a teljesítményét tekintve nem az élvonalat fogja erősíteni. A hatékonysága lehet a legfőbb fegyvere.
A friss gyártási eljárás – és már az eddigi 3 nm is – nagyon költséges, ezért a Tensor G6 direkt kicsire lett szabva, hogy ezáltal olcsóbb lehessen. A processzor állítólag már a legújabb Arm feldolgozókat alkalmazza majd, de csak hétmagos felépítéssel szolgálhat a klasszikus, nyolcmagos kialakítás helyett. Az integrált GPU szerepét egy PowerVR egység töltheti majd be. Rendelkezni fog NPU-val a lapka, ezen a téren kifejezetten erős lehet, hogy a Pixelek különböző mesterséges intelligencia funkcióit kellő lendülettel legyen képes kiszolgálni.
A lapka mellett egy MediaTek által szállított 5G mobilhálózati modem fog megjelenni, elvileg az M90 egységet fogja alkalmazni, mellyel gondoskodik majd a műholdas hálózati kapcsolódás támogatásáról is az 5G elérés garantálása mellett. Akár 12 Gbps-os sávszélességet is támogathat, és a Dual-SIM támogatásra is lehetőséget fog nyújtani. Korábban a Samsung modemes Pixelekkel voltak kapcsolódási problémák, remélhetőleg ezeket itt sikerül felszámolni.
Az új generációs “Made by Google” okostelefonok augusztus 12-én fognak debütálni. A vállalat pedig bízhat a sikerben, miután a Pixel 10 széria is egészen jól fogy. A Counterpoint legutóbbi adatai szerint a vállalat forgalma 16%-kal nőtt az idei második negyedévben, miközben a piac egésze 11%-kal zsugorodott.