A vállalatoknak is szeretne segíteni a Vodafone

A vállalatoknak is szeretne segíteni a Vodafone

A Vodafone már több hasznos intézkedésről is döntött az elmúlt időszakban a felhasználók megsegítése érdekében a koronavírus-járvány ideje alatt, és most újabb rendelkezéseket hozott. Ezúttal a vállalati ügyfelek kerültek a középpontban.

A Vodafone a következő három hónapra összesen 15 GB szabadon felhasználó mobilinternet keretet biztosít a vállalakozásoknak is, méghozzá három részre elosztva. Ez azt jelenti, hogy 5-5 GB-os adatcsomaggal gazdálkodhatnak az érintettek a meglévő adatkeretükön felül. Ezt telefonon vagy kiemelt ügyfélszolgálatokon keresztül lehet a vállalati ügyfeleknek aktiválni.

Extra kedvezmény a Vodafone részéről, hogy jelen körülmények között hűségszerződés nélkül válthatnak magasabb adatkeretet nyújtó csomagokra a vállalakozások – akár átmeneti jelleggel. Ennek megfelelően a járvány végén gond nélkül visszaállhatnak az eredeti szerződésükben foglalt opcióra a partnerek, semmilyen költsége nincs a szerződés különböző módosításainak ebből a szempontból.

Galéria megnyitása

Gondol arra is a Vodafone, hogy a megnövekedett forgalom miatt néhányaknak szüksége lehet fürgébb internetelérésre. Ilyen esetekben lehet jelezni a vállalat részére az igényt, és a cég gondoskodik a soron kívüli bővítésről a bérelt vonalaknál. A Vodafone vállalati ügyfelei a menedzsereken keresztül kérhetik ezt a szolgáltatótól.

A vörösök egy sor olyan szolgáltatást is nyújtanak, amik napjainkban nagyon jól jöhetnek a távoli munkavégzésre átálló cégek számára. A Vodafone Iroda szolgáltatás például a központi telefonszámra érkező hívásokat automatikusan átirányítja az otthon lévő kollégák mobiljára, a WebSMS pedig gyors és csoportos SMS küldést tesz lehetővé az alkalmazottak és ügyfelek számára. És a Vodafone kiemelte még az Office 365 hasznosságát is a távmunkában, hiszen ennek keretében lehet például virtuális megbeszéléseket tartani és felhő alapon kezelni a dokumentumokat.

Amennyire lehet, még a Vodafone is a távoli munkavégzésre törekedik. Ez azt jelenti, hogy telefonon lehet a céggel a módosításokról tárgyalni, és elektronikusan mehet a szerződéskötés is, ha a lehetőségek adottak.

Végül a Vodafone ismét kiemelte ismét, hogy a digitális oktatást a lehetőségeihez mérten minden eszközzel támogatja. Nem számolja a tanítással kapcsolatos lapok esetében az adatforgalmat a tanév végéig. És, mivel a cég 2015 óta mélyebben is foglalkozik a távoktatással, és az abban rejlő lehetőségekkel, elérhetővé tette a Digitális Tanterem Programjához kapcsolódó tartalmakat is. A távoktatással kapcsolatban ezen az oldalon nyújt több tudnivalót a Vodafone, és sok egyéb hasznos információt is összefoglalt ugyanott a vállalat.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap