Napokon át tartó találgatásokat követően a Twitter közölte, hogy miért álltak le múlt héten a harmadik féltől származó kliens alkalmazások. De igazából a fejlesztők nem lettek sokkal előrébb az ügyben, mivel igencsak ködös magyarázattal sikerült előállnia a vállalatnak az ügyben. A cél minden bizonnyal az, hogy mindenkit a hivatalos app irányába tereljenek.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, napokon keresztül teljes bizonytalanságban hagyta a mikroblog az olyan applikációk fejlesztőit, amik a Twitter használatában nyújtanak segítséget. A Tweetbot és a Twitterific is érintett az ügyben mások mellett. Egyik pillanatról a másikra állt le ezeknek a szotvereknek a működése, és nem igazán lehetett azt tudni, hogy mi a helyzet valójában. Most befutott az első hivatalos visszajelzés a Twitter részéről, de szó nincs arról, hogy tisztrázódott volna a helyzet.

„A Twitter érvényre juttatja a korábban bevezetésre került API szabályait. Ez eredményezheti azt, hogy néhány alkalmazás nem működik.” – olvasható a vállalat által publikált tweetben.

Nem is a Twitter saját csatornáján jelent meg a tájékoztatás, hanem a Twitter Dev fiók állt elő az információval. Ezen közli a vállalat azokat az információkat, amik a fejlesztők számára érdekesek elsődlegesen. A Tweetbot és más, harmadik féltől származó applikációk készítői most valószínűleg eléggé frusztráltak lehetnek, mivel semmilyen konkrét magyarázatot nem kapnak arra, hogy pontosan mi a probléma. Továbbá az érintett felhasználók sem örülhetnek túlságosan a mostani helyzetnek.

Galéria megnyitása

A Tweetbot üzemeltetője néhány napja megpróbálta az alkalmazását visszahozni azzal, hogy kicserélte az eredetileg használt API kulcsokat, ami egy működő taktikának bizonyult, de csak átmentileg. Ráadásul mivel a Twitter szigorúan korlátozza az API-k jogait alapesetben, ebből kifolyólag az átmeneti működés közben is korlátozottan üzemelt a Twitter kliens program.

A Twitter Dev állítása alapján az applikációk valamilyen módon szabályellenesen üzemelnek. De hogy mi lehet az a szabály, amit megszegnek, azt egyáltalán nem lehet tudni, hiába lesz lassan egy hete, hogy a leállás megtörtént, részleteket nem közöl a Twitter semmilyen formában.

Galéria megnyitása

„Ha van valamilyen régóta fennálló szabály, amelyet az elmúlt több mint 10 évben tudtunk nélkül megszegtünk, szeretnénk tudni, mi az, és ha lehetséges, szeretnénk megfelelni neki.” – jelentette ki Paul Haddad, a Tweetbot társalapítója. Egyébként könnyen lehet, hogy tényleg van valami ilyen korlátozás, amit az évek során a Twitter bevezetett, csak nem érvényesítette, mindig akadnak ilyenek, de akkor sem világos, hogy miért nem közli a cég, hogy mi a gond.

Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a Twitter a probléma megoldására törekedne, vagy szeretné, hogy a kliensek újra üzembe tudjanak állni. Miközben azt is látni kell, hogy néhány alkalmazás egyébként még működik.

Vannak olyan kliensek is, amik gond nélkül üzemelnek Legalábbis még jelenleg ez a helyzet. A beszámolók szerint az Albatross nevű app megfelelően működik, és a Fenix applikáció iOS-re szabott verziója is megy. Remélhetőleg belátható időn belül változtat a hozzáállásán a Twitter, és el fogja mondani az érintetteknek, hogy pontosan mi is a gond, és sikerül a különböző oldalon álló fejlesztőknek megtalálni a mindenki számára elfogadható megoldást.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tapir_606
Tapir_606
2023. jan. 21. 13:17
#6

spekuláció:
Mivel a botokat egyértelműen ki akarják szűrni (ezek csak API-n tudnak Twitterezni), ezért megnézik, mennyi user-t vesztenek, ha elhal az API, majd várnak picit, hogy mennyi user jön vissza Twitterre a rendes felületen és ebből becsülnek egy számot, hogy a maradék szám nagy %-a bot volt.

ájPon
ájPon
2023. jan. 21. 18:51

@Tapir_606  "ezek csak API-n tudnak Twitterezni" - nem hiszem hogy ez igaz, simán lehet a webes felületre botot írni, headless módon futtatva (nem kell futnia a grafikus felületnek).

Nem néztem utána, de amúgy sem gondolom hogy az API teljesen szabadon használható, úgy gondolnám hogy regisztrálni kell magad valamilyen API platformon és kapsz egy API kulcsot. Ha valaki azért regisztrál api kulcsot hogy botokat futtasson akkor azt bannolják, ha meg valaki normális alkalmazást csinál az API kulcsával, a botok ugyanúgy nem játszanak be, mint a Twitter appnál. Értelmetlenül körülményes ez az egész csak azért, hogy megnézzék, hány bot lehet, semmi köze hozzá szerintem.

Egyszerűen azért szűntették meg, mert így több reklámot tudnak mutatni és jobban tudnak trackelni is. Senki sem fog external appot használni hogy megkerülhesse a reklámokat, rosszabb esetben a külsős fejlesztő saját reklámjait lássa a külsős alkalmazásban a twitteré helyett. És az egyéb követelményeket is be tudják tartatni (pl. be kell jelentkezni, hogy tweeteket olvass, stb)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. jan. 20. 16:18
#5

Twitter hivatalos klienset kell hasznàlni.

Hú, ez bonyolúlt volt.

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2023. jan. 20. 14:43
#4

Nem kell hasznalni es meg van oldava

tulkaj
tulkaj
2023. jan. 20. 13:14
#3

"De igazából a fejlesztők nem kellettek sokkal előrébb az ügyben"

DemonDani
DemonDani
2023. jan. 20. 13:40

@tulkaj köszi, javítottam.

BiroAndras
BiroAndras
2023. jan. 20. 10:58
#2

Már hivatalos, hogy nem engedik az alternatív klienseket. https://www.engadget.com/twitter-new-developer-terms-ban-third-party-clients-211247096.html?src=rss

Nyílván ez a lépés is része a cég megmentésének, amihez minden fillér bevételre szükség van. Cserébe a hivatalos kliens most már gyorsan fejlődik, így talán kevésbbé fognak hiányozni az alternatívák.

fekpat
fekpat
2023. jan. 20. 9:07
#1

Nem értem miért van kiakadva ezen bárki is. Van egy TV adás, amihez venned kell egy specifikus TVt hogy nézhesd. Jóska megveszi és nézi a nappilájaban. Igen ám, de jön a Sanyi, aki az ablakon keresztül benéz és meglátja a TVt. Szól Juliskának meg Rómeónak és együtt nézik kintről a TVt, amiért eddig csak Jóska fizetett. Egyik nap elhúzza a függönyöket, így a sok special snowlake hoppon marad. Csak annnyi a dolguk, hogy vesznek egy TVt ők is, ami jelen esetben egy INGYENES, JÓL FUNKCIONÁLÓ, BÁRMILYEN SZAR TELÓN ELFUTÓ, HIVATALOS app beszerzése.

De keep on crying, az most úgyis nagyon menő.

banrob
banrob
2023. jan. 20. 14:46

@Mosdatlan_falusi  Áááá, mondjuk plexen keresztül még sosem akartam nézni.

Vissza az oldal tetejére