A TWITTER BEFEKTETŐI BEPERLIK MUSKOT A RÉSZVÉNYEK MANIPULÁLÁSA OKÁN

A felvásárlási sztori egy újabb érdekes pontjához közeledik, bírósági eljárás indulhat az üzletember ellen, a befektetők kényszerítenék a korábban megkezdett üzlet befejezésére.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. máj. 27. 16:18
A Twitter befektetői beperlik Muskot a részvények manipulálása okán

Már nagyjából két hónapja annak, hogy kiderült, hogy Elon Musk elkezdte felvásárolni a Twitter részvényeit titokban. Az ügy viszont még ennél is messzebbre vezet, hiszen a folyamat még januárban kezdődött. Most viszont mégis úgy fest, hogy Musk kihátrálna, éppen ezért a befektetők, akik eleinte vonakodtak az eladástól, most már bírósági intézkedés révén kényszerítenék ki az eladást.

Elon Musknak meglehetősen sűrűn vannak olyan lépései, amik adott esetben szándékos manipulációnak érződhetnek. Van is folyamatban több eljárás ellene a SEC által. Most pedig már egyenesen arról számolhatunk be, hogy a Twitter befektetőinek egy része ment neki az üzletembernek, méghozzá a bíróságon.

„Elon Musk magatartása a kezdetektől törvényellenes volt, és továbbra is az maradt” – olvasható a beadványban.

A befektetőknek elege van abból, amit Elon Musk Művel. Szeretnék azt elérni, hogy az üzletember végre állja a szavát, és a korábban kialkudott ár mellett fizesse ki a vállalatot. Ne húzza az időt tovább, ne alkudozzon, hanem mindent zárjon le úgy, ahogy azt eredetileg belengette. Az érintettek szerint durva manipuláció folyik hetek - hónapok óta, aminek már csak egy bírósági döntés vethet véget.

A pert kezdeményezők elsősorban arra fókuszálnak a történtekből, hogy mi történt április 25. óta, mióta a felek aláírták a felvásárlási szándékról szóló dokumentumokat. A lényeg, hogy igazából semmi nem történt. Nem megy előre az ügy, pedig papíron igazából minden rendezve van. A vállaltak szerint Elon Musknak akkor is 1 milliárd dollárt kellene fizetnie, ha eláll, de a befektetők szerint már akkor is meg kellene ezt fizettetni az üzletemberrel, ha a vételár módosítására sakkozik.

Galéria megnyitása

Musk szemmel láthatóan hezitál, de azt nem tudni, hogy pontosan mit akar ezzel elérni. A negyedéves jelentés befutását követően emberünk belekötött abba, hogy talán a Twitter nem jól méri fel a botok és a hamis felhasználói profilok mennyiségét, és valójában a megadottnál több a problémás fiók. Ezt talán még el is lehetne fogadni, ha nem tudnánk pontosan, hogy ezzel Musk már akkor tisztában lehetett, amikor a legelső részvényeket megvásárolta a színfalak mögött januárban.

Ugyanis az, hogy a Twitternek gondja van a botokkal, nagyjából olyan tény, mint az, hogy a fű zöld. Még maga Musk is beszélt a teljes felvásárlási szándék bejelentése előtt arról, hogy igyekszik majd megoldani a botok és hamis fiókok problémáját. Szóval meglehetősen érdekes az, hogy most elbizonytalanodott ezen.

A befektetők emellett azt is nehezményezik, hogy Musk titokban felvásárolta a részvények 9,2 százalékát, mielőtt erről bárkinek szólt volna, és felhívják a beadványban arra a figyelmet, hogy ez a lépés eleve törvényellenes volt. Ezzel persze mostanra mindenki tisztában van, aki az ügyben érdekelt, hiszen a SEC már korábban el is indította emiatt a szükséges eljárást Elon Musk ellen.

Galéria megnyitása

Az Egyesült Államokban az 5 százalék feletti részesedésszerzést kötelezően és nyilvánosan be kell jelenteni. Musk valószínűleg azért „feledkezett meg” erről, mert pontosan tudta ha ez kiderülne, akkor veszettül megindulna felfelé az árfolyam, mivel a befektetők globálisan nagy figyelmet szentelnek az üzletember minden ilyen jellegű mozzanatára. Elég csak a Dogecoint felhozni példának.

Ugyanakkor van egy nagyon erős kettősség is a mostani ügyben. Ugyanis a Twitter jelentős zuhanásban volt akkor, amikor Elon Musk vásárolt. Az értékpapírok ára jellemzően 35 dollár alatt volt, de amikor kiderült, hogy Musk is beszállt, hirtelen 50 dollár fölé ment. Tehát sokan nagyon jól járhattak akkor. Ráadásul Musk elég nagyvonalú ajánlatot tett, hiszen részvényenként 54,2 dollárt fizetne a még most is érvényben lévő szándéknyilatkozata szerint. Jóval többet, mint amennyit a vállalat akkor ért, amikor az egészbe belefogott Musk.

Galéria megnyitása

A befektetők szeretnék elérni, hogy Elon Muskot most már a vásárlás befejezésére kötelezzék, amire aligha fog sor kerülni. De nyomásgyakorlásra biztosan jó ez az eljárás, és felgyorsíthatja az eseményeket.

Némiképp árnyékolja a Twitter helyzetét, hogy éppen most született meg ellene egy bírság, 150 millió dollárt kell fizetnie azért, mert korábban évekig visszaélt a felhasználói adatokkal, méghozzá eléggé súlyos módon. Célzott reklámozási célokra használta fel az emberek e-mail címét, sőt mi több, még a telefonszámát is. A vállalatnak most a 150 millió dolláros összeg megfizetése mellett azt is meg kell tennie, hogy az adatvédelmi szerződéseket külső fél ellenőrzésének veti alá. Ez a mostani mozgolódás nélkül is jelentősen visszahúzná a céget.

Galéria megnyitása

És, ha már itt tartunk, azt is érdemes elmondani, hogy Elon Musk helyzete abból a szempontból is változott mostanra, hogy lejárt az a 6,25 milliárd dolláros értékű hitelkeret, melynek fedezetét Tesla részvények biztosították. Ez alapján a finanszírozási fronton biztosan változás lesz. Ezzel azonban lekerült a nyomás a Tesláról, ami nem tett jót a cég részvényárfolyamának. (Bár azt is hozzá kell tenni, hogy nem csak emiatt veszített az értékéből 30%-ot az utóbbi időben, hanem sok más negatív hír is közrejátszott.)

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

84 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2022. máj. 31. 13:36
#4

Későn kaptak észbe ezek is, pedig már volt kinek a kárán tanulni. Musk-nak egyébként is sitten lenne a helye, a megvezethető emberekből él.

pdx006
pdx006
2022. máj. 31. 19:15

@nyerek01 Csicskák istenítik, effelől semmi kétség. Akik 14 éves koruk után is hisznek a mesékben, meg a télapóban.

Resike
Resike
2022. máj. 27. 19:36
#3

A hajléktalan béta male nem manipulativ lépéseinek harmadik felvonása.

BiroAndras
BiroAndras
2022. aug. 2. 16:48

@Resike

  1. Ha a villany enyik fele nagyon drága, a másik fele nagyon olcsó, akkor az átlagos ár csak közepesen drága lesz.

  2. Teljesen mindegy mibe került felépíteni Paksot, mert már rég ki van fizetve. Az üzemeltetés, a hulladékkezelés, és a lebontás meg benne vannak az árban. És egyébként is az a lényeg, hogy most ebben a pillanatban mennyiért termel, mert most van energia válság. 20 év múlva, amikor eléri a tervezett élettartam végét, már teljesen másképp fog kinézni az energiapiac.

  3. https://tradingeconomics.com/united-states/inflation-cpi Váltsd át a skálát 5 évesre, és látni foogd. Tavaly augusztusban és idén áprilisban volt egy kis scökkenés. Magában ez nem lenne nagy szám, de az amúgy meredeken emelkedő grafikonon már nagyonis jelentős. Egyébként most kb. mindenki újabb csökkenésre számít a következő 1-2 hónapban, és talán ez már tartós is lesz.

  4. Nem 150Ft az áram ára. Itt az aktuálisan érvényes árlista https://www.mvmnext.hu/aram/servlet/download?type=file&id=15528

  5. Megint nem érted. Nem az oszlop kapja drágábban az áramot, hanem az oszlop maga kerül pénzbe. Ezért adják drágábban a villanyt, mint amennyiért veszik.

  6. Nem az én 70Ft-om, nem én vagyok a rezsibiztos. És szerinted a benzin ár marad?

  7. Mint már többször elmagyaráztam, te kezdtél személyeskedni, arra válaszoltam. Nem az átlag autósról volt szó. Idézem : "Majd nézd meg mennyiért fogsz tölteni pár hónap múlva." És már megint csinálod, lásd előző pont.

  8. Az átlag autós otthon tölt napelemmel, rezsicsökkentett árammal, vagy legrosszabb esetben 70Ft-ért. https://villanyautosok.hu/2022/07/14/rezsicsokkentes-vege-vissza-a-dizelhez/ Eszerint a villanyautósok 26%-a tölt piaci áron.

  9. Energiazabáló termelő berendezés? Ezt honnan szülted?

  10. Képzeld, az energiát lehet tárolni is, erről pofáztam már korábban is. Sokféle megoldás létezik rá https://hu.wikipedia.org/wiki/Energiat%C3%A1rol%C3%A1s, ezekből jelenleg a li-ion aksi tűnik jól skálázhatónak és megfizethetőnek. A jelenlegi legnagyobb ilyen tároló az amerikai Moss Landing 1600MWh kapacitással, amit 6000MWh-ig terveznek bővíteni. A 6000MWh az Paks 3 órányi termelését elnyelné, és az egész országot elvinné kb. 1 óráig. Hosszabb távon a Tesla a partnereivel együtt 300TWh tárolókapacitás telepítését tervezi.
    Mellesleg az elektromos autók is besegíthetnek, mivel azokban már úgyis ott van egy jó nagy aksi. Átlagos használat mellett a teljes kapacitásnak csak egy töredékére van szükség naponta, így jelentős részt lehet a hálózat stabilizálására használni. https://www.youtube.com/watch?v=cAXtR9BnXi0 Magyarországon közel 4 millió autó van, ha ebből csak 1 millió lenne elektromos, és autónként átlagosan csak 10kWh kapacitás állna rendelkezésre, az is 10GWh, ami elvinné az egész országot másfél óráig. Ha Paks is megy, akkor 2,5 óráig.

  11. Ezen kívül segítenek az okos eszközök is. Van egy csomó nagy fogyasztó, aminek majdnem mindegy mikor megy. Például villanybojler, fagyasztóláda, villanyautó töltő. Ezeknél simán megoldható, hogy lehetőség szerint akkor kapcsoljanak be, amikor túltermelés van, máskor ne. Nyílván van hogy nem megoldható, de az is óriási segítség, ha az esetek jelentős részében sikerül.

  12. Te vagy a balfasz mindenből. Idézem : "Az MVM Next oldala azonban egyértelművé teszi a kérdést, minden villanyórára külön-külön jár a 2523 kWh kedvezményes áron megvásárolható elektromos energia" "Az elektromosautó-tulajdonosok néhány éve kaptak egy kedvezményt, a forgalmi engedélyt bemutatva egymás mellé is felszereltethetik az A1 és A2 tarifás órákat, így éjjel anélkül tölthetik olcsóbban az elektromos autót, hogy nappal minden egyéb fogyasztásukért többet kellene fizetni, mint az A1 tarifa díjszabása."

  13. Már megint nagyon hülye vagy. A Teslának a gyártókapacitása csökkent, mivel egy hónapra teljesen és mégegyre félig be volt zárva a kínai gyáruk. Ezt is elmagyaráztam már sokszor. Emellett még mindíg 6-12 hónapos várólisták vannak.

  14. Hol látod, hogy be van számítva a plusz két hónap? De tegyük fel hogy be van, az sem változtat semmin. Mégegyszer, ezt írtam : "Ránézésre kb. arányosan drágább".

BiroAndras
BiroAndras
2022. máj. 27. 18:55
#2
  1. Semmilyen kihátrálásról nincs szó. Ezt alkudozásnak hívják. Csak normálisan ezt zárt ajtók mögött intézik a felek, nem nyílvánosan. Ez kb. olyan, mint amikor az ember egy házat, vagy használt autót vesz, és próbál alkudni az árból. Minél több dologba sikerül belekötni, annál nagyobb eséllyel lehet olcsóbban megvenni. Legalábbis akkor, ha más vevő nincs a képben. Ezt utóbbit lehet elintézni egy cég felvásárlásnál a talált problémák publikálásával. De megintcsak normálisan ez nem a nagy nyílvánosság előtt történik, és pláne nem figyel rá az egész világ.

  2. Az igazi befektetőknek nincs sok oka reklamációra, mert még most is jóval magasabban jár a részvény ára, mint az egész ügy előtt, ráadásul közben még nagyobbat zuhant az egész tőzsde. Azok sírnak, akik gyors haszon reményében vették meg a részvényt az első hírek hatására.

  3. A probléma nem az, hogy a botok aránya kicsit több, mint 5%, hanem az, hogy akár 50% is lehet, ami már lényeges probléma, és nem volt előre tudható. Eleve a Twitter hivatalos jelentéseiben 5% szerepel, erre lehet hivatkozni egy tárgyalásnál, akkor is, ha köztudottan nem igaz. Ha a Twitter arra hivatkozik, hogy ez köztudottan hamis adat, akkor beismerik, hogy szándékosan hazudtak, és ezzel megkárosították a befektetőket. Mégpedig duplán, ha emiatt nem jön létre a felvásárlás. Ha viszont azt állítják, hogy igaznak hitték a számot, és mégis tévesnek bizonyul most, akkor az jogi alapot ad az ajánlat visszavonására, vagy módosítására. Ezen felül az már csak utólag derült ki, hogy hogyan mérték a botok számát. Jogosan gondolná az ember, hogy erre valami szofisztikált algoritmusuk van, hiszen adatbányászatból él a cég. Közben meg annyi tértént, hogy 100 darab random felhasználót vizsgáltak meg felületesen.

  4. Elvileg sikerült összeszedni a teljes vételárat különböző befektetőktől, ezért nincs már szüksége a Tesla részvényekre fedeztetként.

  5. A Tesla részvények ára elsősorban a makrogazdasági problémák által generált tőzsde pánik miatt esett. A csúcshoz képesti esés nagyjából megfelel a hasonló jellegű részvények teljesítményéhez, vagyis a híreknek nem volt lényeges hatása.

BiroAndras
BiroAndras
2022. máj. 30. 10:51

@Nope

  1. Miért is jobb titokban csinálni? Akkor a kisbefektető semmit nem tud, a nagyok meg mindent. Ez az igazi manipuláció.

  2. Akinek nem tetszik a történet az kiszállhatott jelentős profittal a bejelentés után. Aki most részvényes, az vagy spekulál, vagy úgy gondolja Elon Musk vezetése alatt sokkal feljebb is megy majd a részvény ár.

  3. Ki tehet a publicitásról? Ír pár Twitter üzenetet, és válaszol, ha kérdezik, a cirkuszt a média csinálja. Annyi a különbség, hogy Elon Musk kb. milliószor érdekesebb, mint Warren Buffet.

  4. Közben hatalmasat zuhant a piac, úgyhogy a részvény ár sokkal lejjebb lenne a felvásárlás nélkül.

_PARASZT_
_PARASZT_
2022. máj. 27. 16:42
#1

Ha a cég jelentései nem tükrözheték a valóságot, akkor az indok lehet a vásárlástól való elállásra/módosításra.

Az meg mi, hogy nem jelentette be? Még ezen a weboldalon is volt rola cikk, hogy megvette a 9%-át még azelött, hogy a felvásárlásrol elkezdett volna beszélni? dfq?

BiroAndras
BiroAndras
2022. máj. 27. 18:30

@PARASZT

Nem egyszerre vette meg a 9%-ot, hanem fokozatosan, talán egy hónap alatt. És az 5% túllépését kellett volna bejelentenie, ami jóval korábban megtörtént, mint ahogy befejezte a vásárlást. De ez nem komoly dolog, majd kap valami jelképes bírságot, és kész.

Vissza az oldal tetejére