Nagyon sokan már tavaly arra számítottak, hogy az 5G megjelenése már idén jelentősen felpörgetheti majd az okostelefonok forgalmát, nagyon sok ilyen modell találhat gazdára, ez azonban nem így alakult. Az első fecskék megjelente, de egyelőre még sok helyen a megfelelő infrastruktúra sem állt fel, hogy egyáltalán legyen ezeknek az eszközöknek bármilyen szinten létjogosultsága. Jövőre azonban a TSMC szerint tényleg ki fognak lőni az ilyen termékek.

A TSMC ugyan nem egy híres elemző vállalat, de mivel több cég számára is gyártja a különböző mobilos komponenseket, így például a rendszerchipeket, viszonylag jó rálátása lehet arra, hogy milyen megoldások készülhetnek jövőre, és hogy a chipdizájnerek milyen kilátásokkal számolnak. Az ilyen információkból pedig akár egészen jól is saccolhat arra vonatkozóan, hogy mit fog hozni a következő év. A TSMC kijelentette, hogy akár 300 millió (!) 5G támogatással szolgáló okostelefon is gazdára találhat 2020-ban. Ez nem kicsit optimista becslés, viszont azt sem lehet kijelenteni, hogy teljesen alaptalan lenne.

Galéria megnyitása

2020-ban már elszaporodnak majd azok a rendszerchipek, amik integráltan vonultatják fel az 5G hálózati modemet, ez pedig lényegesen olcsóbbá és egyszerűbben kivitelezhetővé teszi a technológia terjesztését, támogatását. Ráadásul nemcsak a felsőkategória úri huncutsága lesz már ez. Jövőre egészen biztos, hogy eléri majd a középkategóriás okostelefonokat is az 5G, főleg 2020 második fele lesz igazán érdekes, ugyanis arról több cég is nyilatkozott mostanra, hogy 2020 végére már a 300 dolláros árszintre is eljuthat az 5G, a 300 dollár pedig már bőven az átlagos mobileladási ár alatt van.

A Samsung már be is jelentett egy konkrét középkategóriás, 5G modemes rendszerchipet, ami 2020 elejétől lesz bevethető, a Qualcomm pedig megszellőztette, hogy Snapdragon 700 chipbe fog 5G modemet integrálni, de jön a Snapdragon 600 szériába is ilyen megoldás 2020 végére, és persze a csúcson sem fog elmaradni az 5G támogatás.

Galéria megnyitása

Ráadásul nagy jelentőséggel bírhat az, hogy az Apple is be fogja már újítani az 5G-t a következő évben, miután idén erről a vonatról teljesen lemaradt. A 2020 második felében érkező iPhone-ok már biztosan megvásárolhatóak lesznek 5G hálózati modemmel felszerelve is. Ezekhez a Qualcomm fogja szállítani a megfelelő egységet, aminek talán a TSMC felel majd a gyártásért.

A TSMC-nél a 7 nanométeres sorok olyannyira túl vannak terhelve már egyebek mellett a mobilos komponensek miatt is, hogy a cégnek az előzetesen több pénzt kell fejlesztésekre, kapacitásbővítésre fordítania. Állítólag nem kevesebb mint 15 milliárd dollárral tornászta fentebb az erre szánt büdzsét a cég. A várakozások szerint az 5G megjelenése az iPhone-ok esetében hatalmas érdeklődéssel járhat majd, ettől a technológiától várja sok elemző, hogy ismét komolyabb növekedésnek induljon az Apple mobiljának forgalma.

A legtöbb elemző egyébként már azzal is megelégedik, ha 160-200 millió 5G-s okostelefon kerül forgalomba 2020-ban. Abban pedig mindenki egyet ért jelenleg, hogy az elkövetkezendő években hamar el fog terjedni az 5G támogatás a fejlettebb régiókban, és így 2024-2025 környékére már az értékesítésre kerülő eszközöknek a fele tudja majd ezt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
csabi02
csabi02
2019. okt. 21. 12:54
#4

Miért jövőre?

Már most megszámlálhatatlan készülék elérhető 5G-vel,ha valakinek fontos,akkor már vett,de ha jövőre 70%-ban csak olyan készülékek lesznek forgalomban,nyilván annak is 5G-s mobilja lesz,aki azt sem tudja mi az,vagy nincs is rá szüksége...

humaniod
humaniod
2019. okt. 21. 12:09
#3

Csak egy apró adalék: még mindig 3G-vel használom a mobilnetem, egy szimpla SIM-kártya csere kellene a 4G-hez. A csere teljesen ingyenes és házhoz hozzák az új kártyát, mégis egy éve halogatom a dolgot, mert egyáltalán nem fontos számomra.

Szerintem valahogy így várják tömegek az 5G-t, már aki tudja egyáltalán, hogy mi is lesz az. Nem fizetnék ki jelenleg ezer forintnál nagyobb felárat egy 5G-s opcióért.

thestock
thestock
2019. okt. 22. 7:54

@humaniod így van, a hálózati sebesség elhanyagolható, nem úgy mint a gyorstőtő!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. okt. 21. 11:11
#2

Mindenbe bekerül, mert a SoC-on rajta van != 5G forradalom.

pdx006
pdx006
2019. okt. 21. 9:47
#1

Nagyon sürgős és fontos lehet  0,1 - 2 gigás appokat 600mbit-el letölteni, de ezzel is sokat mondtam. Arról nem beszélve hogy 2-4 perc alatt megtelne a telefon.

thestock
thestock
2019. okt. 22. 7:53

@manbali82 meggyőződésem hogy nem kell az agyráktól tartanod...

Vissza az oldal tetejére