Shop menü

A TIKTOK DOLGOZÓI DÖNTHETTÉK EL, MI MENJEN IGAZÁN NAGYOT

Elismerte a vállalat, hogy az üzemeltetők tudták azt befolyásolni, hogy miből lesz vírusvideó, ami meglehetősen komoly kérdéseket vet fel.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A TikTok dolgozói dönthették el, mi menjen igazán nagyot

Már évek óta lehetett arról halani, hogy a TikTok beleszólhatott abba, hogy mely videók legyenek, amik igazán nagy népszerűségnek örvendenek, a nyílt titok pedig innentől már hivatalosan elismert információ. Ugyanis a videómegosztó elismerte a Forbesnek, hogy az Egyesült Államokban a dolgozóknak megvolt a lehetősége arra, hogy megtolják egyes videók szekerét.

„Támogattunk néhány videót, hogy segítsük a tartalmi élmény diverzifikálását, és bemutassuk a hírességeket és feltörekvő alkotókat a TikTok közösségének.” – olvasható a Forbes hasábjain megjelent beszámolóban.

A TikTok illetékese hozzátette, illetve igyekezett azt kiemelni, hogy nagyon kevés ember volt, aki rendelkezett olyan jogosultsággal, mellyel bele lehetett nyúlni az algoritmus által vezérelt For You videófolyamba. De lássuk be, onnantól, hogy erre megadta a vállalat valakinek a lehetőséget, sosem lehetnek biztosak abban az emberek, hogy miért sodor eléjük egy-egy videót a platform. Erőteljesen próbált védekezni a vállalat, azt is elmondták, hogy csak 0,002 százalék volt külső beavatkozás révén „felemelt” a vírusként terjedő videók között.

Semmiből nem derül ki, hogy egy videónak a TikTok fűtött be, vagy ténylegesen a felhasználók kapták fel, mivel amikor már a For You oldalon pörög, pillanatok alatt több milliós nézettségi számot tud összehozni egy felvétel. Népszerű lesz akkor is, ha önerőből ez nem jött volna neki össze, de a sikert meghozta neki az a TikTok dolgozó, aki éppen egy kicsit félreállította a videófolyam már-már legendás algoritmusát.

Galéria megnyitása

Jamie Favazza, a TikTok szóvivője igyekezett azt is hangsúlyozni, hogy a videófolyamok színesítése fontos szempont volt azokban a pillanatokban, amikor éppen önhatalmúlag döntötte el a TikTok, hogy mi válhat vírusvideóvá. Ráadásul egy belső dokumentum - amit nem hivatalos forrás útján szerzett meg a Forbes - arról tanúskodik, hogy valójában akár a teljes napi megtekintések 1-2 százalékát is adhatták a manuálisan segített felvételek a platformon. Egy olyan jelentős szolgáltatás esetében, amit több mint 1 milliárd ember használ globálisan, ez nagyon sok.

Ennek köszönhetően a TikTok sokakban hamis sikerélményeket ébreszthetett, és olyan felhasználók videót tolhatta meg adott esetben, akiktől arra számított, hogy utána nagyobb hírverést csapnak a platform körül. Kiválaszthatta, hogy kik nyerhetnek és kik veszítenek a TikTokon. Utóbbi is fontos, hiszen amikor felemelt dolgokat manuálisan, akkor a figyelemre valójában érdemes felvételek csúszhattak hátrébb a sorban. Olyanokat tudott segíteni a szolgáltatás, akiket arra érdemesebbnek tartott.

Galéria megnyitása

Felmerülhet az a kérdés is, hogy a TikTok hogyan járulhatott hozzá egyes nagyon népszerű, de káros vírusvideók terjedéséhez. Mert egyáltalán nem zárható ki igazából innentől az sem, hogy olyan tartalmakat is megtolt, amik károsak voltak, de nagyon pörögtek és sok nézőt vonzottak. Semmilyen videónál nincs annak nyoma, ha egy belső dolgozó megsegítette a terjedését; még akkor is más lenne a helyzet, ha ez nem így volna. Amennyiben egyértelműen fel lenne az tüntetve, hogy egy videót éppen azért lát az ember a For You folyamán, mert azt a vállalat emelte fel, valamelyest pozitívabb fény vetülne a cégre, de ez nem így van.

Sokszor kapott már kritikát azért a TikTok, mert nem működik kellően transzparens módon, és a mostani eset egy újabb példája annak, hogy ez miért jelent gondot. Remélhetőleg kellően nagy port kavar majd ez az ügy ahhoz, hogy változtasson a platform az eddigi gyakorlatán. Már az is komoly eredményként lenne elkönyvelhető, ha megjelölné a cég, hogy az adott videót miért látja a felhasználó, és ott ki lenne emelve, hogy kézzel válogatás eredményeként került a felvétel az ember elé.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére