A tervek szerint, 2021-ben érkezhet az AMD ZEN 4 architektúrája

És a pletykák alapján 5 nm-es csíkszélesség bevetésére számíthatunk.

A tervek szerint, 2021-ben érkezhet az AMD ZEN 4 architektúrája

Iparági pletykák alapján úgy néz ki, az AMD ZEN 4 processzor-mikroarchitektúrája, ami a jövőre érkező ZEN 3-at válthatja, a terveknek megfelelően érkezhet meg a piacra. Legalábbis erre utal az, hogy a TSMC meglehetősen optimista az 5 nm-es csíkszélességgel dolgozó gyártósorokkal kapcsolatban. A kísérleti termelés előzetes eredményei mindenképpen pozitívak, jól alakul a kihozatali arány is, vagyis leghamarabb a következő év elején elindulhat akár a tömegtermelés is.

Galéria megnyitása A jelek szerint minden a terveknek megfelelően alakul Az 5 nm-es csíkszélességet több gyártó is használni fogja különböző termékeihez, így az AMD ZEN 5 alapú megoldásain kívül az Apple következő generációs SoC egységei, valamint a HiSilicon későbbi vezérlői is erre támaszkodhatnak.

AMD fronton a ZEN 4 támaszkodhat az 5 nm-es csíkszélességgel, első körben természetesen az üzleti platform kerül célkeresztbe. A „Genoa” névre keresztelt platform már új, SP5-ös típusú processzorfoglalatot kap, amelynek köszönhetően új memóriaszabványt, több memóriacsatornát, új PCI Express szabványt, valamint több PCI Express sávot használhat a rendszer.

A klienspiacra szánt megoldások esetében szintén sok újítást hozhat a ZEN 4 architektúra és az 5 nm-es csíkszélesség. Itt Socket AM5-ös processzorfoglalatra, DDR5-ös memóriatámogatásra, illetve PCI Express 5.0-s támogatásra is számíthatunk a RYZEN 5000-es sorozat tagjaitól, vagyis a 2021-es év az ötösök jegyében telhet.

Előtte azonban még a ZEN 3 fog bemutatkozni 2020 folyamán, amelyről korábban már volt szó. Ez a generáció a 7 nm-es csíkszélesség második generációját használja, ami EUV rétegekkel teszi hatékonyabbá a gyártást. Az új csíkszélességnek köszönhetően a tranzisztorsűrűség az első generációs 7 nm-es DUV gyártástechnológiához képest 20%-kal emelkedhet, a teljesítménynövekedés pedig akkora lesz, amit egy új architektúrára való váltásnál elvárhatunk. a ZEN 3 esetében változhat az aktuális felépítés processzoron belül, vagyis a négymagos CCX-ek helyét nyolcmagos monolitikus blokkok vehetik át, vagyis az összes mag egy egységes harmadszintű megosztott gyorsítótárhoz férhet hozzá, a ZEN 2-nél bevezetett chipletes elrendezés azonban megmaradhat.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap