A TERMÉSZETESSÉG IHLETTE A VIVO ÚJ GRAFIKUS FELHASZNÁLÓI FELÜLETÉT

Az OriginOS Ocean csaknem 50 mobilra fog eljutni frissítések révén, szóval a vállalat szeretné az új élményt a lehető legszélesebb közönségnek átadni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. dec. 13. 17:27
A természetesség ihlette a Vivo új grafikus felhasználói felületét

A Vivo az Android 10 megjelenése után elkezdett kettő különálló grafikus felhasználói felületet fejleszteni, meghagyta a korábbi alapot, a Funtouch OS-t, és behozta emellé a radikálisan más szellemiségben született OriginOS-t. Az előbbi a funkcionalitásra, utóbbi pedig inkább a letisztultságra helyezte a hangsúlyt.

Most az OriginOS-ből jött meg az új kiadás, ami nem verziószámot, hanem nevet kapott, ezáltal az emberek számára barátságosabb lehet majd a cég szerint. Az Ocean fantázianevű újdonság a természetesség jegyében jött létre. Itt nincsenek erős kontúrok, színek azonban igen, méghozzá egészen intenzíven, és dinamikusan. A rendszer folyamatosan változatos és látványos színekkel fog szolgálni, és minden eddiginél jobb lesz a testreszabhatóság, részben annak köszönhető ez, hogy már az Android 12 alapot használja.

Galéria megnyitása

A főképernyőn a mappák méretezhetőek lesznek, ki lehet majd ezeket húzni egészen nagyra is, és ilyenkor egyre többet lehet majd látni a mappákba foglalt alkalmazásokról. Például egy több helyesre széthúzott mappánál kisebb méretben megjelenhet egy fontosabb applikációnak a widgetje, miközben a több programnak az ikonja továbbra is látható. Így a mappa megnyitása nélkül már közvetlenül fontos információhoz lehet jutni.

A természetben soha semmi nem áll, minden mozgásban van, éppen ezért a Vivo a korábbinál lényegesen több animációt használva alkotta meg az új grafikus felhasználói felületét. Például hívások közben is folyamatosan mozgolódni fognak a különböző elemek a képen, a jegyzeteknél pedig élethűen lehet majd lapozni a kijelzőn. Új élő hátterek is lesznek már az OriginOS-nél, amik speciális effektekre lesznek képesek.

Galéria megnyitása

Megjelent a frissítéssel az Origin Cover, ami nem más, mint egy funkciókkal megtömött lezárt képernyő. A kijelző feloldása során az ember azonnal képes lesz elindítani kiemelt alkalmazásokat, fontos funkciókat. Egy sor különböző opciót ki lehet majd pakolni az Origin Coverre, és úgy kell majd feloldani a képernyőt, hogy az ember megfogja az elérni kívánt funkciót, és odahúzza az ujjlenyomat-olvasó helyére, a szenzor pedig ez alatt elindítja majd a kiválasztott dolgot és azonosítja a felhasználót. Ilyenkor egy felugró ablakban lesz látható a szükséges program.

Galéria megnyitása

Átalakult a vezérlőközpont, ami az OriginOS Ocean esetében már nemcsak színesebb, de gyorsabban áttekinthető, funkciókban gazdagabb, és a biztonságra is nagyobb hangsúlyt helyező lett. Ezen a ponton már rögtön lehet majd látni, hogy mely programok érték el a mikrofont, a kamerát vagy a helyadatot. Az új Nano értesítések révén a kis értesítési ikonok több információt tudnak majd közölni, ezeknél lényegesebb lesz a szín, az árnyalatokkal is elmondhatják az ikonok, hogy mire próbálnak figyelmeztetni.

Galéria megnyitása

Elérhető lesz a Vivo korábbi Nano Music lejátszója is itt, csak már OriginPlayer néven, jobb funkcionalitással. Egyszerűbben lehet majd a teljes képernyőn futó appokat letenni lebegő ablakba, és ilyenkor más programot is meg lehet nyitni. A kis ablakok méretezhetőek és mozgathatóak. Fizetni is egyszerűbben lehet majd az okostelefonnal, nem kell feloldani sem a képernyőt, az Origin Coveren tudja magát azonosítani az ember és jóvá is hagyhatja a kiadásokat itt.

A kamera szoftvere jelentősen megújult, és jobb lehetőségeteket fog nyújtani. A fókuszgyűrűn például azonnal el lehet majd érni több fontos funkciót is, ezáltal a szakavatottabb fotósok egyszerűen készíthetnek a saját szájízüknek megfelelő felvételeket. Az élességbe helyezni kívánt téma kiválasztása után egy mozdulattal lehet majd zoomolni, stabilizálást állítani, expót korrigálni, plusz egyedi funkciót is lehet még beállítani tetszés szerint. Valós időben tehetőek effektek is a képre, így az ember már eleve úgy örökíthet meg egy témát, ahogy azt látja.

Galéria megnyitása

Az OriginOS jobban bánik majd a hardverrel is, kevesebb memóriát használhat, az animációknál pedig alacsonyabb lesz a rendszerchip terhelése. Az Android 12-vel bevezetett kamera és mikrofon használati figyelmeztető ikonok is meg fognak itt jelenni, és lesz egy virtuális tér azoknak az adatoknak, amiket az ember jobban szeretne óvni, ebbe a több szintes védelemmel ellátott tárolóba bármit be lehet majd tenni.

Galéria megnyitása

A felsoroltakon túl pedig még több újítás is lenne itt, a Vivo is dolgozik például az eszközök közötti kollaborációnak a megteremtésén, ezzel együtt a PC és mobil közötti adatmozgatáson, és így tovább.

Galéria megnyitása

Az OriginOS Ocean már decemberben elindul majd a korábban megjelent okostelefonokra. Első körben a felsőkategóriás mobilokra lesz elérhető, de a vállalat elmondása alapján csaknem 50 készülékre lesz ez telepíthető az Android 12 alappal együtt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére