A Temzére építenék London új repterét

A Gensler nevű cég szakemberei tervei szerint a legújabb londoni reptér teljes egészében vízen lebegő platformokon kapna helyet. 

A Temzére építenék London új repterét

Míg az Egyesült Királyság kormánya egy új reptér építését tervezi Londontól keletre, egy csapatnyi építész érdekes ötlettel állt elő: a városhatárokon belül, a Temze szabad vízfelületének kihasználásával képzelik el az új komplexumot. A Gensler nevű cég szakemberei tervei szerint a legújabb londoni reptér kifutópályástul mindenestül vízen lebegő platformokon kapna helyet.

A tervezőcég a lehető legkisebb környezeti beavatkozás mellett szeretné megvalósítani a London Britannia Airport néven futó projektet. Összesen négy darab öt kilométer hosszú kifutópályát horgonyoznának ki a folyómeder aljára, amelyek a víz színén lebegve látnák el feladatukat. A pályák a karbantartási munkálatok idejére eltávolíthatók lennének a Temzéről, és igény szerint bővíteni is lehetne ezeket. A terminálokat, illetve a kifutópályákat nem a helyszínen szerelnék össze, hanem egy közeli hajógyárban, és csak elkészültük után vontatnák végső helyükre. London központjával, illetve a vasúthálózattal a tervek szerint víz alatti alagutak kötnék össze a komplexumot.

A Gensler elképzelései szerint a London Britannia vehetné át a Heathrow szerepét, mint a brit főváros legforgalmasabb reptere, elődjét pedig 300 ezer főt befogadni képes ökovárossá alakítanák át. Maga az új reptér is többé-kevésbé megújuló energiákból látná el magát, elsősorban a folyóba telepített vízturbinák révén. Bár az ambiciózus tervezet egyelőre csak papíron létezik, és a hírek szerint a kormány jelenleg még hagyományosabb megoldásokban gondolkodik, az ötlet kétségkívül tartalmaz olyan elemeket, amelyek megvalósítását előbb-utóbb minden Londonhoz hasonló nagyváros kénytelen lesz megfontolni. 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward