Az Apple képes volt korábban éveken keresztül minimális módosításokkal felvonultatni ugyanazokat az iPhone modelleket, most viszont egy lényegesen izgalmasabb időszaknak néznek elébe a márka rajongói. Idén és jövőre is lesz látványos újdonság a kínálatban, most éppen a 2027-re várt konstrukció került a terítékre.
Gőzerővel készül az Apple arra, hogy elindítsa a legelső flexibilis kijelzővel szerelt, hajtogatható készülékét. Az iPhone Ultra néven várt masina szeptemberben fog debütálni, és már nagyon sok információ kiderült róla. És miközben erre vár több millió iPhone rajongó, a színfalak mögött a tervezőcsapat már a 20. évfordulós okostelefonon is nagy erőbedobással dolgozik.
Amennyiben az Apple úgy jár majd el a jubileumi okostelefonnal, mint az iPhone X-szel 2017-ben, akkor a jövőre érkező konstrukció hosszú időre meghatározhatja az iPhone-ok új formanyelvét.
Már számos kiszivárgott információt, pletykát lehetett hallani annak kapcsán, hogy a 2027-ben színre lépő mobil milyen irányba fog elmozdulni. Rendszeresen érkeznek kisebb információmorzsák, most éppen arról jött hír, hogy a képátló miként változhat. A sokszor hiteles forrásnak bizonyuló Digital Chat Station arról számolt be, hogy már csak egy hajszál fogja elválasztani a jubileumi iPhone-t a 7 coltól.
Egy 6,96 hüvelykes panel feszülhet majd az ünnepi iPhone frontján, amit a cég a hivatalos specifikációban már valószínűleg 7 hüvelykre kerekíthet. Az iPhone 17 Pro Max panelje is 6,86 colos lenne a kijelzőt szabályos téglalapként mérve, ebből lesz a végén 6,9 col.
A készülékre a pletyka keretében az iPhone 20 Pro Max néven hivatkoznak, de szinte biztosak lehetünk abban, hogy nem ezen a néven jön majd a termék. Mikor a tizedik születésnapját ünnepelte az iPhone, akkor a teljesen új dizájn mellett friss névvel is előállt a cég. Ugyebár az iPhone X-ként futott a termék. A friss beszámoló szerint a képarány nem fog jelentősen módosulni, nagyjából azt a formátumot viszi tovább a cég, mint amit eddig is alkalmazott.
Az eddigieknél nagyobb képernyő a korábbi pletykák szerint ívesebb formával társulhat. Állítólag az Apple egy olyan dizájnt szeretne megvalósítani ezúttal, ahol a képernyő mind a négy oldaláról kapna egy kisebb ívet. Hasonlóan ahhoz a dizájnhoz, mint amit a Huawei korábban alkalmazni kezdett. Ezzel együtt pedig a kecsesebbre szabott keret is lekerekített formát ölthetne.
A várakozások szerint az Apple le fogja radírozni a Face ID szenzorcsoportot az előlapról, és kizárólag az előlapi kamera maradhat szem előtt. Ez egy apró lyukon keresztül tekint majd a felhasználóra, ahogy azt az androidos masináknál már megszokták az emberek. A Face ID az iPhone X-nél debütált, így nem lenne meglepő, ha éppen a 20. évforduló alkalmával alakítaná át ezt a legjelentősebben az Apple.
Ezeken túl lehetett pletykákat hallani arról, hogy a klasszikus nyomógombok is eltűnhetnek a keretről, az akkumulátor kapacitása pedig tovább növekedne, még hosszabb üzemidő elérését lehetővé téve. Vezeték nélküli töltésmegosztásra is képes lehet majd a jubileumi iPhone, és egy sor egyéb fejlesztést is bevezethet. A következő több mint egy évben egészen biztos, hogy sok érdekes pletyka lesz még az eszközről – melyek részben megalapozatlannak bizonyulhatnak.