A teknősembriók maguk döntenek arról, hogy milyen neműnek születnek?

Egy új vizsgálat eredményei azt sugallják, hogy az állatok a tojásban képesek megkeresi a hidegebb részeket, pozíciójukat változtatva befolyásolva, hogy hímként vagy nőtényként jönnek a világra.

A teknősembriók maguk döntenek arról, hogy milyen neműnek születnek?

A szakértők régóta tudják, hogy a legtöbb teknősfaj esetében a tojásból kikelő kicsinyek neme nem genetikailag van meghatározva, hanem az attól függ, hogy milyen körülmények között fejlődtek az embriók. Így a hidegebb tojásokból hím, a melegebbekből nőstény állatok bújnak elő. Mivel nagyon piciny az a hőmérsékleti különbség, ami a nemet egyik vagy másik irányba eldönti, az éghajlatváltozás különösen érzékenyen érintheti ezeket a fajokat, hiszen a felmelegedés azt a veszélyt hordozza, hogy elérünk arra a pontra, amikor a nemek egyensúlya túlzottan kibillen a nőstények irányába. Ha pedig hímek alig vagy egyáltalán nem maradnak, az az érintett fajok végét jelentheti, hacsak nem sikerül nagyon gyorsan adaptálódniuk az új helyzethez.

Egy új vizsgálat eredményei ugyanakkor azt sugallják, hogy a teknősöknek talán már most is van egy áthidaló módszerük erre a problémára. Rick Shine, az ausztráliai Macquarie Egyetem kutatója és kollégái kutatásai szerint ugyanis, az embriók képesek detektálni a tojáson belüli hőmérsékleti különbségeket, és hidegebb vagy melegebb részekre mozogni, még a kikelés előtt. Az eddig is közismert volt, hogy az állatok a kikelést követően meg tudják találni azt a pozíciót és helyet, amely maguk számára hőmérsékletileg optimális egy adott környezetben, de úgy tűnik, hogy erre már embrionális korban is képesek, ami komoly hatással lehet a nemükre is.

Galéria megnyitása

Shine és társai kínai háromélűteknősök tojásainak hőmérsékletét vizsgálták egy természetes fészekben. Míg a korábbi kutatások alapján azt gondolták, hogy a tojásokon belül nincs nagy eltérés a hőmérsékletben, ez a vizsgálat azt mutatta ki, hogy egy-egy tojás két vége között akár 4,7 °C is lehet a hőmérsékletkülönbség. Ennél a fajnál ugyanakkor mindössze egy fok különbség dönti el, hogy a kikelő kisteknős hím lesz-e vagy nőstény, ami úgy tűnik, hogy egy-egy tojáson belül is megvan, mondja Shine.

A szakértők ezt követően egy laborkísérlet során úgy keltettek teknősembriókat, hogy azok egy részénél egy kapszazepin nevű vegyülettel gátolták a hőmérséklet érzékelésének képességét. Ezt követően felmelegítették a tojások egyik végét. A hőmérsékletet érzékelni képtelen embriók a tojások közepén maradtak, és attól függően jöttek világra hímként vagy nőstényként, hogy ott hogyan alakult a „klíma”. Azok az embriók viszont, amelyek nem kaptak kapszazepint, átlagosan 6 milliméterrel feljebb helyezkedtek a tojásban, olyan hőmérsékleti régiót foglalva el, amely felerészben hím, felerészben nőstény állatokat eredményezett.

Egyelőre nem világos, hogy tényleges, a nemi egyensúlyt megőrizni hivatott, stratégiai migrálásról van szó az embriók esetében, vagy valami más van a háttérben. Az egyik dolog, ami az új teória ellen szól, hogy a hőmérséklet a fejlődés igen korai szakaszában kezdi befolyásolni a nem alakulását, amikor még az állatok nem igazán rendelkeznek izmokkal ahhoz, hogy helyet változtassanak. Márpedig ahhoz, hogy tényleg kövessék a napi hőingást, ezt 24 óránként kétszer is meg kellene tenniük. A terepi vizsgálatok ráadásul azt mutatják, hogy az átlaghőmérsékletben bekövetkező pár fokos változás, tehát szokásosnál hidegebb vagy éppen melegebb nyár igenis gyakran eredményez egynemű fészekaljakat. Ami viszont azt jelzi, hogy az embriók nem igazán tudnak alkalmazkodni a hőmérsékleti változásokhoz.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap